Miloš Krasić meg van győződve arról, hogy a Juventusnak mindene megvan ahhoz, hogy 2011-ben Olaszország bajnokává koronázzák.
Az Öreg Hölgy negyedik helyen tanyázik a téli szünetben, 5 ponttal lemaradva az élen álló ősi riválistól, az AC Milantól. Ugyanakkor a CSKA Moszkvától igazolt szerb szélső meg van győződve arról, hogy az újév egy győztes év lesz a Bianconeri számára.
"Nagyszerű csapat vagyunk. Megmutattuk, hogy megvan bennünk az a tulajdonság, amivel a Scudettóért harcolhatunk. Majd meglátjuk, hogy hol végzünk, de természetesen hiszünk benne, hogy meg tudjuk csinálni, és erre gondolunk."
"Az emberek láthatták, hogy kik vagyunk, és hogy mire vagyunk képesek. A Milan erős, az Inter vissza fog jönni a versenyfutásba, tehát még semmi sem dőlt el."
Krasić egyből a szurkolók kedvencévé vált, és ő szeretné visszafizetni a Bianconerinek, hogy hittek benne.
"Megígérhetem a szurkolóknak, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ugyanúgy játsszunk továbbra is, mint ahogy eddig is. Az ő (a szurkolók) segítsége nélkül sehova sem juthatunk - a szurkolótábor a 12. emberünk a pályán."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.