Marotta: „Nem lesz olasz BL-győztes az elkövetkezendő években”

A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta a Tuttosportnak adott nyilatkozatában szomorú tényt közölt az olvasókkal, mivel véleménye szerint várhatóan sok évig nem lesz képes egyetlen olasz csapat sem megnyerni a Bajnokok Ligáját.

marotta giuseppe balra.jpgA Juventus idén a negyeddöntőig jutott, ahol 4-0 arányú összesített eredménnyel esett ki a tavalyi döntőssel megvívott harcot követően.

Az igazgató véleménye szerint a két mérkőzés nyilvánvalóan bizonyította, hogy a legjobb olasz klubok mennyire maradtak le az utóbbi években Európa elitjétől.

„Olyan időt élünk, amikor azzal kell dolgoznunk, ami rendelkezésünkre áll” - nyilatkozta az 56 éves szakember. „Jelenleg nem látok esélyt arra, hogy olasz csapat győzedelmeskedjen a Bajnokok Ligájában az elkövetkezendő jó pár évben.”

„A jelenleginél többet nem tehetünk, azt hiszem, hogy teljes gázzal haladunk. Az a gond, hogy a Real Madrid, Bayern München, Barcelona, Manchester United és Manchester City gazdasági szuperhatalmak, amelyek bevételei és költségvetései 450 millió euró körüliek.”

„Ebből a szempontból vizsgálva kérdést, úgy gondolom, hogy a klub fontos irányba mozdult el: a tény, hogy stadiont építettünk, azt mutatja, hogy minden tekintetben fejlődünk. Azonban ismétlem, türelemre van szükségünk.”

„A meglátás, miszerint a Juventus szurkolói kénytelenek lesznek beérni legalább három-négy évig azzal, hogy kedvenc csapatuk csak Olaszországban győzedelmeskedik, helytálló” - zárta nyilatkozatát lélektipró realizmussal a sportvezető.

A Juventus ugyan kiesett a héten a Bajnokok Ligájából, azonban az elkövetkezendő napokban sokat tehet a szezon sikerességéért azzal, hogy hétfőn legyőzi a Lazio csapatát és ezzel még egy lépéssel közelebb kerül bajnoki címének megvédéséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr495219531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4Evorg 2013.04.12. 16:16:32

Ez megint csak mellébeszélés és terelés! Nekünk (és főleg nem neki) nem a Reallal/Barcaval,MU/-val kell foglalkozni, hanem a lehetőségekhez képest a legjobban mozogni a piacon.

Egyébként látszik, hogy félti a helyét és már előre mentegetőzik.

„A meglátás, miszerint a Juventus szurkolói kénytelenek lesznek beérni legalább három-négy évig azzal, hogy kedvenc csapatuk csak Olaszországban győzedelmeskedik, helytálló”

Ezt ha nem a sportigazgatónk mondta volna, még nem is lenne annyira szomorú, de neki pont az lenne a feladata, hogy ne ilyeneket nyilatkozzon, hanem tegye a dolgát.

Barolo 2013.04.12. 16:17:06

Alapvetően igaza van. Ráadásul az is látszik, hogy az utóbbi években egyre több újgazdag belépő van a semmiből (City, Psg, Malaga), és a keleti szektor pedig szerintem egyfolytában erősödni fog.
Ez a realitás amit mond, persze azért nem ennyire egyszerű a kérdés (szerencsére). Az idén nem volt a 8-ba Angol csapat, pedig hát a számok alapján nyilván kellett volna. Tavaly közel sem a legerősebb csapat nyert. Illetve 2010-ben sem volt az Inter a leggazdagabb csapatok között még is sikerült részben szerencsével összekukáznia egy BL győzelmet. Szóval reménykedni szabad, és persze folyamatosan csökkenteni kellene a távolságot az elit klubokhoz képest.
Forza Juventus!

csakajuveésalex 2013.04.12. 16:30:42

@4Evorg: @Barolo: respekt nektek hogy így látjátok.Amennyiben ezzel a nyilatkozattal nem ásta el magát a szurkolók vagy (és) a vezetőség előtt akkor én nem tudom miért lehetne elküldeni a p...ba?!Ő NEM JUVENTINO ÉS KÉSZ!

Tony. 2013.04.12. 16:36:45

Marotta...cöh, aki idén látott először BL-meccset úgy, hogy valami köze is volt hozzá.

Tudjátok én mit nem értek?!

Az előző 2 alkalommal a Juve költötte a legtöbbet az átig szezonban, a 7. hely után is!

Most eljutottunk a BL legjobb nyolcba, van saját stadionunk, sokkal jobban működik minden, egy rakás pénzt kerestünk a tavalyi szezonhoz képest és továbbra sincs lóvé? Faszom, ha ugyanaz a helyzet akkor minek elindulni a BL-ben vagy akármi... Bohóckodjunk itt a Serie-A ban és kész. Valaki vagy lenyúlja a csapatot vagy nem tudom mit csinálnak, de ez érthetetlen.

Hogy lehet minden egyes szezon után, akár 7. a csapat, akár bajnokságot nyer és BL-ben szerepel, ugyanazt a szöveget elsütni. Ha engem előléptetnek és több lóvét keresek akk nem költhetek többet is?

4Evorg 2013.04.12. 16:44:26

@Tony.: Teljesen igazad van, sőt nekem az is lejön, így az utolsó idézetet olvasva, hogy ezzel azt akarja sugallni, hogy ő milyen fasza gyerek, hogy Olaszországban mi vagyunk a császárok (eddig ok), de többet ne várjatok, mert a gazdasági viszonyok nem teszik lehetővé, hogy versenyezzünk a többiekkel. Mi ez ha nem simliskedés? Ha nincs motiváció, akkor jóhogy nem fog tenni azért semmit, hogy top játékosokat igazoljon.

Egyébként félreértés ne essék, nem magával a nyilatkozat tartalmával van bajom, hanem azzal, hogy ezt a Juventus átigazolásokért felelős igazgatója mondja. Ha független szakértő nyilatkozna ilyet, semmi bajom nem lenne vele.

Barolo 2013.04.12. 16:58:34

Szerintem neki amellett, hogy az a feladata, hogy folyamatosan a lehetőségeihez képest a legjobban dolgozva azon szorgoskodjon, hogy erősödjön a csapat és kvázi kerüljünk közelebb egy bl győzelemhez, az is fontos, hogy reális maradjon és tartsa földön a könnyen elszállni hajlamos szurkolókat (nyilván ezzel a saját seggét is erősen védi).
Szóval szerintem ezzel nincsen baj. Ha van többre is lehetőség, akkor álljon ki az elnök és mondja azt, hogy márpedig nekünk más a célunk, ehhez megvannak az eszközeink és ehhez bizony egy jobb sportigazgatóra van szükségünk.
Forza Juventus!

lalko23 2013.04.12. 17:10:20

miröl beszél ez a f.sz?a dortmund tán euró milliókat költ,vagy a bayern?vettek egy spanyolt 40misiért és ennyi.még annó egy robbent 20ért meg egy riberyt kb ugyanennyiért.alaba se 40 millió volt,csak ott lehet hozzáértő emberek dolgoznak.ennyit mi is kiadtunk játékosokért,csak mi padoinok,martinezek,giók,diegók,felipe meló,pelusókra.a city meg szart se ér a nagy millióival.ha tényleg póli szintű játékosokban gondolkoznak akkor sajnos igaza van.hogy mer egyáltalán ilyet mondani.takarodjon innen!

buubreds 2013.04.12. 17:17:21

@lalko23: nézd már meg, hogy az általad említett csapatok hány éve kezdték el a mostani csapatukat építeni...

lalko23 2013.04.12. 18:08:57

@buubreds: ebben igazad van.én csak azt próbáltam éreztetni,hogy mennyi pénzt kidobáltunk feleslegesen.meló 25 körül és mennyit látunk majd belőle.diegó 20-22 eladtuk 12.Krasic pl nem volt jobb mint padoin vagy giaccherini,miért kellett aprópénzért elszórni(őt kifejezetten sajnálom),vagy martinezt 12 ért idehozni islárol már nem is beszélve vagy giovinco(aki csak azért van a pályán,hogy szabadrúgást kapjunk róla,mert fizikálisan egy 6 éves gyerek szintjén van).engem ez borít ki ez a pénz szórás,utána meg pofáznak,hogy nincs pénz.

pedronegro (törölt) 2013.04.12. 18:12:51

Lője már le valaki ezt a szerencsétlent! Ez a majom több pénzt szórt el a nyáron mint a malaga és a dortmund együtt véve! Akkor még is mi a tökömről beszél? Leigazolt egy raklap fiatalt csak hogy tovább adhassa, más csapatoknál kinevelik a klasszisokat úgy hogy lehetőséget adnak nekik de nem úgy hogy kölcsön adják az olasz másodosztályba. Isco, Reus, Götze stb.

pedronegro (törölt) 2013.04.12. 18:15:58

A mancity-vel meg minek példálózik mikor eddig még momentumuk se volt a bl-ben, hiába az olajmilliárdok!

juveing 2013.04.12. 18:44:07

Sok sebből vérzik a nyilatkozat. Egyébként ilyen alapon a felsorolt csapatokhoz odarakhatjuk a Chelsea-t is, akiket szépen elintéztünk, pedig nekik is nagyobb a költségvetésük. A City semmit nem mutatott a BL-ben sem idén, sem tavaly.
Ha kizárólag a költségvetésen múlna egy csapat sikere, le sem kellene játszani a meccseket!
Egy sportvezető ne nyilatkozzon ilyet!!!!!!!!!!!!!

b.tom 2013.04.12. 18:55:41

ilyen nyilatkozat után hogy megy el tárgyalni egy top csatárért? suarez pl nyilván azért jönne el a poolbol, mert nincs esélye kupákat nyerni.

csakajuve11 2013.04.12. 19:58:36

A nyilatkozat komolyságát tekintve én is ugyanezzel a "komolysággal" válaszolnék.
„Olyan időt élünk, amikor azzal kell dolgoznunk, ami rendelkezésünkre áll.” Kérdésem az, hogy van-e olyan szituáció, amikor azzal kell dolgozni, ami NEM áll rendelkezésünkre? (Természetesen nem a cikkírót kritizálom, remélem ezt látja :))
Nem lesz olasz BL-győztes a közeljövőben? Amíg itt vagy, addig tuti nem. Amit eddig elért (vegyesek az érzelmeim), köszönjük, de mostmár váltanunk kell. Level Up! :)

ben07 2013.04.12. 20:01:19

@b.tom: Teljesen egyetértek.
Ezzel a nyilatkozatával azt is bebizonyította, hogy köze nincs a focihoz, vagy úgy általában a sporthoz. Csak gazdasági szemmel képes látni a dolgokat. Nem magától értetődő, hogy akinek pénze van, annak jó a csapata, erre már számtalan példát lehetett látni a fociban. A másik, hogy tényleg így hogy a szarban akar bárkit is idecsábítani? Gyere, majd kapsz egy jó alacsony fizetést és ha minden jól megy, akkor 3-4 év múlva elkezdhetsz álmodozni a BL-ről. Normális ez? Vagy csak ennyire rövidlátó? Vagy tényleg kifelé áll a szekere és már nem is akar előre gondolkodni?
Annak amúgy nagyon örülnék, ha elmenne. Viszont fogalmam sincs Nedved hogy teljesítene a helyén. És nem értem azokat, akik éljenezve várják, mert nem tudom mennyi info áll rendelkezésükre az ő igazgatói kvalitásairól, szerintem leginkább semennyi :S Félek, nehogy megismétlődjön a Ferrara-eset Nedveddel is...

devil-z 2013.04.12. 22:33:31

Nem kell aggódni, itt (a blogon) már decemberben megmondták, hogy nyáron aztán hujuj csak úgy megnyílnak azok a pénzcsapok.
Suárez, Kolarov meg a többiek egymáson fognak taposni a bejáratnál!

Amúgy nem ez a kretén mondta, hogy az igazolások attól függnek hogy teljesítünk idén? a bajnokság szinte megvan, a BL-ben azért igen szépen meneteltünk ezzel a kerettel szóval nagyon nem panaszkodhatunk. Most mégis ez a hátraarc nyilatkozat, mintha megint 7.-ek lennénk és újra kellene kezdeni mindent. Idióta.

west30 2013.04.12. 22:37:16

@ben07: Nedved talán annyiban nem lenne bukó hogy ugye ő futballistaként a dolgoknak nem a gazdasági részét nézné elvileg(persze ő sem tud pénzt varázsolni a semmiből) Marottaval szemben akinek elég érdekes stratégiája van.

tjunior 2013.04.13. 08:31:37

A jelenlegi helyzetet szerintem jól mutatja a van Persie-Llorente párhuzam. Senki sem vitatja hogy a holland jobb játékos mint a baszk, de amíg a MU megengedheti magának hogy egy lejárú szerződésű játékosért 30 millió eurót adjon, mi nem. A fizetésről már ne is beszéljünk, ha jól emlékszem a dupláját keresi mint amit Llorente fog kapni nálunk. Arról nem szólva hogy megadjuk a 30 millát érte, a MU röhögve rátesz még 5öt, hát így nehéz. A tavalyelőtti meg a tavalyi költést tényleg hagyjuk mert tudjuk mit csinált a klub költségvetésével, ez a tendencia fenntarthatatlan, de ezt már kibeszéltük. A szurkolót persze ez nem érdekli, viszont az igenis érdekelhetné, hogy eddig ha szimpatikus Marrotta ha nem, töretlen a fejlődés, ezt minden tény alátámasztja. Ha csak valami fatális összeomlás nem lesz, simán megvédjük a scudettót, a BLben 8 között vagyunk, még is valami olyan temetői hangulat van, hogy az minimum meglepő, Sokan elfelejtik honnan indultunk, vagy várt valaki BL győzelmet az idénre?

Györijuventino 2013.04.13. 09:50:14

Amig Marotta félék irányítanak egy TOP klubot ,addig biztosan nem nyerhet BL-t Olaszország legerősebb csapata.

Hurka75 2013.04.13. 11:51:40

@devil-z: "BL-ben azért igen szépen meneteltünk"
Azt, hogy túljutottunk egy nem túl acélos csoportból, valamint megvertünk egy Celtic-et én azért nem nevezném akkora menetelésnek!!

4Evorg 2013.04.13. 12:05:07

@Hurka75: Azért az a csoport a 2. legerősebb csoport volt. Ettől a kerettől bőven jó teljesítmény volt ez a BL szereplés.

Rivendell 2013.04.13. 12:33:29

én nem szoktam őt támadni,de most nem adok neki igazat...
mostani csapatba 2jó támadó szélső és 1 jó csatár hiányzik ami 1üttesen max 60milla...
nem Suarez-Cavani stb kell ide 40-50-60milláért,csak 1 feltörekvő tehetség,nem akarom elhinni hogy nekünk 1értelmes megfigyelőnk nem lenne,aki évente 1-2 csatár tehetséget észre ne venne.
megkockáztatom ha most lett volna 2szélsőnk,még csatár nélkül is vertük volna ezt a Bayernt

kapuba Buffon még mindig bőven jó és ott van a sok tehetség...1csak beválik

csatárok...na igen,ide kéne 1 esetleg 2 fiatal tehetség nem horror áron,ha kell szaladjanak el dél amcsiba,de hozzanak...ha 1 Porto képes rá,akkor mi is + ha 2korrekt szélső jönne,akkor talán a mostani csatárok közül maradhatna 1-2 és több helyzet lenne mérkőzésenként

devil-z 2013.04.13. 13:41:16

@Hurka75: majdnem bejutottunk a legjobb 4 csapat közé sérülésekkel, eltiltásokkal, tapasztalatlan játékosokkal, hiányposztokkal.

Ha ez nem egy szép menetelés, ha ez nem a maximum amit kihozhattunk a dologból akkor semmi ...

2013.04.13. 13:54:01

Amíg ő intézi az átigazolásokat,addig biztosan nem leszünk BL-győztesek!

Tony. 2013.04.13. 14:30:44

Jackson/Dzeko 25-30m, Kolarov 10-15m, jobbszélső 10-20.

Egy-két eladás mellett egy ilyen annyira kivitelezhetetlen lenne?

Marotta-nak biztos, de amúgy?

babo0410 2013.04.13. 15:27:28

@devil-z: Teljesen egyetértek veled. És most legalább nem ígéri, hogy xyz-t le fogjuk igazolni. Reális amit mond, de lehetne ellene tenni. Pl. meg kell próbálni Sánchezt kölcsönbe elhozni, Jackson Martínezt, Dzekot, Benzemat, Higuaínt, v valakit a csatársorba el lehetne hozni 25 milla körül, Cuadradot, Kolarovot, Zunigat, stb. szélsőket olcsón meg lehetne szerezni. És máris esélyesek lennénk a BL-ben. is. Legalább mondaná azt, hogy megpróbálunk elhozni egy gólerős csatárt, megpróbálunk nagyon jó szélsőket, és jövőre esélyesebbek szeretnénk lenni a BL 8 között. Mert sajnos így lassan olyan messze kerül a legjobb 3 bajnokság, hogy életben nem lesz újra 4 olasz a BL-ben. És szerintem a német bajnokság semmivel nem erősebb az olasztól. A Dortmund kb. a Napolival és a Lazioval egyenértékű, a Bayern van a Juve és a Milan szintjén, illetve kicsit fölötte. Olaszországban ráadásul a BL helyekért nagyobb a verseny. És szerintem max egy 25 milla körüli játékos kéne támadónak, szélek olcsóbbak.

babo0410 2013.04.13. 15:29:52

Sánchez kölcsön, J. Martínez, Dzeko, Benzema kb 25, szélre kell 2 játékos az 25-30. És akkor 50-55 millából megvagyunk. Max ha eladunk 2 csatárt, még 30, és akkor lehetne abból padra fiatalokat hozni, akikben van ráció.

Hurka75 2013.04.13. 15:47:31

@devil-z: Tényleg nem akarok kötekedni, de ha "majdnem bejutottunk a legjobb 4 csapat közé" akkor én más meccset néztem, ahol egy lélektelen, elképzelés nélküli, veszélytelen Juvét vertek oda-vissza 2-0-ra! Nálam ez qrva messze volt a "majdnem"-től!!!

devil-z 2013.04.13. 18:00:08

@Hurka75: pontosan így van, hisz nem igazán az ellenfél vert el minket hanem mi magunkat.
Ha nem játszottunk volna ilyen pocsékul akkor igencsak megszorongathattuk volna ezt a Bayernt, tehát kb. egy 3-2es német továbbjutás lett volna a reális és azt már nevezhetjük 'majdnem' kategóriának.

Ha valóban nézted a meccseket akkor láthattad, hogy ez a 4-0 nagyon nem tükrözi hűen a két csapat közötti különbséget.

Szóval egyáltalán nem értem mi ez a picsogás részedről, ez a lealacsonyító vélemény a csapat elért eredményeivel kapcsolatban.
Mint írtam (vélhetően) megvan a bajnokság, a BL-ben is szépen teljesítettünk a lehetőségeinkhez képest, mégis mit vártál még ettől a csapattól?

danimester1 2013.04.14. 08:41:59

Sajnos az alapvető hiba az nála ,hogy a pénzt nézi!(félre ne értsetek nem $vagy E M-k dobálására gondolok)Nem azt kell nézni mennyibe kerül(olcsó legyen vagy ingyért) hanem a képességeket is és annak arányában az árat.Mondhatom,hogy ez egyenesen arányos?Létezik olcsó és jó megoldás az 5-50M között is.Nem láttam még példát tőle(lehet hiányos az ismeretem?),hogy megpróbált volna esetleg a kért árhoz közelebbit ajánlani vagy esetleg részlettel próbálkozni.Érthető,hogy nincs pénz drága játékosra,de akkor minek kidobálni pénzt hasznavehetetlen senkikre ill. olyan(ok)ra aki(k) csak a padot melegíti(k)?(pl.Anelka v Bendtner).Ezeket a pénzeket összerakva lehetne már keresgetni valónk ill. több lenne.Ilyen játékosok helyett melegíthetné a padot egy-egy ifi is.-nem?A másik dolog vele kapcsolatban a kapkodás(a) ami nem tetszik.Contenak kell időt hagyni egy újonc beépítésére (taktika,fizikai felkészítés ect.),mert ez nem megy 1-2 hét alatt.

babo0410 2013.04.14. 15:50:55

Egyébként az jó, hogy nem dobáljuk a pénzt. Pont ez az ésszerű gazdálkodás vitte a Bayern-t is arra a szintre, ahol most tart. De azért egy jó csatárt mindenféle képpen kellene igazolni, és szerintem a 25 milla beleférne, mert sajnos a csatársorunk, és a széleink olyanok, hogy az a BL-ben kevés. De szerintem ha idén elköltenénk 50-60 millát úgy, hogy eladásokkal fedeznénk a felét legalább, akkor lehetne jó csatárt és jó szélsőket igazolni. És az ésszerű gazdálkodásba se rondítana bele!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása