Az olasz és a spanyol sajtó egybehangzó állításai szerint a Juventus rendkívül közel került ahhoz, hogy megszerezze az Atlético Madrid szélső védőjátékosát, Guilherme Siqueirát.
A brazil játékos már hetek óta a torinóiak egyik fontos célpontjának számított, azonban most úgy tűnik, hogy szinte felkerült a pont a történet végére. Az AS jelentése szerint a 29 esztendős védő kölcsönben érkezik majd az Öreg Hölgyhöz, s jövő nyáron véglegesen is Olaszországba kerülhet.
A Tuttosport arról számol be, hogy a Juventus mintegy 1.8 millió eurót fizet majd a spanyol klubnak a kölcsönért, s 6 millió euróért véglegesítheti Siqueirát a zebracsíkos mezben.
A spanyol fővárosban mindössze egyetlen évet eltöltő védő a hírek szerint évi 2 millió eurós bérezést biztosító, 2018-ig érvényes szerződést ír majd alá a Juventusnál.
A torinói székhelyű napilap közlése szerint még néhány apró részlet elsimításra vár a szerződés részleteit illetően, azonban Siqueira várhatóan napokon belül csatlakozik a Juventus keretéhez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rikoo 2015.08.10. 20:31:31
juve28adam 2015.08.10. 20:35:30
Hozzátenném ,hogy a Roma ha minden igaz akkor ugyanerre a posztra viszi kölcsönben a 22 éves Digne-t...
Forza Juve 2015.08.10. 21:22:20
Rivendell 2015.08.10. 21:33:09
BigP86 2015.08.10. 22:02:54
Akkor szerintem Sabatini - marotta 1-0...
Juveboy92 2015.08.10. 22:17:41
Rivendell 2015.08.10. 22:21:08
Juvegaspy 2015.08.10. 23:31:57
Barolo4 2015.08.10. 23:53:53
Összességében jelen állás szerint a Rómának lehet idén a legjobb mercatója, de ettől még nem lett erősebb a keretük, mint ami nekünk van.
Forza Juventus!
MdewC 2015.08.11. 00:33:41
Már jóval korábban, több mint 1 éve, vagy még több, említettem Digne nevét, hogy nem lenne rossz nálunk. Akkor most erre a Siqueira igazolásra mit lehet mondani...??
Leram7 2015.08.11. 00:40:31
Iszonyat kéne inkább valami kreatív ember a középpályára.
west30 2015.08.11. 01:04:07
Roli984 2015.08.11. 09:51:27
nemesszabi 2015.08.11. 10:03:42
Amúgy meg felőlem 100000-0 is lehet Sabatininek Marottával szemben, amig Marotta csapata a bajnok és a Juve anyagilag sokkal jobban áll mint a Roma.
Trieszt120506 2015.08.11. 10:13:39
Egyébként ez az a poszt ahol vállalhattunk volna kockázatot, hisz van minőségi megoldásunk Evra személyében, de vész esetén akár Asamoah is beállhat oda.
@Roli984: azt tegyük hozzá, hogy nem véletlenül passzolták le nekünk, és nem hiába akartak valakit keresni a helyére. Nem igazán volt jó az Atleticoban, csak nem volt minőségi alternatívája.
Roli984 2015.08.11. 10:17:36
Trieszt120506 2015.08.11. 10:25:46
Egyébként én nem mondom, hogy Siqueira olyan rossz játékos lenne, de Evra távozásával/öregedésével (ami 1, max 2 év) azért egy szinttel hátrébb lépünk azon a poszton.
Egy optimális Mercatóban mi hozzuk el Dignét, és a Róma Siqueirát. Nekik azonnali megoldás kellene, mi meg ezen a poszton ráértünk volna kísérletezni egy ígéretes fiatallal.
Trieszt120506 2015.08.11. 10:28:29
MdewC 2015.08.11. 10:29:59
Sztem összekeversz valakivel. Csak annyit írtam, hogy már évekkel ezelőtt megemlítettem Digne nevét, PSG ide, vagy oda. Csak láttam francia válogatott meccseken és nagyon jól játszott, örültem volna neki korábban.
Ebből nem értem, hogy miért kell arra következtetni, hogy "istenítem" a Roma igazolásait, mikor ilyet én nem tettem, korábban sem... Evra kapcsán meg pláne. Nem értem mire jó ez az általánosítás. Kicsit vicces.
Egyébként ha már itt tartunk, Digne akkor is előrébb van nálam, mint Siqueira, de ez teljesen szubjektív.
Trieszt120506 2015.08.11. 10:43:04
A Róma meg nagyon jó Mercatót fut, ezt felesleges megkérdőjelezni.
Egyébként érdemes megnézni legalább összefoglaló szintjén a hétvégi Valencia elleni meccsüket, a BL selejtezőre készülő spanyolok néha azt sem tudták, hogy hol a labda, Szalah és Gervinho óriási páros lehet, és még ugye csatlakozik hozzájuk Dzeko is... nem "szopkodni akarom a golyójukat", de azért senki ne lepődjön meg, ha idén 80 pont felett lesznek a bajnokságban.
Drughi Di Bianconeri 2015.08.11. 16:31:45
Már megint 1 ideiglenes megoldás érkezik az LB posztra, de Evra-val ellentétben Ő semmit nem fog hozzátenni.
Bohóc,Padoin-szintű, középszerű alak ez a Sikéra.
Nem azt mondom,hogy hozzák ide Marcelo-t, de inkább spórolhatnának egy fiatalabb LB - tehetségre, vagy rakhatnák a pénzt egy AM-re...