A Tuttosportnak adott inyilatkozatban a Juventus védője, Giorgio Chiellini elárulta, hogy Antonio Conte legfőbb erényét pszichológiai képességei jelentik.
"Úgy gondolom, hogy a pszichológiai oldal a legnehezebb egy edző számára, és éppen ez az, amiben Conte kiemelkedik. Mindent az adott pillanatnak, embernek, vagy szükségletnek megfelelően ítél meg. Néha egy pillantásra van szükség, máskor egy beszédre. Nem kell mindig kizárólag csak szavakkal kifejeznie magát."
"Nem gondoltam volna, hogy képes lesz ilyen nagy mértékű és gyors változást előidézni nálunk. Részem volt a sötét években, amikor hetedik helyen végeztünk, ami még rosszabb volt, mint a Calciopoli és a száműzetés a Serie B-be."
"Az azonnali visszakapaszkodás, valamint az a tény, hogy veretlenül elhódítottuk a bajnoki címet, mindig ott szerepel majd a Juventus történelmében. Egyedülálló és különleges volt."
"Most a feladat még nehezebb, hiszen mi lehetünk az első Juventus, amely a világháborút követő időszakban három Scudettót nyer zsinórban."
"Ez a Conte időszak legerősebb kerete, mivel megemeltük a lécet az új igazolásokkal, s az elmúlt időben mutatott fejlődésünkkel. Most ezt be kell bizonyítanunk a pályán is."
Az elmúlt két szezon során a Juventus legfőbb erősségét a védelem jelentette, amely meglepően bizonytalannak mutatkozott a jelenlegi szezon első hónapjaiban, s így számos kritikára adott okot.
"Amikor jól alakulnak a dolgok, a védelem vasfüggönynek tűnik, azonban amikor rossz időszak következik, minden hibának a hátsó alakzat az oka. Egyszerűen azt gondolom, hogy a szezon első felében a csapat egy kicsit halovány volt, s ez azt eredményezte, hogy gólokat kaptunk."
"Mindenesetre, a Firenzében látott elképesztő rövidzárlatot leszámítva, szinte tökéletes mérkőzést játszottunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.