Tudor: „A klubvilágbajnokság előtt dönteni fogunk a jövőről”

tudor_igor_sky_sport_mikrofonnal_venezia.jpgIgor Tudor a Sky Sport Italia számára nyilatkozott a Venezia elleni izgalmas és végül jó eredménnyel szolgáló mérkőzés után, és bár a meccs előtt Cristiano Giuntoli arról beszélt, hogy a klubvilágbajnokság után fog dönteni a klub az edző maradásáról vagy távozásáról, a tréner szerint döntés fog születni a jövőjéről még a torna előtt.

„Mindig boldog vagyok. Elértünk valamit, de ezt az életet edzőként el kell fogadni, mindig az élen táncolsz, és minden az eredményektől függ, ez határozza meg az életed. A csapat fejlődésére kell koncentrálni, és meg kell találni az örömöt és az élvezetet ebben a munkában. Ha ma nem nyertünk volna, számomra semmi sem változott volna. Nem változtatott volna azon, ahogy magamat látom. Természetesen a győzelem jobb, mint a vereség.

Mire lenne szüksége a csapatnak a Juventusnak? Először is csökkenteni kell a sérülések számát. Ezen a kilenc meccsen legalább két kulcsjátékos mindig hiányzott. Szerintem egy bevethető Gleison Bremer, Teun Koopmeiners és Juan Cabal révén ez egy erős csapat, amely bárkivel felveheti a versenyt.

A Juventus két-három új játékossal megcélozhatja a bajnoki címet. Tapasztalt játékosokra van szükség. Ismert, hogy a trófeák megszerzéséhez 26-27 éves átlagéletkorra van szükség. Nem én találtam ki. Mi még kicsit zöldfülűek vagyunk, de van minőség, és szerintem jó munkával és két-három igazolással nyerhetünk.

Milyen pozíciókról van szó? Nem mondhatok semmit, hamarosan megbeszéljük és döntünk.

A jövőm? Mindannyian a szezon végére, az adott mérkőzésekre koncentráltunk. Nem is akartam erről beszélni. Most jön a klubvilágbajnokság, de addig minden eldől. Nem lenne jó ötlet döntés nélkül odamenni, vagy éppen a váltás mellett dönteni, miközben a régi edző áll a csapat mellett. Ez komolytalan lenne a klub és az edző számára. Hamarosan döntés fog születni, ahogy annak történnie kell.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4718867240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xXPeiperXx 2025.05.26. 07:10:32

Sokan bántották Tudort, de èn köszönök neki mindent.

2.00 pontátlag, ha nincs a Parma elleni fiaskó, akkor elmondható, hogy hozta azt, amit elvállalt.

Hálátlan feladat volt.

Remèlem, valamilyen módon ő is rèszese lesz az elkövetkező èvek Juventusanak.

Köszönjük Igor!

venember83 2025.05.26. 07:13:46

@xXPeiperXx: mondta anno, hogy ismét másodedző nem lesz, szóval nem hiszem.

Szerintem is köszönet illeti, meglett a kötelező, és nyilván nem volt egyszerű vagy hálás feladat, de engedett a szívének.

bigvee 2025.05.26. 07:22:07

Nagyon sajnálom Őt, sokkal többet érdemelne ez az ember. Egy újabb klub ahol kiváló munkát végzett és mégsem tud sokáig maradni. Úgy néz ki neki már csak ilyen az edzői pályafutása. Remélem talál magának egy csapatot ahol hagyják építkezni. Én az Atalantánál is el tudnám képzelni ha Gasperini nem marad ott.

Juventino86 2025.05.26. 08:35:23

Amiért szerződtették, azt végül is tudta hozni. Köszönettel tartozunk neki, ő legalább tényleg kötődik a klubhoz. Viszont most egy rutinosabb edzőre van szükség, aki a hírek szerint Conte lesz minden bizonnyal. Conténak számos hülyesége van, egy igazi balhés figura. De most rá van szükség, hogy rendet tegyen a csapatnál.
Az újrakezdés viszont csak úgy valósulhat meg, ha Giuntolit kirúgják. Gondoljatok bele! Tegnap a kezdőben 5-6 kölcsönjátékos volt. Ők miért is hajtanának? Igazából a csapatból szerintem Thuram és Yildiz kivételével szerintem bárki el lehetne adni. Nagyon drágán vettünk két két olyan középpályást (Koop, DL) akik csúnyán besültek. Fel kell vetni nagyon gyorsan a klubnál Giuntoli felelősségét.

venember83 2025.05.26. 08:39:14

@Juventino86: Momblano szerint hamarosan repül is Giuntoli és csapata, Elkann döntése nyomán.

Alex8610 2025.05.26. 08:52:54

@venember83: Az kemény.Hát nem tudom,nekem még mindig szürreális hogy Giuntolit máris menesszék.És ki/kik vennék át a helyét?

venember83 2025.05.26. 08:58:56

@Alex8610: Momblano (még) nem szolgált százalékokkal a lehetséges utód(ok) tekintetében.

Ui. A fenti úriember nem tartozik a leghitelesebb források közé.

delpi0823 2025.05.26. 09:13:22

@venember83: Hat meglepodnek ha Guntioli menne,de tokos huzas lenne Elkann reszerol.Tobb kart okozott a klubbnak mint jot az biztos.A berkeretcsokkentes az mindenkeppen mellette szol,de az igazolasai hat finoman szolva se sultek el jol,tisztelet a kivetelnek(Thuram,Kalulu).Koopmeiners,Douglas Luiz abszolut kuka.Conceicaot sztem nem kene megtartani,plane nem ennyi penzert.Lloyd Kelly hat o meg viccnek is rossz ennyi penzert.Nico Gonzalezt nem tudom eldonteni,de biztos hogy nem er ennyit,de legalabb benne van akaras az latszik.Cabalt meg sajnos a serulese miatt nem nagyon tudjuk megitelni,mert nem sokat jatszott.Az biztos amit Tudor mondott azzal teljes mertekben egyetertek,valamit kezdeni kell ezzel a seruleshullammal mert ha ez igy folytatodik a kovetkezo szezon se lesz sokkal sikeresebb az biztos.Mondjuk ha Conte erkezik,majdhogy nem biztos vagyok benne hogy nem lesznek ilyen problemaink.

venember83 2025.05.26. 09:22:41

@delpi0823: Schira már átfogó hatáskörről írt Conte kapcsán.

Gabi 69. 2025.05.26. 09:37:47

Tudort még fogjuk látni ilyen tűzoltó feladatban nálunk. Ha nem is a közeljövőben de ha probléma lesz és ő csapat nélkül marad akkor számíthatunk majd rá.

Zsupi44 2025.05.26. 09:54:55

A Parma azért fényesen bizonyította a végén, hogy jobb csapat annál, mint ahol végeztek.
Gyakorlatilag a kiesés elől menekülők közül messze nekik volt a legnehezebb sorsolásuk.
Mi Tudorral az összes fontos meccsünket idegenben játszottuk Bologna, Roma, Lazio
És azok ellen a kicosk ellen akik ellen betliztünk Mottával most azért sikerült hozni.
Rengeteg sérült, 4 védő rendszerhez kialakított keret, elképesztően szar kondi.
Nagyon hálátlan feladatot vállalt el Tudor, és végül amiért hozták megcsinálta.
Mégis elképesztően sok kritikát kapott saját szurkolói tól sokszor méltatlan stílusban.
Úgy fest ennyi volt, én sajnálom és sok sikert kívánok neki.
Ha tényleg Conte jön én nem örülök neki, de mint mindig szurkolok érte és a csapatért.
De az biztos, hogy ez a keret Conte tetszését sem fogja elnyerni, úgy érzem mégint egy nagytakarítás lesz a klubnál...

Juventino86 2025.05.26. 10:08:18

@venember83: Ha így lesz, akkor Elkann valóban tökös. Giuntolinak mindenképpen mennie kell. Az viszont már nehezebb kérdés, hogy ki léphetne a helyébe.

Joachim21 2025.05.26. 10:15:57

Azért megy a kavarás itt is, mert teljesen mást nyilatkozott Tudor mint a management. Eddig szerintem mindenki úgy tudta ő viszi a csapatot a klubvilágbajnokságra, de most mondott egy olyat, hogy ő bizony nem marad a klub VB-re ha nem ő marad a vezetőedző, szóval lehet ez a válás véglegesebb lesz mint gondoltuk.

Zsupi44 2025.05.26. 10:26:06

@Joachim21:

Nem tudom mikor kezdődik a klub VB de ennek a csapatnak kell egy 3 hét intenzív állóképesség felkészítés rá az tuti.
Ha Conte tényleg le is mondott, akkor nyilván azonnal átveszi a csapatot, hogy fizikailag amennyire lehet felkészítse a csapatot a klub VB-re.

west30 2025.05.26. 10:32:36

@Zsupi44: Arra semmi esely mivel jonnek a vb selejtozok es a nemzeti liga meccsek.

west30 2025.05.26. 10:34:18

Tudor mindenkeppen jol jar,keresett egy rakas penzt 9 meccsen,plusz elmondhatja behozta ezt a gyenge Juvet negyediknek.

juve2121 2025.05.26. 10:34:29

"Tapasztalt játékosokra van szükség. Ismert, hogy a trófeák megszerzéséhez 26-27 éves átlagéletkorra van szükség. Nem én találtam ki."
Ezt egy ember nem tudta nálunk, akinek viszont tudnia kellett volna! Mondjuk ehhez még hozzá tenném, hogy olyanokra játékosok is kellenek, akik át tudják érezni a Juventus identitását, ami nagyon hiányzott a csapatból.

Amúgy én örülök a győzelemnek, született az bárhogy is!
Sok sz.. volt ebben az évben, de csak meg lett a BL, ami nagyban köszönhető az utolsó utáni pillanatban történt edző cserének. Ha Giuntoli intézte, akkor őt is meg kell dicsérni(pedig korántsem a kedvencem), hogy szembe tudott menni saját hülyeségével. Ha Elkann volt a gyújtó pont, akkor neki jár az elismerés. A "dicséret"-et tripla idézőjelben értem!

Így kellett volna küzdeni egész évben, mint tegnap. Mindent beleadva, amíg a szervezet vissza nem szól. Én a pozitívumot látom benne! Persze, nevetséges, hogy ilyen állapotban van a csapat, de ezért viszont nem lehet Tudort okolni.
Személy szerint én neki jobban örülnék, mint Conténak!

Zsupi44 2025.05.26. 10:34:54

@west30:

Azok is most vannak?
Akkor komoly eséllyel megyünk neki a klub VB-nek...

venember83 2025.05.26. 10:35:36

@Joachim21: mindenképpen gyorsabb lesz, s alapvetően egyet is értek Tudorral. Ha váltani akarnak, ott van Conte, lehet folytatni vele, ne rabolja egymás idejét a vezetőség és Tudor. Ha meg elégedettek Tudorral, akkor vállalják a folytatás kötelezettségét.

venember83 2025.05.26. 10:39:34

@west30: rakás pénzt? A Lazióval 2,5 millió eurós bérrel írt alá, a Juventusnál pedig kap 500 000 eurót emlékeim szerint. Nem látom, hogyan érné meg, főleg mivel a torinói munkavállalással valószínűleg a Lazio is fellélegzett, mert nem kellett kifizesse az egész évet a mesternek, hiszen máshol kapott munkát. Ha szigorúan a pénzügyeket nézzük, jobban járt volna, ha marad fizetett szabadságon, feltéve a szokásos szerződésbontási feltételeket.

juve2121 2025.05.26. 10:46:55

@venember83:
Remélem ennek a a Momblano úrnak igaza lesz!
Mondjuk, ha logikusan végig gondolom, Conte és Giuntoli szinte elképzelhetetlen , hogy együtt tudjon dolgozni. Persze a pénz beszél,. a kutya meg ugat, de két teljesen összeférhetetlen személyiségnek tartom őket.
Ez amúgy így volt Allegri esetében is, aminek balhé lett a vége. Erre semmi szükség nincs a klubnál, mert az végül kihat a csapatra is!
Ki kell rúgni az afrikait, aztán nyomja Conte.

Ennek ellenére én sajnálom Tudort, nagyon szimpatikus volt számomra. Nagy szarban vette át a csapatot. Mentálisan és fizikailag is leépült csapatot behozott a BL helyre, úgy, hogy kétszer el kellett menni Rómába, plusz Bolognába. Szóval nem volt sétagalopp!

BigChris 2025.05.26. 10:58:38

Ha csak Motta-Tudor csere történt 2 hónappal ezelőtt és a fizikai felkészülésért felelős stáb maradt, akkor remélem Igor elbeszélgetett a háttér emberekkel, hogy mégis mi zajlott a klubnàl tavaly nyáron..

MdewC 2025.05.26. 12:08:34

Elég nagy a hype a büntetőnk körül, remélem bekussolnak.

delpi0823 2025.05.26. 12:22:58

@venember83: Tudornak teljes mertekben igaza van,en ezt a hulyeseget nem is ertettem hogy majd a klub vb utan dontenek.Ha uj edzot akarnak,akkor azt nevezzek ki most,ha meg Tudorral akarjak folytatni akkor adjanak neki legalabb 1eves szerzodest,ez lenne a fair.De en tovabbra is tartom hogy nekunk Contera van most szuksegunk.

Csak Csucsu 2025.05.26. 12:42:40

@MdewC: inkább Nicolussit csesztetik ahogy olvastam s nem a bírókat..csak szenvednek az újságírók :D de felőlem lehet minusz 20 pont a Juiventusnak csak jöjjön Conte :D

Wizzurah 2025.05.26. 13:10:48

Mint volt játékos, őszinte és szerethető ember, de mint edző, én nem tartom sokra és nagyon remélem, hogy nem ő marad az edző. A minimumot hozta, kilátástalanabbnál is kilátástalanabb játék és óriási szerencse kellett ahhoz, hogy meglegyen a célkitűzés, ezt így még leírni is rossz, hogy a bl hely meglegyen. Szerintem ez Mottával is meglett volna, de ez másodlagos, jó döntés volt az elküldése, az időzítés volt rossz, a téli szünet alatt el kellett volna.
Én is azt mondom jöjjön Conte, de attól az még nem lesz garancia semmire, csak egy jó alap, de annyira szét van barmolva minden, hogy itt semmire sincs garancia jelenleg véleményem szerint, a brutális lejtőn álljunk meg végre, nekem ennyi elég lesz. Bárki lehet az edző, amíg a játékosok fizikai készenléte a béka segge alatt van és amíg beleszarnak az egészbe.
Tudor távozása mellett Giuntoli kibaszása páros lábbal elengedhetetlen.

Andras74 2025.05.26. 13:52:33

@venember83: nem lennék bánatos miatta.

west30 2025.05.26. 15:30:56

@venember83: Plusz az az 1 millio amit meg kapni fog bucsudijkent.9 merkozesert az egy rakas penz. :)

steven.h 2025.05.26. 15:54:32

@delpi0823: Hivatalosan, mivel bejutott a BL-be meghosszabbodott a szerződése 2026-ig, csak van benne egy záradék, ami alapján 1 millió EUR-os felmentési pénzzel felmondható.

Amúgy az erőnlét ez valami botrány. Most komolyan, hogy lehet az, hogy nyáron olyan infók jönnek hogy hánynak a játékosok annyira intenzív az edzés, most meg Cambiaso, aki nem volt szarrá hajtva, nem úgy mint Locatelli vagy Thuram és a 60. percben már a s3ggén veszi a levegőt.

alexGicamo 2025.05.26. 17:14:08

@venember83: Afféle menedzser lesz, mint az angoloknál szokás ?

alexGicamo 2025.05.26. 17:28:23

Egyik felem azt mondja, örülnék neki, ha maradna Igor, mert számomra roppant szimpatikus, már maga a gesztusa is, hogy rögtön jött segíteni nekünk a bajban !
A kitűzött célt sikerült elérni a csapattal, a feladatát, amivel megbízták, sikeresen véghezvitte .
Megérdemelne egy teljes szezont !
Ugyanakkor a másik felem meg azt mondja, ezek után ( az elmúlt jó pár év mellényúlásai után ) muszáj biztosra mennünk, s akkor Contét kell választanunk szerintem is .
Balhés, de a siker a génjeibe van kódolva, s így a csapataival szinte csak nyerni tud ( bajnoki cím elérésére gondolok itt ) .
Nekünk most olyan emberre van szükségünk, mint ő .
Köszönöm , Igor !
Respect !
Ha távozol, minden jót és további sok sikert !

Gabi 69. 2025.05.26. 20:24:27

Az lehet hogy már hánytak a nagy felkészülés során a játékosok tavak nyáron csak az a baj hogy a csapat fele az utolsó két három hétben jött. Sőt volt olyan aki még az első fordulóban más csapat játekosa volt. Nem védeni akarom az erőnléti stábot sőt az egészet azonnal elzavarnám!!! De a tavalyi felkészülési időszak egy kicsit sem volt ideális egy újjáalakuló csapatnak. De az idei sem lesz ezzel a klub vb vel. Ez a kész csapatoknak jobb lesz kisebb finomításokra. Meg azoknak ahol van két garnitúra játékos és tudnak pihentetni.

Forzalex78614 2025.05.26. 20:24:48

@west30:
Nem sajnálom Tőle, megérdemli.
Ellentétben sok játékos fizujával.

DelPiero2 2025.05.26. 20:30:07

@alexGicamo: azért Conte-nak is van hiányossága, a bl-ben nem sokat mutatott.

DelPiero2 2025.05.26. 20:33:06

@Wizzurah: ne feledjük, hogy a szerencse jött is, ment is. szóval amiért Yildizt kiállították, két meccses eltiltás, itt sárga sem volt érte. 95. percben kapott gól, meg egy pár további ítélet. Persze szerencse volt az is, hogy Nicolussi (vagy hogy írják) állt ott és gáncsolt, meg az is szerencse a mai olasz viszonyok közt, hogy megadták a Juvénak a büntetőt. Szóval szerintem azért sújtottak is rendesen minket, nemcsak szerencsével meneteltünk.

alexGicamo 2025.05.27. 03:06:16

@DelPiero2: Tudom, nem is ott számítanék tőle nagy dolgokra !
Először is a bajnokságban kell megalapozni a dolgokat, utána lehet kifelé kacsingatni ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1919) bajnokság (3651) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1024) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1715) játékosokról (10431) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2532) meccsek (4480) mercato (4329) nyilatkozat (7832) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4358) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (327) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása