A Juventus egykori játékosa, Alessio Tacchinardi is megszólalt a klub szurkolóit a napokban fokozott izgalomban tartó esemény, Arturo Vidal fegyelmi vétsége ügyében.
A chilei középpályás az AS Roma elleni mérkőzést megelőző éjszakák egyikén keveredett szó- és pofonváltásba a torinói éjszakában, s a Juventus vezetősége százezer eurós büntetéssel honorálta a mutatványt.
"Nem számítottam erre, s mivel annyira közel állok a Juvéhoz, kicsit úgy éreztem magam, mint akit rászedtek." - nyilatkozta Tacchinardi a Tuttosportnak.
"Ugyanakkor azt is tudom, hogy a labdarúgásban az ilyesfajta dolgok előfordulhatnak. Fontos felismerni a hibát, nehogy újra megismétlődjék."
"Vidal a világ egyik legjobb játékosa, olyan, akit mindig szeretnék a csapatomban tudni, neki pedig tudnia kell, hogy minden szem állandóan rá szegeződik."
"Senki sem tilthatja meg neki, hogy egy éjszakai bárba menjen, de talán szerencsésebb lett volna, ha inkább a Roma legyőzése után marad ki, akár reggel nyolcig. Miért is ne? Azonban semmiképpen sem egy ilyen fontos mérkőzés előtt."
"Ha volna bármilyen ügy, amely kívül áll a labdarúgáson, vagy szeretne más klubhoz igazolni, az mostanra világos lenne, s egészen biztos, hogy meg lehetne találni a mindenki számára legjobb megoldást. Azonban ha szívvel-lélekkel a Juventusért van, a hozzáállása megváltozik, s visszatérhet a régi formájához."
"Ismétlem, ő egy bajnok, egy kivételes játékos, aki önmagában is képes mérkőzéseket eldönteni. Védekezik, támad és gólokat szerez. Mi többet kérhetne egy edző? Semmit."
"Meg vagyok győződve arról, hogy az ügy meg fog oldódni, kár is beszélni róla." - zárta gondolatait optimista hangulatban a klub egykori játékosa.
A Tuttosport ugyanakkor tudni véli, hogy a válogatott szereplést követően, Vidal találkozni fog Beppe Marottával, Fabio Paraticivel és Massimiliano Allegri mesterrel, s a klub vezetősége egyértelművé kívánja tenni a chilei játékos számára, hogy a továbbiakban nem tolerálják majd a hasonló kicsapongásokat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.