Carrera: "Megfelelő hozzáállás"

Massimo Carrera úgy véli, a Juventus csak megfelelő hozzáállással győzheti le a "sebzett" Udinesét vasárnap este, a Stadio Friuliban.

carrera massimo kupa.jpgA Bianconeri következő ellenfele még mindig nem tért magához teljesen a Braga elleni váratlan Bajnokok Ligája-búcsútól, így a Juventusnak nem lesz könnyű dolga, ha győzni szeretne a törlesztésre készülő udineiek ellen.

Carrera még Vinovőban beszélt a sajtó képviselővel.

"Egy sebzett csapat ellen lépünk pályára, akik talán ilyenkor a legveszélyesebbek. Ismerjük az Udinese erősségeit, nagyon nehézzé tehetik a dolgunkat, ha fejben nem vagyunk ott maximálisan a pályán."

Carrera megerősítette, hogy Buffon, Chiellini és Giovinco is a csapat rendelkezésére áll. A tréner külön is kitért Chiellini állapotára.

"Giorgio egész héten a többiekkel edzett. Megnézzük, milyen állapotban van, aztán majd az utolsó edzés után döntünk a bevetéséről."

Az átigazolási piac zárásának napján megérkezett az utolsó játékos is a dán Nicklas Bendtner személyében.

"Nagyszerűen munkát végeztünk az igazolásokat illetően, szerintem igazán harcképes lett a keretünk." - folytatta Carrera.

"Tudjuk, hogy Bendtner a segítségünkre lehet, már elemeztük a képességeit. Technikás játékos, többféle játékstílusban is bevethető. Fokozatosan kell majd beépítenünk, mert legalább tíz napja nem edzett már, és a szokásos teszteken is át kell még esnie. Dánia válogatottjában eltiltás miatt nem szerepelhet majd, így a válogatott mérkőzések miatti szünet a legjobbkor jön számunkra."

A sajtótájékoztatón szóba került a Bajnokok Ligája is. A Juventus szeptember 19-én az ügyeletes bajnok Chelsea ellen lép pályára először. Carrerát az angolok 4-1-es, Atlético Madrid elleni vereségéről is kérdezték.

"Voltak nehézségeik, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ők az utolsó kiírás bajnokai, így nagyon nehéz lesz ellenük játszani. Megpróbáljuk kitapogatni a gyenge pontjaikat, hogy a lehető legnagyobb eséllyel szállhassunk szembe velük."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1004747312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása