Allegri: "Erről a szezonról még öregkorunkban is mesélni fogunk"

allegri_massimiliano_jtv.jpgA Juventust szédületes sikerességgel vezető Massimiliano Allegri úgy véli, hogy a Juventus történelmi jelentőségű szezont zárhat, s a csapat megpróbálja megszerezni mindkét trófeát, amely elhódításáért még versenyben van.

"Ez egy történelmi év a Juventus számára, egy olyan, amelyről még öregkorunkban is mesélni fogunk a gyermekeinknek." - nyilatkozta Allegri a JTV-nek.

"Úgy jöttem ide, hogy számítottam arra, fantasztikus szezonunk lehet, de nem gondoltam volna, hogy májusban mindegyik sorozatban döntősök leszünk.

Nem is kérhetnénk ennél többet a bajnokság után, s most haza akarjuk hozni mindkét trófeát. Most azon kell dolgoznunk, hogy kivételes módon fejezzük be a szezonunkat.

A szezonnak ebben a szakaszában fenn kell tartanunk a formánkat, hogy megpróbáljunk június 6-ra csúcsformába kerülni. Nagyszerű szezonunk van, s most ott vagyunk két nagyon fontos fináléban.

Mindenekelőtt megpróbáljuk megnyerni az Olasz Kupát. Az elmúlt néhány év játékosai, stábja és edzői bevonulnak majd a történelembe. 

Az Olasz Kupában egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani, s nyilvánvalóan nehéz, mivel egy döntőről van szó. Ami a Bajnokok Ligáját illeti, le lehet győzni a Barcelonát egy mérkőzésen. Két mérkőzésen nagyon nehéz volna. Egyetlen mérkőzésen bármi megtörténhet, így majd meglátjuk, hogy egy hónap múlva ki lesz a legjobb formában.

Reméljük, hogy a másik két csapat is bejut az Európa Liga döntőjébe. Az olasz labdarúgás nem olyasvalami, amit le kellene nézni, pontosan ellenkezőleg. 

Végezetül az egykor az AC Milan csapatával is bajokságot nyerő mester szót ejtett a zsinórban negyedszer is elhódított scudettóról. 

"Nagyszerű bajnoki szezonunk volt, amely során a Juve mindvégig vezetett. A szezon második felében volt két rossz teljesítményünk is, a Cesena és a Parma ellen.

A Parma elleniről azt mondhatjuk, hogy azért volt, mert Bajnokok Ligája negyeddöntőt játszottunk, s a srácok nagyon jó választ adtak. Kiváló szezonunk volt, végig kiegyensúlyozottan."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr697459848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2015.05.14. 20:03:19

nagy figura a csóka:D

devil-z 2015.05.14. 22:05:45

Na, várjunk még az arcoskodással. Egyelőre csak a "kötelező" bajnokság van meg, lehet még keserű szájízünk 2 elvesztett döntő után.

Hogrin 2015.05.14. 22:45:19

@devil-z:
Szerintem a BL döntővel már nyugodtan lehet arcoskodni :) ki várta oda idén a Juvét senki, talán még mi szurkolók se.

faciesarticulariscarpea 2015.05.14. 22:55:24

@devil-z: én úgy voltam vele, ha már túljutunk a csoportkörön, akkor örülni fogok. Ezt bőven túlteljesítettük, így ami most jön már csak a ráadas. Főleg úgy, hogy edzőváltáson van túl a csapat!

devil-z 2015.05.14. 23:18:22

@Hogrin: tegyük fel a kupát bukjuk 1-0ra, a Barca meg elpicsáz minket 3-4 góllal (ne így legyen, de benne van a pakliban)

Akkor is azt mondod, hogy erről a szezonról öregkorunkban is beszélni fogunk? én is röpdösök, hogy ott vagyunk ahol vagyunk most, de ezt a fellengzős dumát hagyjuk a döntők utánra.
Még igaza lehet, csak korainak tartom a kijelentését, ennyi.

Hogrin 2015.05.14. 23:48:17

@devil-z:
Ezt az öreg korunkban is beszélni fogunk róla dolgot szerintem úgy érti, hogy ez az első szezonja és ha "csak" az lesz a végeredmény ami már biztos akkor is egy nagyon erős szezonunk volt, kb. mint Conte első szezonja, azt is emlegetjük folyton és valószínűleg hosszú évek múltán is emlékezni fogunk rá.

Egyébként szerintem, ha a kupát tényleg komolyan vesszük (márpedig miért ne vennénk) és olyan mentalitással és játékkal megyünk ki mint a BL-ben akkor a Lazionak kb esélye sincs.
Az persze benne van, hogy a Barca kipiccsant minket, de ennél rosszabb idényünk ne legyen :)

Barolo 2015.05.15. 00:28:32

@Hogrin: +1
Szimpatikus, hogy többes számba beszél az edzőkről is! Szerdán mindenképp nyerni kell! Forza Juventus!

devil-z 2015.05.15. 01:08:20

@Hogrin: nagyon erős szezon és történelmi év között nálam van különbség, előbbinél most tartunk, utóbbi meg még eldől a döntők után

Igaz, bár minden évben ezen vitázhatnánk, hogy milyen jelzőkkel dobálózzunk így a szezon vége felé :D

KysBé 2015.05.15. 13:10:14

@devil-z: Szezon elején simán aláírtam volna a jelenlegi szitut... most csalódott lennék, ha a scudetto mellé nem tennénk még egy kupát.

Type-R 2015.05.15. 13:42:41

Padoinnak több BL-győzelme lehet, mint Tottinak. :)

ToTTy-Juve 2015.05.15. 15:27:20

@devil-z: +1. Nagyon korai még ez. Sajnos már most megveregették a vállátt Allegrinek és bár már nem aktuális, de azért hiányoznak a "még nem nyertünk semmit" mondatok tőle. Inkább mondaná azt, hogy itt állunk egy nagy kapu előtt és a srácokon műlik, hogy belépnek-e rajta, vagy sem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása