A Bianconeri is szemet vetett a tehetséges hátvédekre.
A Genoa elnöke, Enrico Preziosi mai nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Juventus nyári terveiben szerepel mind Andrea Ranocchia, mind pedig Leonardo Bonucci leigazolása.
A két védő idén a Bari csapatában szerepel kölcsönben, és kitűnő teljesítményükkel több nagy klub figyelmét is felkeltették Olaszországban, sőt, Európa más bajnokságaiból is lehet érdeklődőkről hallanai.
Preziosi az Il Corriere dello Sport kérdésére elmondta, hogy a 21 éves Ranocchia - aki térdsérüléséből lábadozik éppen - különösen kapós lehet.
"Valóban, a Juventus érdeklődött Ranocchia ára felől. Jól halad a felépülése, és hamarosan visszatérhet."
Ami Bonuccit illeti - a fiatal tehetség éppen szerdán debütált a válogatottban -, Preziosi szerint a Juve a kérők sorának elején áll. Bonyolíthatja az ügyletet, hogy Bonucci félig az Inter tulajdonát képezi, bár a fiatal kiválóság nem szeretne visszatérni a milánói csapatba.
"A Juventus érdeklődik, de ez teljesen normális. Nesta és Ranocchia után Bonucci a legjobb védő. Persze mi nem vagyunk egy bevásárlóközpont. Nem kell mindenáron eladnunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.