Čeferin: „Az olasz futballinfrastruktúra szégyenteljes”

ceferin_aleksander_uefa_1.jpgAleksander Čeferin a helyszínen, a San Siro lelátóján tekintette meg az Inter és a Barcelona keddi összecsapását, a mérkőzés előtt pedig a Sportmediaset számára nyilatkozott az olasz futball infrastruktúrájáról.

„Szerintem az olasz futballinfrastruktúra szégyenteljes.” – mondta az UEFA elnöke.

„Olaszország az egyik legnagyobb futballnemzet, számos világbajnokságot, Európa-bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert, ugyanakkor a nagy országok közül messze a legrosszabb infrastruktúrával rendelkezik.

Őszintén szólva kicsit fárasztanak ezek a viták az olasz infrastruktúráról, mert mindig csak szavakig jutunk el. Remélem, hogy Olaszország a tettek mezejére fog lépni. A kluboknak segítségre van szükségük a kormánytól, a helyi önkormányzatoktól, sőt magánbefektetőktől is. Ideje cselekedni, mert a helyzet nagyon rossz.”

Aleksander Čeferin mégis bízik abban, hogy Olaszország időben rendezni tudja a helyzetet a 2032-es EB-re, amelyet jelenleg Olaszország és Törökország fog közösen megrendezni.

„Jelenleg nem aggódom. Úgy gondolom, hogy most már a kormány is megértette, hogy tennie kell valamit. Nagy bizalommal vagyok Gabriele Gravina iránt, aki az első alelnököm. Mindent meg fog tenni, hogy megszüntesse a lemaradást. Biztos vagyok benne, hogy Olaszország fogja rendezni a 2032-es EB-t.”

A Tuttomercatoweb szerint az olasz élvonalban csak három stadion felel meg az európai követelményeknek.

A lap megfelelőnek minősítette a torinói Allianz Stadiumot, az udinei Bluenergy Stadiumot és a bergamói, nemrég felújított Gewiss Stadiumot.

Ezenkívül a Frosinone Serie B-ben szereplő Stadio Benito Stirpe stadionja is megfelel a legmagasabb európai követelményeknek.

A tervek szintjén pedig számos egyéb stadion is felmerül, a Fiorentina reméli, hogy a Serie A következő klubjaként csatlakozhat ehhez a listához, mivel a Stadio Artemio Franchi stadion felújítási munkálatai már folyamatban vannak. Az újjáépítés első szakasza 2026-ra készül el, az összes munkálat befejezése pedig 2029-re várható.

Ezenkívül a Milan és az Inter is megoldást keres a San Siro kérdésére, legyen az újjáépítés vagy teljes átalakítás, de ez a kérdés már évek óta napirenden van.

Hasonló a helyzet a Roma és a Lazio esetében is az Olimpiai Stadionban, mindkét klub állítólag szívesen építene új, külön stadiont az aktuális otthonként szolgáló Stadio Olimpicótól távol.

A Como és az Empoli is szívesen újítaná fel jelenlegi stadionját, a Stadi Sinigagliát és a Castellanit, valamint a Bologna és a Parma szintén azok között a klubok között van, amelyek jelenlegi stadionjuk felújítását tervezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2518854116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2025.05.07. 05:40:12

Szóval a magántőkének is be kellene szállnia? Hihetetlen dolgok ezek. Pedig már azt hittem, majd az állam épít mindenkinek stadiont, ha már sikerült elmenni ennyire szélsőjobb és populista irányba. Hiszen a futball az olasz kultúrának szerves része, nehogy már ne jusson rá pénz az állam fekete lyukhoz mérhető zsebéből, ad absurdum egyre-másra felvett kölcsönökből, miután sikerült az olasz államadósságot kétezer milliárd euró alá szorítani?! Magántőke, hallod... De tudok jobbat! Ha már a Juventus volt olyan pofátlan, hogy épített magának stadiont, építsen másoknak is, különben pontlevonást kap. Tarthatatlan ez a sportszerűtlen előny, amit a klub kigazdálkodott magának! Építsen legalább 1-1 stadiont Elkann Milánóban, Rómában, Firenzében, sőt, lent délen is az esélyegyenlőség jegyében!

Felfordul a gyomrom ettől az egész intézménytől, amit olasz futballnak neveznek.

Attilio79 2025.05.07. 09:18:30

Ez a félkegyelmű kicsit nagyvonalúan elfelejt pár alap problémát!
Hol volt a szervezet, amikor a covid tizedelte Italia északi tartományait, amikor igazán szükség lett volna a segítségére (közben kitömte a PL klubokat)?
Most azon van, hogy a csődbe jutott kínai tulaj után szépen építgesse a dögevőket, mert ugye hátszél nélkül ez nem megy.
Beszédes képvágás volt, hogy ezen majom alatt ült az Inter vezetősége. Csakis a részrehajlás!

venember83 2025.05.07. 09:33:16

@Attilio79: mennyivel szebb lenne, ha az UEFA segítene be a stadionépítésbe anyagilag, s nem folyamatosan az állam jelentős szerepvállalására utalnának a kedves sportvezetők. Kib@szott vicc, hogy a topklubok milliós bruttó fizetéseket adnak a játékosoknak, de nem képesek önállóan egy stadion megépítésére/fenntartására. Micsoda üzleti modell ez? S ha nem működik, miért nem szabályozza a kereteket az illetékes európai szövetség, aki amúgy adott esetben tízmilliókkal támogatják a klubokat a kupaszereplés függvényében?

Attilio79 2025.05.07. 09:43:23

@venember83: Mert akkor átlátható lenne az egész korrupt rendszer és kiderülnének a turpisságok.
Egyébként meg annak is van/lenne egy bája, hogy a befizetett adódból építenek egy stadiont, majd ebbe a stadionba vehetsz jegyet és fenntarthatod. :)
Ezt most éppen olyan nagyvonalúan kezeltem, mint Cefre az olasz helyzetet. (Persze, biztosan vannak támogatók, részvényesek stb., de amíg az egyik klub kigazdálkodja, a másikat segítse meg az állam, a Vatikán, az időjárás meg az Úristen is....)

GabeTR 2025.05.07. 11:51:40

Azért az olaszoknál ez nem olyan egyszerű.
Ha jól tudom a kevés kivételtől eltekintve a stadionok önkormányzati tulajdonban vannak, akik ezért bérleti díjat fizetettnek a klubokkal.
Új stadionokat szívesen építenének a klubok, de vagy:
- nem kapnak területet
- nagyon messze az adott várostól/jelenlegi stadiontól, ahova nincs infrastruktúra kiépítve (utak, közmű, közlekedés)
- egyszerűen nincs ilyen jellegű terület, mert minden kapavágásnál 3 ókori templom fordul i a földből (pl Roma)
A régi stadionok pedig nem modern igényeknek megfelelő foci stadionok, hanem régi struktúrájú multifunkcionális pénztemetők.

Mondjuk, ha lenne egy normális olasz szövetség, aminek nem életcélja különböző csapatok folyamatos szívatása, hanem megfelelő pénzügyi, infrastrukturális és jogi háttér megteremtése. Gravinában pedig joggal bízik ez a gazember, hiszen soha nem látott magasságokban van az olasz foci, elég csak az utolsó 2 vb-re gondolni

venember83 2025.05.07. 12:01:07

@GabeTR: az Inter nagyokat megy a BL-ben, a Roma nemrég európai kupasorozatot nyert, alapvetően nincs gond az olasz csapatokkal. Egyet kivéve. De azt majd büntetik, ha indokolt lesz, egyelőre nincs kifejezett értelme, bünteti magát eléggé a klub a játékosok és vezetők révén.

Wizzurah 2025.05.07. 13:42:41

@venember83:
Kár ez mögé bújni, a csapatot minden egyes alkalommal jogosan büntették meg. Azért hőbölögnek sokan, mert hogy a többit miért nem, mert azok is ugyanúgy mismásoltak. De ez nem ment fel semmi alól.
Kifejezetten amatőr, tudván, hogy minden egyes szem azt figyeli, mikor vét a csapat a szabályok ellen, hogy meg lehessen büntetni és kb. felkinálta magát tálcán a csapat, nem egyszer. Mindamellett minden szabályszegés gusztustalan, nagyot csalódtam a csapatban, mostanában rendszeresen és az nem vigasztal, hogy más is sáros... Lerombolnak mindent szépen lassan és szisztematikusan, amiért szerettem ezt a klubot, amit ma már nem is szeretek, jó eséllyel csak megszokásból követem őket, azt is egyre kevésbé, mert ahogy írta valaki másik topikban, igazából semmi szerethető nem maradt a csapatból, se vezetőség, se játékosok, 1-2 szimpatikus figura van és ennyi.

GabeTR 2025.05.07. 13:53:29

@venember83: Sajnos egy kicsúszott EB cím és egy jó kupaszezon jótékonyan elfedi azt a disznóólat, amit olasz labdarúgásnak nevezünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3635) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1017) elemzés (40) előzetes (912) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10415) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2527) meccsek (4464) mercato (4323) nyilatkozat (7816) Olasz Kupa (338) összefoglaló (456) pletyka (4349) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (320) video (246) Címkefelhő
süti beállítások módosítása