Miért lenne érdemes meghosszabbítani Pirlo szerződését

Pirlo Andrea.jpgAndrea Pirlo számára nem új a jelenlegi helyzet, a szerződése pár hónap múlva lejár, és még nem tudja biztosra, hogy aktuális klubja megújítja-e szerződését, avagy új csapatot kell keresnie magának.

Három évvel ezelőtt a középpályás csalódottan konstatálta, hogy az AC Milan, amely csapatnál tíz rendkívül sikeres évet töltött, nem tudott megegyezésre jutni vele a szerződésének meghosszabbítását illetően, így csapatot kénytelen váltania.

Ekkor a Juventus belépett a képbe és ingyen leigazolta a játékszervezőt, három éves szerződést nyújtottak az olasz válogatott nélkülözhetetlen tagjának, ami az utóbbi két év eredményeit figyelembe véve, nagyszerű döntésnek bizonyult mindkét fél számára.

Ebben a szezonban azonban a középpályás teljesítménye lassacskán alább hagyott, a csapat pedig egyre kevésbé szorul Andrea Pirlo mesteri képességeire az Antonio Conte időszak kiteljesedésében.

Az utóbbi években Arturo Vidal világszintű középpályássá lett, valamint Paul Pogba a vártnál hamarabb bizonyítja rendkívüli tehetségét és rendkívüli fejlődést mutat, így aktuálissá válik a kérdés, hogy az Öreg Hölgynek vajon ragaszkodnia kell-e a sokat megélt mélységi irányítóhoz, avagy ideje, hogy útjaik külön váljanak.

Amennyiben hihetünk Gianluca Vialli szavainak, a Tottenham Hotspurs érdeklődik a játékos iránt, és nyártól szívesen fogadná, az egykori Juventus támadó úgy nyilatkozott a Sky Sport Italia munkatársainak, hogy André Villas-Boas szívesen átkalauzolná az olasz válogatottat a Premier League világába.

Múlt héten pedig az a hír látott napvilágot a Corriere dello Sport jóvoltából, miszerint Andrea Pirlo számára fennáll az a lehetőség is, hogy Olaszországban maradjon, mivel az Inter ajánlatot készít, hátha sikerül magához csábítania egykori játékosát.

Egyre nagyobb az érdeklődés a középpályás iránt, ami arra utalhat, hogy még sokan bíznak a játékosban és Andrea Pirlo játékával továbbra is képes elősegítenie csapatát céljainak elérésében, és véleményem szerint az Öreg Hölgynek ildomos lenne a mindeddig nagyrészt kiváló mérkőzései okán a játékszervezőt szerződéshosszabbítással megjutalmaznia.

Mivel Andrea Pirlo egyértelműen karrierje végéhez közeledik, a Juventusnak nyilvánvalóan változtatnia kell valamely mértékben játékstílusán, azonban Antonio Conte továbbra is igényelne egy játékszervezőt, aki mozgatja a szálakat a középpályáról. Amennyiben azonosítható egy ilyen utód, akkor mi szól az ellen, hogy ez a játékos Andrea Pirlo mellett tanulhassa ki a szakmát?

A klub és a játékos útjainak egyértelmű elválása növelné a nyomást a Pirlo-utód megtalálása ügyében, és csak nehezebbé tenné a csapat átállását az új stílusra.

Andrea Pirlo játékstílusa egyedi, és bár Arturo Vidal, Paul Pogba és Claudio Marchisio valós minőséget nyújtanak a csapatnak, egyikük sem képes a hosszú passzaik pontosságában megközelíteni a tapasztalt registát.

Andrea Pirlo természetesen főszerepet kíván a jövőben, azonban minden bizonnyal lesz annyira realista a játékos, hogy elfogadja a tényt, hogy erőnléte gyengülésével és teljesítménye lassú csökkenésével egyre kevésbé jut kezdő szerephez.

Antonio Conte harmadik mandátumát kezdi meg a Juventusnál, és mutatkoznak jelek, melyek szerint egy négy középpályással felálló csapat lenne a megoldás szoros mérkőzéseken, különösképpen a Bajnokok Ligájában, ez a tény pedig ismét csak Andrea Pirlo megtartása mellett szól.

pirlo es pogba.jpgAndrea Pirlo minél hamarabb történő szerződéshosszabbításának vannak a játékhoz nem köthető indokai is, például a világ egyik legjobb fiatal játékostehetsége, Paul Pogba iránt növekvő érdeklődés.

Legutóbb a Chelsea neve merült fel, mint heves érdeklődő, José Mourinho csapata bizonyos értesülések szerint negyven millió fontos ajánlattal próbálja meg meggyőzni a Juventus vezetőségét, hogy engedje el a húszéves francia válogatottat.

Amennyiben megerősítésre kerül, hogy a harmincnégy éves irányító továbbra is a Juventus kötelékében marad a következő egy vagy két évben, a Juventus határozottan jobb tárgyalási pozícióba kerül, ha a Paul Pogba iránti érdeklődés tovább konkretizálódik januárban vagy a következő nyáron.

A legfontosabb indok azonban az, hogy Andrea Pirlo óriási tapasztalata és gyors gondolkodása, amely segítségével képes előre látni, hogyan fog alakulni a játék, képessé teszik a játékost arra, hogy csúcsformában irányítsa csapata mozgását, amit a Juventusnak bizony nehezére esne bármely másik játékossal elérni.

A klasszis játékosok megléte a középpályán még inkább segítheti Andrea Pirlo munkáját, hogy szervezze a Juventus játékát a mérkőzéseken, valamint hozzájárulhat ahhoz, hogy még inkább érvényesüljön Andrea Pirlo készsége, amivel a csapattársaiból a legjobb teljesítményt hozza ki.

A BBC értesülései szerint Andrea Pirlo bejelentette, hogy a nyári világbajnokságot követően vissza kíván lépni a válogatottságtól, ami a kevesebb mérkőzés révén megkönnyítené, hogy a legendás középpályás továbbra is a klubfutball egyik meghatározó alakja legyen.

A Juventus tisztában van azzal, mihez is vezet, ha egy klub kételkedik abban, hogy játékosa képes eredményesen folytatni karrierjét, és a klub elengedi az illető játékost,  ez a tény pedig a torinói vezetőséget arra sarkalhatja, hogy új szerződést ajánljon fel Andrea Pirlonak, aki így továbbra is a Juventus erősítheti a közeljövőben.

Jack Alexandros Rathborn cikke nyomán

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr525584037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goku06 2013.10.19. 14:57:46

Többnyire egyetértek, és azért nem lenne rossz ha egy szoros meccsen a padról egy Pirlo szállhatna be.
Valamint azért egy kicsit megmutatná a vezetőség is, hogy Vidalnak sem kell aggódnia, hogy ha eléri a 30at és egy kicsit lefelé indul a karrierje, akkor nem lesz kibaszva egyből..
Senki sem várja, hogy Pirlo játsszon, de azért hasznos lehet. Nem tudom, hogy a fizetése milyen magas, ráadásul lehet hogy egy plusz évre még a fizucsökkentésbe is belemegy (vagyis egyértelműnek tartom, hogy Marottáék célja mindenképpen fizetéscsökkentés, amennyiben marad, szóval nem kerülne olyan sokba a csapatnak, hogy egy ilyen játékost itt tartson)
Ha csak annyit tesz hozzá, mint Del Piero az utolsó szezonjában, akkor már megéri itt tartani pár millióért.

Róbert Tvergyák 2013.10.19. 15:01:15

jo lenne ha mèg maradna legalább egy èvet kell a minösèg a középpájára ha kidölne valaki legyen kivel potolni

babo0410 2013.10.19. 16:11:17

@Goku06: Csak kérdés ő akar maradni padozni. Szerintem nem fog repesni az örömtől, h nem sokkal több lehetőség fog neki jutni, mint anno DP-nek jutott. Mert alapból én is örülnék, ha még egy évet maradna. De amilyen feltételekkel szeretnénk hosszabbítani, abba ő nem hiszem, h bele fog menni. És nem a fizetéscsökkentés lesz a legnagyobb gondja.

MDaniel98 2013.10.19. 16:59:03

Hát nem tudom.Én ebben az évben még megtartanám,ha nem kapunk érte egy nagyon jó csereajánlatot,akkor meg idény végén elköszönünk tőle és kész.Hosszabbítani nem érdemes vele,ha nem viseli el,hogy most már többet kell majd a padon ülnie.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása