A Lega Calcio hivatalosan is közzétette a 2010/11-es idény kezdetének és végének időpontját, valamint néhány fontos változást is bejelentett.
Ez alapján a Serie A augusztus 28-án, szombaton, és augusztus 29-én, vasárnap kezdődik, és 2011. május 22-én, vasárnap fejeződik be.
Az idény során négy alkalommal kerül sor hétközi fordulóra: 2010. november 10-én; 2011. január 6-án, február 2-án és március 2-án. A januári mérkőzés 12 órakor kezdődik majd, míg a többi 15 órakor.
Az Olasz Futballisták Szövetségének döntése alapján a téli szünetre december 18. és január 6. között kerül sor.
Az igazán fontos változások a meccsnapokat és kezdési időpontokat érintik.
Ettől az évtől kezdve ugyanis már nemcsak szombaton és vasárnap, hanem pénteken is rendeznek majd találkozókat, így az európai ligákban érintett csapatoknak több idejük marad a felkészülésre.
Ezt a módszert már a 2009/10-es idény végén is tesztelte a Lega Calcio, és mivel sikert aratott a kezdeményezés, a mostani szezontól kezdve hivatalosan is bevezetésre kerül.
A mérkőzések kezdési időpontjai is alapos változáson mentek keresztül.
Péntek este lesz egy mérkőzés, szombaton pedig kettő, 18 órakor és 20:30-kor. A vasárnapi összecsapásokat három csoportba osztották: 12 órakor, 15 órakor és 20:30-kor rendezik majd őket.
Íme a 2010/11-es idény csapatainak listája:
Bari, Bologna, Brescia, Cagliari, Catania, Cesena, Chievo, Fiorentina, Genoa, Inter, Juventus, Lazio, Lecce, Milan, Napoli, Palermo, Parma, Roma, Sampdoria, Udinese
A Serie B-be távoztak:
Atalanta, Livorno, Siena
Feljutottak a Serie A-ba:
Brescia, Cesena, Lecce
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.