"Nem akarom, hogy a csapatom a tabellát figyelje a Livorno ellen, de ugyanakkor kegyetlenséget várok el tőlük, mert ilyen csapatok ellen nem hullajthatunk pontokat. Tavaly túl sok pontot vesztettünk, idén ezt nem engedhetjük meg."
Ciro Ferrara nagyon határozott: ha a Juventus szeretné megvalósítani ambícióit, a Livorno ellen győzni kell. A feladat nem egyszerű, mivel a toszkánok nagyon jól szervezett védelemmel rendelkeznek:
"Olyan ellenfélre számítok, akik nagyon szilárdan védekeznek, de a támadásaikkal is könnyen megzavarhatnak. Tavanót és Lucarellit nagyon jól ismerjük... Néztem a Napoli elleni mérkőzésüket, amikor a második félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Candreva személyében nagyon érdekes játékosuk van, aki több poszton is bevethető, technikás, jól lát a pályán, és remekül lő. Rutolót is jól ismerem, szerintem ő győzni jön Torinóba."
A Juventus tehát a Livorno csapatát fogadja, ám néhány sérült nehezíti a dolgukat. Ferrara azonban nem aggódik emiatt:
"Kezelnünk kell ezt a helyzetet, de inkább a pozitív oldalát próbálom nézni. A sérülések ellenére a csapat jól teljesít, ami azt mutatja, hogy bő a keretünk, és harcképesek vagyunk. Fontos, hogy különbséget tegyünk a sérülések jellege között is. Felipe Melo, Salihamidžić és Sissoko nem izomsérülést szenvedett, míg egyedül Del Piero az, aki hosszabb ideje bajlódik izomsérüléssel, a többiek helyzete pedig nem komoly. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy rövid idő allatt milyen sok mérkőzést kellett játszaniuk. Teljesen normális, hogy valaki fáradtabb a többieknél. Tiago például tavaly alig játszott, most pedig többször is bizonyítania kellett. Mindenesetre az előrejelzések szerint a játékosok gyorsan felépülnek, de semmit sem szeretnénk elsietni."
Miután tisztázta a sérültek helyzetét, Ferrara visszatért a Bordeaux elleni Bajnokok Ligája mérkőzéshez:
"Olvastam a kritkikákat, és el is fogadom őket. Minden mérkőzést a megfelelő hozzáállással kell kezelnünk. Nem szabad elbíznunk magunkat a győzelmek után, de nem szabad elkeserednünk a döntetlenek miatt sem. A konstruktív kritikát elfogadjuk, de azért tisztában vagyunk az erőnkkel. A Juventus az egyetlen csapat, mely két hónap alatt taktikát váltott az évek óta megszokott 4-4-2-ről. Új játékosok érkeztek, az eredmények mégsem negatívak. Az első két mérkőzésen sokkal többet járattuk a labdát? Lehet. A fő célom az, hogy ne hosszú labdákkal játsszunk. Megpróbáljuk a földön tartani és járatni a labdát. Ez néha sikerül, néha nem annyira. Az ellenfél is befolyásolja a játékunkat. Van, amikor egyszerűen nincs lehetőség szép játékot játszani."
A kritkák főleg a csapat egészét érték, de néhány játékost kiemelve is. Például Giovincóval kapcsolatban sokan azt emlegették, hogy nem a két csatár mögötti irányító pozícióban lenne a helye.
"Sebastian jó volt a Lazio ellen, nem? Ott milyen poszton játszott? A csatárok mögött. Éppen ezért nem értem, miért ne játszott volna ugyanott a Bordeaux ellen. Hihetetlenek az olaszok:azt akarják, hogy bízzunk a fiatalokban, hogy vessük be őket, aztán egy olyan mérkőzés után, ahol az egész csapatnak voltak nehézségei, azt mondják, Sebastoan nem tud a csatárok mögött játszani. Túlértékelt lenne? Részemről biztosan nem. De nem én írom az újságcikkeket. Én nem akarom elhitetni a srácokkal, hogy zsenik, de azt sem akarom, hogy elveszítsék az önbizalmukat. Hitet adok nekik, de a megfelelő egyensúllyal. Akárhogy is, de Giovinco a Livorno ellen is játszani fog, és a taktikát sem szándékozom megváltoztatni. Egy okot mondjanak, miért is kellene. Önbizalmat szeretnék adni a csapatomnak, és nem elbizonytalanítani őket egy döntetlen miatt."
Giovinco után jöjjön Amauri. A brazil támadó azért került a kritikák középpontjába, mert Ferrara alatt hivatalos mérkőzésen még nem szerzett gólt. Ferrarát azonban ez sem érdekli nagyon:
"Amauri nagyon akar bizonyítani. Olvastam, hogy azért nem tud gólokat szerezni, mert más feladatokat adok neki. Az előszezoni felkészülés alatt is ugyanezt a játékot játszotta. Az elmúlt két mérkőzésen kétszer is eltalálta a kapufát, és a Bordeaux kapusa óriásit védett az egyik lövésénél. A csatárokat nem szabad csak arra nevelni, hogy várják a labdát, és gólt szerezzenek. Nagyszerű példa erre Rooney, aki rengeteget dolgozik, mégis sok gólt szerez."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.