Mint azt már az oldal olvasói is tudják, a téli átigazolási időszakban két fiatal tehetségét is kölcsönadta a Juventus. Mind a két játékos nagy űrt hagy maga után, és jelentős problémákat hagy Bruni mester vállán.
Ciro Immobile és Lorenzo Ariaudo kiemelkedő vezérei voltak a Primavera alakulatnak, és gyakori vendégek a felnőtt keretben is. Immobile helyét egy új szerzeménynek, Manuel Fischnallernek kell majd átvennie.
Ciro Immobile
Az Olasz Kupában a Napoli ellen lejátszott mérkőzés után Ciro Immobile kölcsönbe, fél évre az Empoli csapatához került (ha emlékszünk rá, annak idején ezen egyesületnél töltött el egy évet Giovinco, illetve Marchisio is).
A szőke csatár az utóbbi évtized egyik legjobb góllövője volt az akadémián, őt a történelmi rangsorban csak - az éppen most visszatért - Michele Paolucci előzi meg.
Az ifjú Ciro idén már szóhoz jutott a felnőttek között a BL-ben, illetve a bajnokságban is. A szakmai stáb úgy ítélte meg, hogy a fejlődése érdekében távoznia kell egy felnőtt alakulathoz.
Pótlása elsősorban az eddig nem túl meggyőző Libertazzira hárul, illetve a csapat legújabb szerzeményére, a télen szerződtetett Manuel Fischnallerre.
Manuel Fischnaller:
Az FC Südtirol/Alto Adige-től szerződtetett csatár januártól a Juventus család legújabb tagja. A németes neve ellenére olasz fiatalember nehéz örökséget vesz át a Primavera csapatnál.
Manuel 1991. július 24-én született Bolzano városában. Profi karrierjét 2000-ben, édesapja keze alatt, az FC Neugriesnél kezdte meg. 2004-ben igazolta le őt a Südtirol/Alto Adige.
A Zebrák megfigyelői először egy olasz utánpótlás válogatott barátságos meccsen figyeltek fel rá, ám az átigazolása csak most vált aktuálissá Immobile távozásával.
A védelem:
Az idei szezonban az utánpótlás csapat sarkalatos pontja a védelem. Ariaudo idén már nem volt teljes értékű tagja a keretnek, mert Ferrara a felnőttek között számolt vele, ennek ellenére néhány alkalommal kisegítette régi társait.
A sérülések miatt az új vezérnek tartott DePaola - Bamba kettősre igen kevés alkalommal számíthatott a tar tréner. Bamba hiányát nagyon erősen megérezte a csapat, bár DePaola kiesése lehetőséget adott Crivellónak a bal hátvéd poszton.
Az elemzők úgy gondolták, nem lesz képes pótolni a ”tapasztalt” társat, de meglepetést okozva gyakran húzó embere volt a csapatnak. Főleg támadásokban tudott hozzátenni a játékhoz, bár a védekezésével még adódtak gondok.
A védelem közepe nem megoldott kérdés az alakulatnál. Giandonato, Pirrotta, Alcibiade, Crivello és Ferrero is szerepelt már ezen poszton, annak ellenére, hogy Alcibiade az egyetlen játékos, akinek szigorúan véve ez az elsőszámú posztja.
Pirrotta Marrone gyakori sérülései miatt hol védekező középpályást, hol középhátvédet játszik, Giandonato pedig az igazi adu ász: a csatár, és a kapus posztot kivéve nincs az a poszt, ahol ne fordult volna már meg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.