Moggi kissé megorrolt a Juventusra

Luciano Moggi kijelentette, hogy ő a bűnbak a Calciopoli-történetben és élesen bírálta a Juventust, amiért az ellene fordult.

Luciano MoggiMint ismeretes a Juventus közleményben úgy kommentálta a nápolyi bíróság döntését, hogy a csapat "nem vett részt a Calciopoliban". Ezzel szemben Moggit börtönbüntetésre ítélték.

"Nem ezt vártam a védelmemben bemutatott bizonyítékok (ismertetése - a szerk.) után, de valószínűleg az ítélet már előre meg volt írva." - mondta Moggi a Radio Kiss Kiss Napolinak.

"Van néhány sokkoló ellentmondás, így a fellebbviteli bíróságra visszük az ügyet."

Moggi és ügyvédei azt állították, hogy az ex-igazgató nem lehetett a Juventus-, Lazio- és Fiorentina-féle bűnszervezet feje, hiszen majdnem az összes klub -köztük az Inter is- rendszeresen felhívta a játékvezetőket.

"Remélem az a kifejezés, hogy a "törvény egyenlő minden ember számára" igaznak bizonyul. Nyilvánvalóan csalódott vagyok. Ezután a tárgyalás után bűnbaknak érzem magam. Mindig is a futballnak éltem és most ez a világ elszakadt tőlem."

Moggi bosszús volt a Juventus reakciója miatt is, mert a csapat közleményben tudatta, hogy nem vettek részt a Calciopoliban.

"Nagyon különös, hogy mossák a kezüket, mivel a Juventus futott ki a gyepre a saját játékosaival és biztosan nem Moggi volt a pályán."

"Mindenestre a Juve kiváló bajnokok és olyan Aranylabda-győztesek csapata volt, mint Pavel Nedved, Zinedine Zidane vagy Fabio Cannavero, valamint egy olyan ikoné, mint Alessandro Del Piero."

Zlatan Ibrahimovic is kommentálta már a bundabotrányt a héten megjelenő önéletrajzi könyvében:

"Hülyeség az egész. Az igazság az, hogy a csapatunk olyan erős volt, hogy valahogy szét kellett rombolniuk minket."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr244654402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása