Buffon: "Jövök a többieknek eggyel"

Giabluigi Buffon utolsó nagy hibájáért alaposan vissza kell lapoznunk a Juve történelemkönyvében. Még érkezése évében, 2001-ben történt, amikor a Chievo ellen rosszul jött ki a kapujából, de a Juventus végül 3-2-re győzni tudott.

Gianluigi Buffon

Az eredmény most is ugyanez lett a Bianconeri javára, így Buffon hibája nem bizonyult végzetesnek. A győzelem nagyon fontos volt a csapat számára, mely új kezdetet jelenthet.

"Igen, néha velem is előfordul, hogy hibázom, de Rossi is nagyon szemfüles volt, és azonnal lecsapott a labdára. Hála Istennek a csapattársaim megnyerték a mérkőzést, így most jövök nekik eggyel. Nagyon szimpatikus csapat a Genoa, ellenük mindig jól megy nekem, egyszer még büntetőt is sikerült hárítanom. Nagyon fontos volt ez a győzelem, remélem, hogy a három pont kihúz minket a gödörből."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr984651953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csülök 2010.02.14. 21:08:49

Az a 3 pont még csak a kötelet engedte le a gödör aljára...ki még nem húz minket....

Ismeretlen_108746 2010.02.14. 21:09:42

Elképesztő hiba volt Buffontól, nagy szerencse, hogy nem ment el rajta a meccs. Ráadásul sajnos nem az egyetlen rossz megmozdulása volt a meccsen. Nem Buffon napja volt, ez biztos.

Ismeretlen_150645 2010.02.14. 21:12:23

Ö se tökéletes 50 meccsböl 1 szer bakizik. Nem miatta vagyunk ilyen formában.MOst hogy nem megy csapatnak igy ha hibázik nagyobb hangsúlyt kap.

Tony 2010.02.14. 21:15:12

"Jövök a többieknek eggyel" Basszus,ők jönnek neked már 111121000001-el,abból most lejön 1. Amúgy én még 1re emlékszem tlán 2002v2003 Parma 1-2 Juve, Mutu szabadrugása becsúszott a kezei,lábai között,de másra én se naon. Nembaj Gigi,a legjobbal is megesik szökőévente.

Ismeretlen_149085 2010.02.14. 21:59:09

Bárcsak mindenki ilyen kevésszer hibázna és nagyítóval kéne keresni a legutóbbi bakiját.

Ismeretlen_145917 2010.02.14. 22:17:39

Tony, egyetértek veled! XD

Mr. Ocean 2010.02.15. 05:01:32

Gigi is öregszik, kéne lassan venni agy A-kategóriás kapust, mielőtt szétesik teljesen.:-(

AlexDeLarge 2010.02.15. 07:09:00

Mr. Ocean indokold már meg nekem minek kéne még 1 kapus mert nemtom hány év után hibázott 1et Buffon????????"persze egyből rakjuk ki a szűrét a szemét":)és amúgy is ott van Manninger is aki szerintem a világ legjobb Cserekapusa de mind1 igazad van a kapus poszt az ami leginkább erősítésre szorul:Dhaha....

DJKGB 2010.02.15. 08:10:48

Hát ilyen hálátlan dolog a kapus poszt... Ha te egyszer hibázol, el mehet rajtad a meccs, sokan elkezdik mondani, hogy mekkora baki volt, de a csatárokra senki nem mondja, hogy mekkorát hibáztál ziccer helyzetben, náluk az természetes. Hagyjuk már, hogy kapus után kell majd néznünk... Még 5-6 évig simán világszinvonalon fog védeni Buffon, remélem nálunk.

Archer 2010.02.15. 09:12:46

Én emlékszem mégegyre, asszem 2004/2005-ös szezonban Atalanta-Juventus 1-2. Thuram haza adása átpattant a lába felett és a kapuba vándorolt. :-) Ahogy a mondás tartja: "Csak a nagy kapusok kapnak nagy potyákat."

Type-R 2010.02.15. 09:44:52

szerintem Mr. Ocean ironikusan szólt hozzá a témához... vagy ha nem, akkor nagy botorság. megesik az ilyesmi a legjobb családban, szerintem komikus az eset szegény Gigivel, mintsem tragikus. még mindig ő a világ legjobbja, és jó pár évig az is marad!

Ismeretlen_149053 2010.02.15. 11:21:32

Kapus az egyetlen poszt ahol nem szorulunk erősítésre. Forza Juventus!

Marshall 2010.02.15. 12:10:24

Archer:Én úgy emlékszem, hogy a Parma-Juventus (1:1) -en volt h Buffon luftot rúgott. De lehet, hogy neked van igazad.Mindegy mert mindkettő nagyon régen volt már :D

Archer 2010.02.15. 12:32:37

Marshall, az 1-1-esen Montero Zambrottát rúgta fel a levegőbe a labda helyett, Marchionni meg elvitte azt és bevágta (másodjára mert elsőre még Buffon védett) :-)

Marshall 2010.02.15. 13:15:54

Akkor te emlékezel jobban :D

agi905 2010.02.15. 14:39:21

De ari ez a Gigi!! :D

Mr. Ocean 2010.02.15. 20:50:24

Type-R-nél a pont. AlexDeLarge, neked meg csak annyit, nem hiába mondják, hogy az irónia az intelligens emberek sajátja...

AlexDeLarge 2010.02.15. 20:56:48

hát bocs de szerintem az iróniának kicsit más látszata van de sebaj.....:)végső soron egyetértünk.

Mr. Ocean 2010.02.15. 21:05:38

Látom még mindig poén a nevemben írni, dehát a bohócunk nem nyugszik, nem értem miért van erre időd kedves barátom, hogy más nevében írsz és ezekkel van tele az oldal, mert rád kell pazarolnom a sorokat(:, Lassus tudom hogy nagy kérés de az ilyen bohócokkal kezdhetnél valamit mert botrány amit egyes hülyegyerekek megengednek maguknak(:. Kiváncsi lennék rád te nethuszár rengeteg időd lehet te bohóc, szerencsére az oldalon többen tudják hogy sosem fikázom az ikonjainkat és nem értem miért nem tudsz saját névvel kommentelni. De ez van, maradj csak így te bohóc amilyen vagy(:

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása