Mint ismeretes, a legrangosabb európai kupasorozatból utolsó olasz csapatként az Inter is kiesett. A címvédőt az a Schalke búcsúztatta meggyőző 7-3-as összesítéssel, amely a német pontvadászatban csak a 9. pozíciót foglalja el.

Visszaforgatva az idő kerekét jutunk el a '90-es évek dicső olasz focijához. Az idősebb calcio-rajongók bizonyára szívesen emlékeznek vissza ezekre az időkre, hiszen előbb a Milan, majd a Juventus volt ezen korszak meghatározó alakulata.

A milánói piros-feketék ebben a korszakban 1990-ben és 1994-ben ülhettek Európa trónjára, míg a Juventus 1996-ban az olasz fővárosban hódította el a Bajnokok Ligája serlegét.

Az 1996-os siker után a Bianconeri két egymást követő évben játszott finálét, amelyeken végül alulmaradtak.

Az akkori olasz foci erejét mutatja az is, hogy az UEFA-kupa serlegének sorsát ezekben az időkben az Inter és a Lazio döntötte el egymás között a párizsi döntőben.

Mint ismeretes, a legrangosabb európai kupasorozatból utolsó olasz csapatként az Inter is kiesett. A címvédőt az a Schalke búcsúztatta meggyőző 7-3-as összesítéssel, amely a német pontvadászatban csak a 9. pozíciót foglalja el.

Visszaforgatva az idő kerekét jutunk el a '90-es évek dicső olasz focijához. Az idősebb calcio-rajongók bizonyára szívesen emlékeznek vissza ezekre az időkre, hiszen előbb a Milan, majd a Juventus volt ezen korszak meghatározó alakulata.

A milánói piros-feketék ebben a korszakban 1990-ben és 1994-ben ülhettek Európa trónjára, míg a Juventus 1996-ban az olasz fővárosban hódította el a Bajnokok Ligája serlegét.

Az 1996-os siker után a Bianconeri két egymást követő évben játszott finálét, amelyeken végül alulmaradtak.

Az akkori olasz foci erejét mutatja az is, hogy az UEFA-kupa serlegének sorsát ezekben az időkben az Inter és a Lazio döntötte el egymás között a párizsi döntőben.

2003-ban újabb olasz házi döntőre került sor, csak éppen a Bajnokok Ligája kiírásában, hiszen az Old Traffordon rendezett fináléban az AC Milan és a Juventus feszült egymásnak. A mérkőzésen mutatott játék mind a két részről olykor idézte a hírhedt catenaccio jegyeit, de ez mit sem von le a csapatok érdemeiből.

Az olasz foci jelenlegi helyzetéért sok mindent és sok mindenkit lehetne okolni, de mindenek közül legfontosabb talán a stadionkérdés. Az 1990-es világbajnokság óta az olaszok nemigen nyúltak a stadionokhoz, amik szinte kivétel nélkül a helyi önkormányzatok tulajdonát képezik, illetve azoknak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

A Juventus ezért is indította el saját projektjét, hiszen mindamellett, hogy nem albérletben kell a mérkőzéseket lebonyolítaniuk, még egy igazi, gazdasági szempontból jelentős komplexum tulajdonosai is lesznek egyben. Az Öreg Hölgy vezetői felismerték, hogy a stadion több annál, minthogy csupán a mérkőzéseknek adjon helyet.

Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy az új stadion 30 ezerrel kevesebb látogatót tud majd befogadni, mint a Delle Alpi, de még így is jelentős bevételi növekedést mutatnak a pénzügyi előrejelzések.

Apropó, kevesebb nézőszám! Különböző statisztikai adatok szerint a 2000-es évek elején a San Siróba egy átlagos bajnoki mérkőzésre közel 60 ezren látogattak ki, azonban ez a szám mára 46 ezerre csökkent.

Mondhatnánk, hogy ez a szám sem kevés, de amikor a televízió előtt ülve az üresen tátongó szektorokat látjuk, már nem ez fogalmazódik meg bennünk. Ezt a nézőszámbeli csökkenést nemcsak a stadionok állapotának számlájára írhatjuk, hanem a mostanában elég gyakran előforduló ultrák összecsapásai is jelentősen befolyásolják.

Felmerülhet az a kérdés, hogy miért is kerül sor az efféle összecsapásokra. Mint, tudjuk a mérkőzések színvonala nem a régi, és ha a szotyola is elfogy.....

De miért veszített a Seria A a színvonalából is?

Ha a csapatok kereteit nézzük, akkor rádöbbenünk, hogy nincsenek olyan sztárok egyik csapatban sem, akikért érdemes lenne kilátogatni a mérkőzésre, vállalván az ultrák nem éppen barátságos vállveregetéseit.

Az olasz csapatok a múltból táplálkoznak, hiszen a régi sikereket említik még ma is, és ha a csapat megmentését a 36 éves Del Piero vagy a 34 éves Totti játékában látják, akkor az az álmoskönyvek szerint sem jó jel. A két említett játékos kétségkívül rendkívüli múlttal, egyedülálló alázattal, kiváló játéktudással és technikával rendelkezik, de az utóbbiak az évek során, ha nehéz is, de be kell vallani, hogy megkoptak.

Az utánpótlást sem a megfelelő szinten tartják az olasz csapatok, hiszen ha egy Matri képességű játékos 26 évesen kerül reflektorfénybe, akkor a laikus is azt mondhatja, hogy itt valami nincs rendben. Giovincot még 24 évesen is a tehetséges besorolásban tartják számon.

Az igazi nagy sztárok és az utánpótlás elhanyagolása mellett, az edzők személye is problémát okoz a jelen olasz focijában.

Nagy port kavart már több ízben is a jelenlegi Juve-tréner személyének kérdése is, de azt mindenki beláthatja, hogy Del Neri nem Juventus-szintű edző. Kimondva, kimondatlanul ezt szinte az összes nagycsapat trénerére el lehetne mondani, hiszen Leonardo, Montella és Allegri sem azt a szintet képviseli, mint az általuk vezetett klub múltja.

Összegezve kijelenthetjük, hogy az olasz bajnokságot újjá kell építeni. Ha nem orvosolják a stadionok és az utánpótlás jelenlegi helyzetét, akkor ennek következményeként hiányozni fognak a minőséget és a bevételi forrást jelentő sztárok a csapatok kereteiből.

Tudom, írni könnyű a problémáról, de nem is a mi feladatunk ezen probléma megoldása, hanem azoké, akiknek a munkájuk az olasz futball szervezése.

A posztunkkal nem befolyásolni szeretnénk senkit, csupán a tényeket vegyítettük némi szubjektivitással. Azonban kíváncsiak vagyunk arra, hogy mikor leszünk szemtanúi egy újabb olasz házi döntőnek bármelyik európai kupában...