Juventus - Sahtar Donyeck előzetes

Holnap este az ukrán csapat érkezik Torinóba, és a Juventus a Sahtar idegenbeli eredményeit ismerve joggal bízhat a győzelemben. Elbíznia azonban senkinek sem szabad magát, ugyanis tavaly éppen Rómában tudtak győzni az ukránok.

juventus-shaktar BL.jpgHa az önbizalom esetleg megcsappant is a Fiorentina elleni szenvedés után, a Roma 4-1 arányú legyőzése biztosan helyrebillentette azt.

A kiütéses győzelem megfelelő étvágygerjesztő lehet a már 45 bajnoki mérkőzés óta veretlen Bianconeri számára a holnapi, Sahtar elleni mérkőzés előtt.

Zeman együttese a rossz taktikai felállás miatt nem tudott érdemi ellenállást kifejteni, az utolsó három év ukrán bajnoka viszont biztosan nem adja majd ilyen könnyen magát.

A csoportmérkőzések első fordulójában a Juventus győzelemmel felérő 2-2-es döntetlent ért el a Chelsea ellen idegenben, ráadásul két gólos hátrányból sikerült felállni. A torinóiak éppen ezért bízhatnak abban, hogy erre a teljesítményre építve sikerül legyőzni a Sahtart az új stadion első Bajnokok Ligája mérkőzésén.

A Sahtar az első fordulóban kényelmes, 2-0-ás győzelmet aratott a dán Nordsjaelland ellen, így a vereségen kívül bármilyen eredménnyel elégedettek lehetnek a Juventus otthonában.

Várható kezdők:

JUVENTUS: Buffon; Bonucci, Barzagli, Chiellini; Vidal, Marchsio, Pirlo, Lichtsteiner; Asamoah; Vučinić, Matri


SAHTAR: Pyatov; Rat, Kucher, Rakitskiy, Srna; Stepanenko, Fernandinho; Willian, Adriano, Ilsinho; Mkhitaryan


Egy kis statisztika

 - a Juventus és a Sahtar eddig összesen egyszer találkozott, 1976-ban, az UEFA Kupa harmadik fordulójában, és a Bianconeri 3-1-es összesítéssel jutott tovább.

 - a Juventus hat mérkőzésből mindössze kétszer kapott ki ukrán csapattól, hazai pályán viszont egyszer sem, két győzelem, és egy döntetlen a mérleg.

 - a Juventus rekordot döntött azzal, hogy a Chelsea ellen mindössze kétszer lőtt kapura. Ez holtversenyben a legkevesebb, mégis sikerült 2-2-es döntetlent elérni az angolok ellen.

 - a Sahtar Donyeck eddigi nyolc idegenbeli mérkőzéséből mindössze egy alkalommal tudott nyerni olasz csapatok ellen, hat alkalommal viszont vesztesen hagyta el a pályát. A legnagyobb arányú vereséget a Lazio mérte az ukránokra még 2000-ben, ekkor 5-1 arányú vereséget szenvedtek.

 - a Sahtar egyetlen, olaszok elleni idegenbeli győzelméhez viszont nem kell messze visszamenni az időben. A tavalyi kiírásban történt, 2011. februárjában a Romát győzték le 3-2 arányban.

 - a Nordsjaelland legyőzésével az európai porondon négy mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériát zárt le a Sahtar. Támadójuk, Henrik Mkhitaryan idén 10 mérkőzésen 13 gólt szerzett, a dánok elleni mindkét gólt ő szerezte.


A Juventus hivatalos előzetese:

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr954814031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lassus. · http://juventuz.blog.hu 2012.10.01. 18:51:28

Nagyon fontos lenne a győzelem, mert a Chelsea szinte biztosan megveri a dánokat.

Apuleius 2012.10.01. 19:14:18

Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, de kötelező a győzelem, ha tovább akarunk menni.

Juveteam 2012.10.01. 19:46:33

Juventus - Sahtar Donyeck

Kedd

20:40

Digisport 2

ÉLŐ!!!

babo410 2012.10.01. 19:49:31

@Juveteam: Franko! Nincs Digi2-m, és ugye a sopcast is kaput. Hol fogom nézni? Gportal nem jó, nézhetetlen minőség. Szép lesz! Győzelem meg lesz, attól nem félek.

Apuleius 2012.10.01. 20:12:28

@babo410: A Sopcast néha megy, néha nem, a fene sem érti mi van vele. Hétvégén az angol és spanyol meccsek kiváló minőségben futottak rajta, a Sampodria-Napoli szintén. A Juve meccsre alapból nem volt Sopcast link, az Inter-Fioretina-ra találtam 2 linket, de nem jöttek be. Remélhetőleg a BL meccsek működni fognak.

Buffon91 2012.10.01. 21:18:52

a Juventus rekordot döntött azzal, hogy a Chelsea ellen mindössze kétszer lőtt kapura. Ez holtversenyben a legkevesebb, mégis sikerült 2-2-es döntetlent elérni az angolok ellen.

Ez baromság volt kapufánk is pl.

Shankin 2012.10.01. 22:41:49

@Buffon91: A kapufát nem számolják kaput eltaláló lövésnek.

Goku06 2012.10.01. 23:10:03

@Buffon91: @Shankin:
a cikkben kapuralövés van kaput eltaláló lövés helyett, itt a gond :) lövésünk több volt

babo410 2012.10.01. 23:28:12

@Apuleius: Este általában nem jó a sopcast ez a baj. Remélem Torrent Stream-os link legalább lesz, mert a gportálos nézhetetlen, akadozásmentes linket meg írtó nehéz találni.

Cannavaro 2012.10.01. 23:45:40

nekem a t-gyuszi online sport-g-portál-on, a külföldi linkek, akadozás mentesen, és nézhető minőségben mennek!!! mindig ott nézem a meccseket, és eddig még mindig jó volt!!! de a digi sport stream-je is ugyanitt, elég jó minőségü!!!

Rivendell 2012.10.02. 07:06:00

hajrá skacok...Matri kivételével 100%-os csapat lenne ergo most ott a győzelmi kényszer,ami +ban érdekessé teszi a mérkőzést,de ez a csapat +fogja oldani:-)

már most izgulok...pedig a Chelsea és a Roma ellen is nyugodt volt

Ashton Kucher-Ronaldinho kistesója Fernandinho-lefogyasztott Adriano...hírességek válogatottja ellen mérkőzünk

Györijuventino 2012.10.02. 10:21:47

Szerintem az ukrán csapat semmivel sem jobb mint a Roma....
Akire igazán figyleni kell ő Willian..ha őt kiveszük a játékból nyert ügyünk van és én magabiztos gyözelmet várok...

ronny34 2012.10.02. 10:30:10

Valahogy én sem tartok különösebben a meccstől, szerintem nem lesz olyan nehéz. Nem rossz csapat persze a Sahtar, de egyrészt tényleg idegenbe gyengék, másrészt tavaly egy lightos csoportban sem tűntek olyan félelmetesnek. A kontráiktól tartok csak egy kicsit.

mpite 2012.10.02. 11:28:43

@Buffon91: Ez nagyon gyakran nagyon pontatlan szokott lenni, én időnként mérkőzések közben nézek rá itt a statisztikákra éscsak úgy fogom a fejem, hogy mekkora hülyeségek vannak benne néha. Persze lehet, csak a meccsek közben írnak marhaságokat, nem tudom...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása