Antonio Conte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy csapatával komolyan veszik az Olasz Kupa idei kiírását.
A Juventus a Roma csapatát fogadja a TIM Kupa negyeddöntőjében, és a tréner arról beszélt, hogy a bajnokságban látható mentalitásra lehet számítani a ma esti találkozón is.
"Szeretnénk ebben a megmérettetésben is a lehető legtovább jutni. Mindent megteszünk, hogy a következő körbe jussunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk."
Claudio Marchisio és Simone Pepe sérülése miatt Conte néhány változtatásra kényszerül, ám így lehetősége nyílik kissé rotálni a keretet, és több lehetőséget adni azoknak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.
"Néhány dolgon változtatnunk kell. Egyrészt, mert vannak sérültjeink, másrészt szeretnék a többieknek is bizonyítási lehetőséget adni. Mérlegelnem kell a lehetőségeimet, de csak öt védő és öt középpályás áll a rendelkezésemre."
Az Atalanta ellen nyújtott meggyőző teljesítményüknek köszönhetően valószínűleg ezúttal kezdőként kap lehetőséget Emanuele Giaccherini és Luca Marrone is.
"Marchisio posztja hasonló karakterisztikájú játékost igényel, így Giaccherini bevetésére látok esélyt, mert nagyon jól segíti a támadásokat, és egy igazán minőségi játékosról van szó. De nem szabad megfeledkeznem Marronéról sem, aki nagy fejlődésen ment keresztül. Képes Pirlo posztján is játszani, de valójában a középpálya minden részén bevethető."
A pocsék idény eleji teljesítmény után a Roma nagyszerű formában várhatja a találkozót. Luis Enrique csapata öt egymás utáni győzelemmel a háta mögött érkezik Torinóba, így már európai kupaindulást érő helyen tanyáznak a bajnokságban.
"A Roma nagyon jól szerepel. Karakteres csapatról van szó, akik határozott elképzelésekkel rendelkeznek a játékukat illetően. Luis Enrique nagyszerű munkát végez."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.