A hétfőn rendezett sorsolás nyomán eldőlt, hogy a bajnoki címvédő Juventusra a Borussia Dortmund vár majd a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, s a zebramezes csapat mestere, Massimiliano Allegri bizakodóan várja a párharcot.
"Rosszabb is lehetett volna." - nyilatkozta Allegri a sorsolásról a La Repubblica munkatársának. "Ezt olyasvalaki mondja, aki számos alkalommal megmérkőzött a Barcelonával. A Borussia nem áll fölöttünk, azonban nehéz volna megítélni, hogy valójában milyen állapotban vannak, s hol tartanak majd februárban."
"Képesek vagyunk arra, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez a Bajnokok Ligájában. A csapatom olyan srácokból áll, akik változatlanul éhezik a sikereket. Igazán rendkívüli potenciál van bennük. Ugyanezt gondolom akkor is, amikor a Bajnokok Ligájáról beszélek."
A Milan egykori mestere szót ejtett az edzői szakmával kapcsolatos filozófiájáról is, s elárulta, hogy nem tartozik a játékosait üvöltözéssel ösztönző szakemberek közé.
"Ha az edző tekintélye az üvöltözésből származik, akkor az illetőnek nincsen tekintélye. Számomra az üvöltözés nem közvetít semmit. Vannak olyanok, akik hangosan beszélnek, hogy biztonságot, vagy akár félelmet keltsenek."
"Edzőként az a feladatunk, hogy öntudatot és utasításokat adjunk, hogy biztosítsuk, a védelem pontosan áll fel, különösképpen akkor, amikor támadunk."
"Ne becsüljék le az edző szerepét, azonban a legfőbb feladata az, hogy megnyugtassa a játékosokat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MDaniel98 2014.12.18. 18:33:10
Ez tök igaz, csak ez a BL 16 között kb. mindenkire igaz.