A Juventus-Fiorentina rangadót megelőzően, a játékosként mindkét klubnál megfordult klasszis, Roberto Baggio nyilatkozott egykori csapatairól.
"Nem merészelnék tanácsokat adni Antonio Conténak, hiszen elképesztő munkát végez." - nyilatkozta Baggio a Tuttosportnak.
"Már korábban is voltak jelei, hogy remek edző lesz, mivel Antonio mindig is tudta, hogy hogyan és merre mozogjon a pályán, hogy a lehető legjobban segítse a csapatot."
A Juventus legendája azt is elárulta, hogy melyik az a játékos, aki leginkább lenyűgözi a zebramezesek jelenlegi csapatából.
"Imádom Tévezt, s már akkor is így volt, amikor még a Boca Juniorsban láttam játszani. Bebizonyította, hogy kiváló játékos. Nem egyszerű folyamatosan betalálni a Serie A-ban, ezért nagyon örülök neki."
"Ami Pogbát illeti, mit mondhatnék még róla? Fantasztikusan erős, de biztos vagyok abban, hogy ezt már mindenki tudja."
Baggio szót ejtett a Fiorentináról is, arról a klubról, amelynél a pályafutása kezdődött, s ahonnan 1990-ben a Juventushoz igazolt.
"Vincenzo Montella szintén kiváló edző, s nagyra értékelem azt a munkát, amit Firenzében végez."
A két csapat rövid időn belül háromszor is összemérheti erejét, hiszen a sorsolás az Európa Ligában is összehozta a két gárdát.
"A Juve az Európa Liga egyik esélyese, különösképpen akkor, ha sikerül gyorsan bebiztosítaniuk a Scudettót."
"Igazgatóként visszatérnék-e a Juventushoz? Nem, nem igazán hiszem. Mindamellett nincs is rám szükségük."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.