Buffon: „A vesztesek mindig találnak kifogásokat”

Buffon Gianluigi_tobbiekkel es szuperkupaval.jpgA Juventus csapatkapitánya és hálóőre nemrégiben ismét reagált a Juventus és Roma közötti mérkőzés visszhangjaira, mondván, a győztesek utat találnak, míg a vesztesek kifogásokat.

A többszörösen világ legjobb kapusának választott futballista a részben általa birtokolt Carrarese klub weboldalának adott interjút, amelyet mintegy motivációs beszédnek szánt a klub játékosai számára.

„A győztesek megtalálják az utat, míg a vesztesek kifogást találnak. Számomra ez olyan mottó, amely beilleszthető a mindennapokba, de a sportéletre is ráhúzható.

Az a tanácsom, hogy ne adjatok utat a kifogásoknak és alibiknek, ahogy a középszerű emberek teszik, hanem pont ellentétesen viselkedjetek, hajtsátok fel az ingujjaitokat, és kezdjetek bele a munkába.”

A fenti mondatok elhangzását minden bizonnyal legalább részben indokolták Francesco Totti szavai, aki a 3-2 arányban elvesztett mérkőzést követően a játékvezetőre hárította a felelősséget, azonban mondandója korántsem erre a meccsre korlátozódott, és feltehetőleg a római világbajnok középpályás szavaira is vissza kívánt vágni az ugyancsak világbajnok hálóőr.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr826773125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2014.10.09. 13:37:18

Ez se gyenge, szegény Totti még Nedved nyilatkozatát sem heverte ki.Egyébként elképesztő hogy mindenki fel van háborodva a meccs miatt.Nyomja mindenki a korrupt Juventust meg hasonlóak..Nekem is mindenki ezt tolja, én meg köpni,nyelni nem tudok..Basszus ha nyerünk akkor mindig ez lesz???
Netán ennyire elfogult lennék a csapatom iránt, hogy az én szemszögemből inkább a Rómának fújtak, mint nekünk?

Rivendell 2014.10.09. 18:43:16

@Mixbetegállat: ez sokkal keményebb volt Nedved szövegénél és erre én már azt mondanám/ha 1 jobb játékos lennék/,hogy Buffon vegyél vissza az arcból,mert mi is koppanunk manapság BL szintjén.

GLB 2014.10.10. 07:27:09

semmi durvát nem mondott

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása