A tegnapi, Bordeaux elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen Alessandro Del Piero és Diego sérülése miatt a fiatal Sebastian Giovinco kapott lehetőséget a bizonyításra.
"A mérkőzés után Ferrara megdicsért, de tudom, hogy ennél többre vagyok képes. Az első félidőben mindannyian rosszul játszottunk, egy kicsit lassúak is voltunk, de aztán javítani tudtunk. Nem volt könnyű dolgom a középpályán két olyan óriás ellen, mint Diarra és Fernando, de igazából hozzám képest mindenki óriásnak számít, szóval már hozzászoktam."
Ciro Ferrara nem nagyon akart Diego és Giovinco összehasonlításáról beszélni.
"Giovinco jól játszott. Ő nem Diego, és nem is lesz az soha, ez nyilvánvaló. Egyik játékos sem ugyanolyan, mint a másik, de nem is szeretnék tovább olyan játékosomról beszélni, aki nem játszott, mert ez senkivel szemben sem fair."
"Az elmúlt hat évben a Juventus tökéletesen alkalmazkodott a 4-4-2 felálláshoz, de idén a gyémánt alakú középpályát, és teljesen másik játékstílust választottunk. Ez persze azt jelenti, hogy bizonyos mozgások és a taktika elsajátításához időre van szükség, hogy minden tökéletesen működjön."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.