Andrea Pirlo számára nem új a jelenlegi helyzet, a szerződése pár hónap múlva lejár, és még nem tudja biztosra, hogy aktuális klubja megújítja-e szerződését, avagy új csapatot kell keresnie magának.
Három évvel ezelőtt a középpályás csalódottan konstatálta, hogy az AC Milan, amely csapatnál tíz rendkívül sikeres évet töltött, nem tudott megegyezésre jutni vele a szerződésének meghosszabbítását illetően, így csapatot kénytelen váltania.
Ekkor a Juventus belépett a képbe és ingyen leigazolta a játékszervezőt, három éves szerződést nyújtottak az olasz válogatott nélkülözhetetlen tagjának, ami az utóbbi két év eredményeit figyelembe véve, nagyszerű döntésnek bizonyult mindkét fél számára.
Ebben a szezonban azonban a középpályás teljesítménye lassacskán alább hagyott, a csapat pedig egyre kevésbé szorul Andrea Pirlo mesteri képességeire az Antonio Conte időszak kiteljesedésében.
Az utóbbi években Arturo Vidal világszintű középpályássá lett, valamint Paul Pogba a vártnál hamarabb bizonyítja rendkívüli tehetségét és rendkívüli fejlődést mutat, így aktuálissá válik a kérdés, hogy az Öreg Hölgynek vajon ragaszkodnia kell-e a sokat megélt mélységi irányítóhoz, avagy ideje, hogy útjaik külön váljanak.
Amennyiben hihetünk Gianluca Vialli szavainak, a Tottenham Hotspurs érdeklődik a játékos iránt, és nyártól szívesen fogadná, az egykori Juventus támadó úgy nyilatkozott a Sky Sport Italia munkatársainak, hogy André Villas-Boas szívesen átkalauzolná az olasz válogatottat a Premier League világába.
Múlt héten pedig az a hír látott napvilágot a Corriere dello Sport jóvoltából, miszerint Andrea Pirlo számára fennáll az a lehetőség is, hogy Olaszországban maradjon, mivel az Inter ajánlatot készít, hátha sikerül magához csábítania egykori játékosát.
Egyre nagyobb az érdeklődés a középpályás iránt, ami arra utalhat, hogy még sokan bíznak a játékosban és Andrea Pirlo játékával továbbra is képes elősegítenie csapatát céljainak elérésében, és véleményem szerint az Öreg Hölgynek ildomos lenne a mindeddig nagyrészt kiváló mérkőzései okán a játékszervezőt szerződéshosszabbítással megjutalmaznia.
Mivel Andrea Pirlo egyértelműen karrierje végéhez közeledik, a Juventusnak nyilvánvalóan változtatnia kell valamely mértékben játékstílusán, azonban Antonio Conte továbbra is igényelne egy játékszervezőt, aki mozgatja a szálakat a középpályáról. Amennyiben azonosítható egy ilyen utód, akkor mi szól az ellen, hogy ez a játékos Andrea Pirlo mellett tanulhassa ki a szakmát?
A klub és a játékos útjainak egyértelmű elválása növelné a nyomást a Pirlo-utód megtalálása ügyében, és csak nehezebbé tenné a csapat átállását az új stílusra.
Andrea Pirlo játékstílusa egyedi, és bár Arturo Vidal, Paul Pogba és Claudio Marchisio valós minőséget nyújtanak a csapatnak, egyikük sem képes a hosszú passzaik pontosságában megközelíteni a tapasztalt registát.
Andrea Pirlo természetesen főszerepet kíván a jövőben, azonban minden bizonnyal lesz annyira realista a játékos, hogy elfogadja a tényt, hogy erőnléte gyengülésével és teljesítménye lassú csökkenésével egyre kevésbé jut kezdő szerephez.
Antonio Conte harmadik mandátumát kezdi meg a Juventusnál, és mutatkoznak jelek, melyek szerint egy négy középpályással felálló csapat lenne a megoldás szoros mérkőzéseken, különösképpen a Bajnokok Ligájában, ez a tény pedig ismét csak Andrea Pirlo megtartása mellett szól.
Andrea Pirlo minél hamarabb történő szerződéshosszabbításának vannak a játékhoz nem köthető indokai is, például a világ egyik legjobb fiatal játékostehetsége, Paul Pogba iránt növekvő érdeklődés.
Legutóbb a Chelsea neve merült fel, mint heves érdeklődő, José Mourinho csapata bizonyos értesülések szerint negyven millió fontos ajánlattal próbálja meg meggyőzni a Juventus vezetőségét, hogy engedje el a húszéves francia válogatottat.
Amennyiben megerősítésre kerül, hogy a harmincnégy éves irányító továbbra is a Juventus kötelékében marad a következő egy vagy két évben, a Juventus határozottan jobb tárgyalási pozícióba kerül, ha a Paul Pogba iránti érdeklődés tovább konkretizálódik januárban vagy a következő nyáron.
A legfontosabb indok azonban az, hogy Andrea Pirlo óriási tapasztalata és gyors gondolkodása, amely segítségével képes előre látni, hogyan fog alakulni a játék, képessé teszik a játékost arra, hogy csúcsformában irányítsa csapata mozgását, amit a Juventusnak bizony nehezére esne bármely másik játékossal elérni.
A klasszis játékosok megléte a középpályán még inkább segítheti Andrea Pirlo munkáját, hogy szervezze a Juventus játékát a mérkőzéseken, valamint hozzájárulhat ahhoz, hogy még inkább érvényesüljön Andrea Pirlo készsége, amivel a csapattársaiból a legjobb teljesítményt hozza ki.
A BBC értesülései szerint Andrea Pirlo bejelentette, hogy a nyári világbajnokságot követően vissza kíván lépni a válogatottságtól, ami a kevesebb mérkőzés révén megkönnyítené, hogy a legendás középpályás továbbra is a klubfutball egyik meghatározó alakja legyen.
A Juventus tisztában van azzal, mihez is vezet, ha egy klub kételkedik abban, hogy játékosa képes eredményesen folytatni karrierjét, és a klub elengedi az illető játékost, ez a tény pedig a torinói vezetőséget arra sarkalhatja, hogy új szerződést ajánljon fel Andrea Pirlonak, aki így továbbra is a Juventus erősítheti a közeljövőben.
Jack Alexandros Rathborn cikke nyomán
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Goku06 2013.10.19. 14:57:46
Valamint azért egy kicsit megmutatná a vezetőség is, hogy Vidalnak sem kell aggódnia, hogy ha eléri a 30at és egy kicsit lefelé indul a karrierje, akkor nem lesz kibaszva egyből..
Senki sem várja, hogy Pirlo játsszon, de azért hasznos lehet. Nem tudom, hogy a fizetése milyen magas, ráadásul lehet hogy egy plusz évre még a fizucsökkentésbe is belemegy (vagyis egyértelműnek tartom, hogy Marottáék célja mindenképpen fizetéscsökkentés, amennyiben marad, szóval nem kerülne olyan sokba a csapatnak, hogy egy ilyen játékost itt tartson)
Ha csak annyit tesz hozzá, mint Del Piero az utolsó szezonjában, akkor már megéri itt tartani pár millióért.