A Juventus csapatkapitánya és hálóőre nemrégiben ismét reagált a Juventus és Roma közötti mérkőzés visszhangjaira, mondván, a győztesek utat találnak, míg a vesztesek kifogásokat.
A többszörösen világ legjobb kapusának választott futballista a részben általa birtokolt Carrarese klub weboldalának adott interjút, amelyet mintegy motivációs beszédnek szánt a klub játékosai számára.
„A győztesek megtalálják az utat, míg a vesztesek kifogást találnak. Számomra ez olyan mottó, amely beilleszthető a mindennapokba, de a sportéletre is ráhúzható.
Az a tanácsom, hogy ne adjatok utat a kifogásoknak és alibiknek, ahogy a középszerű emberek teszik, hanem pont ellentétesen viselkedjetek, hajtsátok fel az ingujjaitokat, és kezdjetek bele a munkába.”
A fenti mondatok elhangzását minden bizonnyal legalább részben indokolták Francesco Totti szavai, aki a 3-2 arányban elvesztett mérkőzést követően a játékvezetőre hárította a felelősséget, azonban mondandója korántsem erre a meccsre korlátozódott, és feltehetőleg a római világbajnok középpályás szavaira is vissza kívánt vágni az ugyancsak világbajnok hálóőr.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mixbetegállat 2014.10.09. 13:37:18
Netán ennyire elfogult lennék a csapatom iránt, hogy az én szemszögemből inkább a Rómának fújtak, mint nekünk?