A Juventus egy ideje nyomon követi a szerb származású Marko Arnautović fejlődését.
Mi több, a Bianconeri egyre élénkebben érdeklődik a támadó középpályás iránt, legalábbis ezt állítja Alberto Faccini, a futballista ügynöke.
A kiváló fizikumú, 192 centiméter magas játékos jelenleg a holland élvonalban remekelő FC Twente csapatát erősíti. Játékstílusa Zlatan Ibrahimovićéhoz, illetve Cristiano Ronaldoéhoz hasonló. 20 esztendős kora ellenére máris a piros-fehér szurkolók egyik kedvencévé vált.
A Steve McClaren vezette, a sokáig az UEFA Kupában is menetelő gárda két fordulóval a holland pontvadászat vége előtt a második helyet foglalja el a tabellán, ezzel maga mögé utasítva többek közt az Ajaxot, valamint a PSV Eindhovent.
Arnautović a gólpasszok mellett 12 találatot jegyez a bajnokságban, szerződése 2011. nyaráig érvényes. Megjárta az osztrák U18-as, U19-es és az U21-es válogatottat is, mielőtt bemutatkozott volna a felnőttek között, ahol eddig öt alkalommal szerepelt.
A fiatal szuper tehetségnek kikiáltott támadó iránt nagy a kereslet, s a pletykák szerint ennek megfelelően irreálisan magas, 15 millió eurós kivásárlási árat szabtak meg a klubvezetők. A Juventus mellett érdeklődik még iránta - a holland élcsapatokon kívül - a Roma, a Sampdoria, a Blackburn Rovers és az Aston Villa is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.