Pato a Juventus kiszemeltjei között

Pato Alexandre_gólöröm.jpgA Juventus komolyan fontolgatja a lehetőséget, hogy a nyári átigazolási szezon során visszacsábítsa Olaszországba a jelenleg a São Paulo FC csapatánál szereplő brazil támadót, Alexandre Patót.

A mindössze 24 esztendős játékost, aki a Corinthians alkalmazásában áll, azonban jelen pillanatban kölcsönjátékosként a városi riválist erősíti, a januári szünetben már hírbe hozták az olasz bajnoki címvédővel.

A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus mestere, Antonio Conte szívesen látná csapatában az egykor az AC Milan kötelékéhez tartozó csatárt, annak ellenére, hogy Pato pályafutását rendre sérülések hátráltatták, s Torinóban bíznak abban, hogy egy kölcsönszerződés formájában próbát tehetnek vele.

A hírek szerint ez a konstrukció nem tűnik egyszerűen kivitelezhető megoldásnak, mivel a Corinthians nem szeretné ismét kikölcsönözni játékosát, s inkább pénzzé tenné Pato játékjogát.

Az európai babérokról álmodozó Juventus igazgatói egy megfelelő Bajnokok LIgája rutinnal rendelkező támadóval erősítenék tovább a zebramezes csapat támadósorát, s Alexandre Pato neve mellett felmerült a veterán Didier Drogba és Samuel Eto'o leigazolásának lehetősége is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr306413751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n.david97 2014.06.25. 12:12:46

Morata helyett ezerszer szívesebben látnám.Ha esteleg nem sérülne le, akkor világklasszis szinten tudna játszani.

venember83 2014.06.25. 12:16:04

Nagyon remélem, hogy a cikkben szereplőkön kívül még van pár MINŐSÉGI opció Marotta tarsolyában, mert ha nem, az borzasztóan szomorú, még ha nem is meglepő. Eto'o vagy Drogba helyett mennyivel normálisabb megoldás lett volna Berardi.

Goku06 2014.06.25. 14:13:54

Olcsó opciók... Ez a fő szempont sajnos.

babo0410 2014.06.25. 14:47:51

Pato jó opció lehetne. Nagyon jó játékos, és egyben fricska is lehetne a Milannak. Szerintem a sérülése egyik fő oka az volt, hogy a Milannál nem tudnak mit kezdeni már jó ideje a sérülésekkel. Nincs egy jó erőnléti edzőjük. Allegri meg alapból nem tudja jól felkészíteni a csapatát erőnlétileg. Én szívesen látnám, de nem szabad, hogy ő legyen az egyetlen megoldás, szélsők kellenek még, de nagyon.

konrad66 2014.06.25. 14:48:00

Kölcsön +opcióval jöhet azért ne vegyük meg,mert nagyon sokáig szokott sérült lenni.

DINOBIZZO 2014.06.25. 15:16:06

elmondom nektek h ő lenne a juve nagy játékosa!!! akkora játékos és olyan olcsón el lehetne hozni...annyival több van a patoban...akkora potenciál...hát kb lenne egy persink ..ő is ahogy leszokott a sérülésekről egyből varázsló lett.
pato egy kiváló csatár ..gyors, mozgékony ,jól is fejel és teknikás is.
ő kell nekünk mint egy falatka kenyér!:D

Direct_01 2014.06.25. 16:56:02

Most hirtelen nem jut eszembe olyan játékos aki brazil lett volna és úgy teljesített volna a Juvéban ahogy azt illik. Még Emerson se, aki 2 szezont volt itt aztán elment Madridba. Mindenesetre a "kacsában" sokkal több van mint ahogy azt a Milanban mutatta,csak egy normális csapat kell mögé.Inkább ő mint Drogba,Eto'o vagy a többi favágó nyugdíjas.De valahogy Torinóban nem válik be a brazil-vonal,a "nagy sztár" Leandro Damiao volt annak idején megkörnyékezve,ahhoz képest még mindig a "Salsa országában" nyomja.

MDaniel98 2014.06.26. 11:28:44

Én azért ilyen szempontból szkeptikus vagyok Patoval,igaz,hogy Conte tényleg jó erőnléti edzéseket csinál,mert nincs sok sérültünk,de semmi sem garantálná,hogy Pato nem olyan üveglábú még most is mint amilyen volt,akkor is,ha nem értenek a Milánnál az erőnléti edzésekhez.Ha vele most tévedünk amikor majd elakarjuk adni nem fogunk egy lyukas garast sem kapni érte.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása