Cobolli Gigli: „Pogbát el kell adni”

Gigli Cobolli_telefonál.jpgA Juventus korábbi elnöke, Giovanni Cobolli Gigli véleménye szerint a vezetőségnek a nyáron pénzzé kell tennie a csapat legértékesebb játékosát, Paul Pogbát, ugyanakkor véleménye szerint Carlos Tévezt rendkívül nehéz lesz pótolni.

Az egykori vezető a Gazzetta TV számára nyilatkozott a francia középpályással kapcsolatban, akit a sajtóban keringő hírek szerint nagyságrendileg százmillió euróra értékelnek a szakemberek.

„A Juventusnak el kell adnia Paul Pogbát a következő átigazolási időszakban, vagyis a nyáron, a befolyó pénzből pedig meg kell erősíteni a jelenlegi keretet.” - mondta Andrea Agnelli elődje.

„Carlos Tévezt viszont nagyon nehéz lesz pótolni, ha távozik. Ő igazi világklasszis, és az öltözőben is rendkívül fontos egyéniség.

Remélem, hogy a Juventus igazgatói a jövőben fiatal olasz tehetségekre fognak koncentrálni, akiket szükség szerint haszonnal továbbértékesítenek.” - osztotta meg Juventusszal kapcsolatos jövőképét a szakember.

A francia középpályás kapcsán még említést érdemel, hogy nemrégiben a Juventus igazgatója, Pavel Nedvěd is nyilatkozott, és nyíltan elismerte a Le Parisien munkatársainak, hogy érkeztek ajánlatok a csillagért, méghozzá Párizsból.

„Igen, érkezett ajánlat Paul ügyében a Paris Saint-Germain csapatától.

Mindazonáltal nem ők az egyetlenek, akik le kívánják igazolni. A Real Madrid és a Barcelona is érdeklődést mutatott a játékos iránt.” - osztott meg egy kis belsős információt a közönségkedvencből vezetőségi taggá lett legenda.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr617289181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2015.03.22. 11:17:16

De okos lett hirtelen valaki..

m.martin91 2015.03.22. 11:33:56

Előbb-utóbb el fog igazolni, de most úgy érzem, ez csak 2016 nyarán, az EB után lesz.

Lisandro 2015.03.22. 11:43:00

Szerintem meg nem fogjuk eladni!
A Bl elsőségből lesz elég pénzünk befektetni,meg az Adidas is villant egy kis magot!
Nyilvánvaló távozók is lesznek,mit Lóri pl!Egy 20-ast adnak érte is,úgyhogy szerintem nem kell eladni!
Véleményem szerint 2-3 játékost elég lesz igazolnunk a nyáron,hogy tovább erősödjünk!
Nagyon nem kéne belenyúlni a csapatba,mert együtt van a brigád!

Hoods. 2015.03.22. 11:52:53

@Lisandro: Szerinted lesz olyan idiota csapat aki 20at adjon Loriert? Bagot nem fogunk erte kapni nem hogy 20at.

@m.martin91: Szerintem is 2016-ban fogjuk eladni, raadasul akkor mar a Barca is megveheti. Nem lesznek hulyek hogy iden egybol eladjak, megvarjak az EB-t.

Tony. 2015.03.22. 11:53:51

Alapvetően én is a megtartása mellett lennék, viszont ha a realitásokat vesszük alapul, és tudjuk, hogy mercatonként gyakorlatilag 0-ra kell kihoznunk a transzfereket, egy év múlva Pirlo-t, Tévez-t elveszítjük és a húzóembereink 30felé közelítenek, akkor láthatjuk, hogy az eladás nélkül nem nagyon fogunk tudni előrébb lépni.

Egyik nap el is gondolkodtam rajta, mi lenne ha és gondoltam bedobom, mert érdekes lehet.
Bármilyen hihetetlen, de Pogba eladásával, akár egy nyár alatt reálisan BL-esélyes csapatot lehetne összehozni.

Két lehetőséget vettem alapul: 1. Játékosokra cseréljük, pl. a sokat emlegetett PSG traszfer keretein belül.
2. Pénzt kapunk érte

1. Képzeljük el, hogy jön cserébe Cavani és Verratti. Emellett 15m-t ki lehet gazdálkodni Sneijder-ért.

Így elöl egy Tévez-Cavani-Sneijder trió rohamozná a kaput, míg mögöttük még mindig lenne egy Vidal-Marchisio-Verratti-Pirlo-Asamoah tengely. Most egy ilyen csapat azért már esélyesként lépne pályára bárki ellen a világon.

2. Pénzt kapnánk érte

Én Cavani-t ez esetben is leigazolnám, mellé pedig tetszés szerint el lehetne hozni mondjuk Reus-t, erre el is menne az összes pénz és akkor a középpályára hozni egy Allant kevesebb pénzből vagy esetleg más olcsóbb megoldást.

Vagy Cavani mellé elhozni olcsón Sneijder-t és venni nagyobb összegért valakit Pogba helyére a középpályán.

Pogba önmagában mondhatjuk, hogy pótolhatatlan, de ha helyette akár 2-3 meghatározó játékos érkezik, akkor már mindjárt más a helyzet.

Mindenkinek meglehet a saját véleménye a kérdésről, de gondoltam bedobok egy ilyen lehetőséget konkrét játékosokkal, felépítéssel, hogy azért lássuk hova lehetne jutni egy eladás kapcsán akár.

2015.03.22. 11:54:33

@Lisandro: Ha BL elsőség lesz, Pogba se akar majd elmenni, de erre azért nagyon kicsi az esély valljuk be. Nagy mázlink van ,hogy két verhető csapatot kaptunk a nyolcad- és a negyedöntőben, de az elődöntőben a Bayern, Barca, Real/ATM szintű ellen csak ATM ellen lenne esélyünk. Ezzel a kerettel csak óriási mázlival lehet BL-t nyerni, és ha nem adjuk el Pogbát, nem lesz pénzünk BL-esélyes keretet építeni. Egy szó mint száz vagy BL-t nyerünk idén vagy Pogbát el kell adni. :P

west30 2015.03.22. 11:55:28

Nyilván egy olyan emberre hallgatni kellene,akinek az idején csődközelbe jutott a klub,amíg egy játékos nem köti az ebet a karóhoz hogy márpedig ő távozni akar hülyeség eladni,és ez egyébként nem is volt soha divat a Juventusnál.

west30 2015.03.22. 12:03:03

@Tony.: Ezek a játékosok annyit keresnének,hogy én nem látom esélyét a megvalósulásának,attól hogy lesz egy zsák pénze a csapatnak még a top fizetésekkel nem tud partiban lenni.Sajnos ez is egy szempont amit figyelembe kell vennie a Juventusnak,amikor a Pogba árából való csapatépítésben gondolkoznak.

Rivendell 2015.03.22. 12:21:30

top4 esetén felesleges Pogbat eladni,mert lesz bevétel bőven + adidas és emelt tv-s jogdíj és ki tudja mit hoz a top4....akár szponzort is be lehet vonzani.Ha meg kapunk 50m kölcsönt azt tuti játékosokra kell elkölteni,mert amúgy minek adnának? de ha nem lesz kölcsön,már akkor is meg kell tudni oldani a mercatot,pláne hogy Lori mehet 8-10m körül

Hoods. 2015.03.22. 12:28:52

@west30: Sneijder 3,2ot keres, Reus 4, Allan 200ezer, egyedul Cavaninak van csillagaszati fizetese a maga 14 milliojaval.

Ha megnezzuk hogy egy szerencsetlen Llorrentere van 4,5 millionk evente, akkor nem hiszem hogy ezekbe a fizetesekbe belerokkannank.

En egy Isco-Reus parost mindenkepp megneznek ha Pogbat eladjuk, mellejuk meg mindig lehetne venni 1 jatekost.

Gyori_Juventino 2015.03.22. 12:33:40

Szerintem meg meg kéne tartani ,amíg csak lehet. Ha Rugani gyerek tényleg olyna teheteség , ahogy adatok mutatják , akkor fix belső védönk lenne következő 10 évre! Emelett , ha Coman gyerek menne kölcösmbe és ugrás szerüen fejlődne és vissza jönne , akkor egészen máshogy állna a leányzó fekvése. Ott van Berardi is és jelenlegi csapatban Morata. Tehát ha említett fiatalok beérnének Pogba mellé és következő szezonban tervezetten növekednének bevételek akkor nem lenne szükséges eladni. Inkább arra kéne koncentrálni, hogy sok fiatal játékosok közül, a legtehetségesebbnek lehetőséget adni nálunk vagy vmi fiókcsapatban. Ne feledkezzünk meg Pogba is csak egy fiatal tehetséges játékos volt és miután megkapta kellő bizalmat..
És még Matiello és Vitale kettősről nem is beszéltem....

Cannavaro 2015.03.22. 12:53:41

Semmiképp sem adnám el, mert túl nagy rizikó a pótlása, és az a bizonyos erősítés... Simán be fürödhetünk vele, így meg van egy biztos klasszisunk... ezt a szinte könyvelhető elődöntőt kell kihasználni, ahogy többen is mondták!!
Sokkal inkább be kéne fektetni, esetleges nem túl nagy arányú eladósodást is kockáztatva POGBA MELLÉ, és ha nem jön be, utána is el lehet adni, de ha már a klasszist adjuk el, az sokkal nagyobb kockázat SZERINTEM!!

west30 2015.03.22. 12:59:55

@Hoods.: Allan rendben van és szerintem ő nyári érkező is lesz,de kötve hiszem hogy Reus ha egyszer eligazol nem minimum a dupláját fogja ennek keresni,és ezzel a Juventus nem tud versenyezni.Sneijdert még meg is fizetné a csapat,viszont neki meg én nem örülnék :)

KysBé 2015.03.22. 13:06:29

Lehet én nem értek a focihoz, de Pogba - Vidal - Tévez trión kívűl nincs egy top/klasszis játékosunk sem. Miből építenétek Bl esélyes csapatot?

Pogbát én mindenképp eladnám/cserélném és árából 2-3 top játékost vennék.

babo0410 2015.03.22. 13:17:14

@Tony.: Aztán egy Sneijderrel, aki szintén 30+ tényleg BL esélyessé nőnénk ki magunkat.
@Bigvee: Előre ne mondjuk, hogy nincs esély, másrészt meg azért egy Real ellen, pláne a jelenlegi formájukban mindig van esélyünk. Ráadásul Allegri egy gyengébb Milannal verte már meg a Barca-t. Szerintem sem mi vagyunk az esélyesek ha bejutunk a 4 közé, de leírni sem szabad a csapatot.
@west30: Azért Cobolli idején se voltunk csőd közelben.

Szerintem Cobolli Gigli nem nagyon ért a focihoz. Ő gazdasági szakember, a pénzcsináláshoz ért. Ezért rakták őt oda a kizárás után. Nem jött össze. Most se hallgatnék rá. Minek kéne eladnunk Pogba-t? Ha ő akar elmenni az más, de jelenleg erről még szó sincsen. Pogba eladása nélkül is tudni kéne erősíteni. Dybala, Zaza, Berardi, Rugani kellenek, meg a kp-r kell még legalább egy játékost igazolni, aztán maximum a védelem szélein kell elgondolkozni, ha marad még pénz. Eladni meg Llorente-t, De Ceglie-t, Marrone-t, és a jelenleg még felesben vagy kölcsönben lévő játékosaink közül a kevésbé tehetségeseket, és akkor az 50 milliós kölcsönnel már meg is lehetnee oldani a nyári mercatot.

benssz 2015.03.23. 09:52:08

@KysBé: Vidal már nem az a Vidal aki 1 évvel ezelőttig volt.Láttad az elmúlt meccseket? árnyéka önmagának.

Rivendell 2015.03.23. 09:54:59

@benssz: úgy emlékszem már 1 éve is xar volt Vidal....már bőven a szezon vége előtt szétesett a srác

Il Principino 2015.03.23. 10:40:34

Az a nagy büdös helyzet,hogy idén nyáron még rendeznünk kell a maradék közös tulajdonú játékosainkat,ami még mindig pénzünkbe kerülhet,valamint Pereyra(Romulo) marad-e vagy sem,ez is pénzbe fáj majd...Tévezzel már most,szezon végén le kellene ülni az esetleges hosszabbítással kapcsolatban!Lóriért érkező ajánlatokon el lehet gondolkodni...reméljük Islából is lesz egy kis bevétel,Gio fizujától már megszabadultunk,valamint Mottáétól!De Ceglie-Marrone-(Padoin)-t el lehetne adni...Csak nekem tűnik fel az,hogy a vezetőség megint csatárokban gondolkodik,amikor idén is a kp.-n döglik ki a csapat a szezon végére?!Bár,hogy Sturaro-Pirlo-Pogba-Romulo-Asamoah is egyszerre legyen sérült arra nem számíthattak:)Sturaro már játszhat szerencsére........Szerencse,hogy van egy univerzális Padoinunk:)Nagy névre nyáron sem számítok,ha csak nem lesz extra bevétel valaki eladásából!

Ádám.84 2015.03.23. 11:42:21

@kg19850508: a közös tulajdonú játékosok döntő többségének eladogatásával szerintem inkább pénzhez fog jutni a klub

Devilke Balla 2015.03.23. 12:56:13

@kg19850508: @kg19850508: "Szerencse,hogy van egy univerzális Padoinunk:)"

szerintem pont emiatt nem fogják idén sem eladni,nem hinném hogy vennénk annyi játékost,hogy Padoin ilyen séruléshullám meg eltiltások esetén,ne "kelljen"... ha kell balhátvéd,ha kell bal szélso,esetleg kozépso kozéppályás,vagy akár jobb oldalon is ugyanugy bevetheto.. más kérdés hogy milyen szint,de ha nincs ló jó a szamár is alapon.

Roli984 2015.03.23. 17:00:50

El nem tudom képzelni, hogy a legjobb játékosunk eladása mért lenne erősítés. Szerintem Pogba szintű játékost nem vagyunk képesek igazolni. Szerintem nagyon messze vagyunk egy Barca, Real, Bayern szintű kerettől ugyanakkor megfelelő formaidőzítéssel bárkit megverhetünk. Igazából a dortmundi kezdő leggyengébb játékosa Pereyra is argentin válogatott, ami azért nem rossz. Sokkal fontosabbnak tartom a keret egyben tartását, és a cseresor erősítését. Csatársorunk lényegében 2 emberből áll, MAtri és Llorrente helyett sürgősen kellenek valakik, akik beleillenek a jelenlegi rendszerünkbe.

KysBé 2015.03.23. 17:42:04

@benssz: Ok. Akkor Pogbán kívűl csak egy 31 éves Tévezünk van. Még lehangolóbb...

MDaniel98 2015.03.26. 09:16:25

Az egyértelmű, hogyha Pogbát eladnánk, akkor könnyűszerrel tudnánk erősíteni, és a keret réseit is be lehetne tömni, jó képességű, de nem 30+-os játékosokkal. Arra mindenféleképpen fel kell készülni, hogyha bármikor eladjuk Pogbát - mert azt remélem senki sem gondolja, hogy tőlünk fog nyugdíjba menni, egy olyan ügynökkel a háta mögött mint Riola - akkor a csapatok akikkel üzletelni fogunk már 10+-ról indítják majd a tárgyalást. Én is úgy gondolom, hogy a Juventusnak Pogba mellé kellene 2-3 minőségi játékost igazolni, a kérdés már csak az: Van erre keret?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása