Ha valaki megkérdezné a játékosokat, és a szurkolókat, hogy mi volt a 2007/08-as idény legjobb pillanata, a legtöbben szinte gondolkodás nélkül válaszolnának: az Inter idegenbeli legyőzése. Az igen értékes győzelem lendületet adott a csapatnak az idény nagyszerű befejezéséhez, mellyel a Juventus a tabella 3. helyén zárt, és bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjébe.
Ez 2008. március 22-én történt, 13 hónappal ezelőtt. A mai helyzet nagyon hasonlít a tavalyira, a Juventus ezúttal is csak tekintélyes távolságból követi az Intert, de az elszántság most is megvan, senki sem szándékozik még feladni.
Nicola Legrottaglie a Juventus Channelnek nyilatkozott, és szavai nagyon jól tükrözik a játékosok hozzáállását.
"Tudjuk, hogy nagyon jól kell játszanunk, mert tisztában vagyunk azzal, mennyit jelent ez a mérkőzés. Tavaly nagyon sokat segített nekünk az Inter idegenbeli legyőzése. Most ugyanezt szeretnénk megismételni, és bezsebelni a 3 pontot, hogy csökkentsük a hátrányunkat."
Az Inter legyőzése már nem elég ahhoz, hogy újra nyílttá tegye a bajnokságot, de fontos ajándék lenne a szurkolóknak, és méltó módon zárná le a mostani, nem túl eredményes időszakot.
A védelemnek pedig itt a lehetőség, hogy elfeledtesse az utolsó két mérkőzésen beszedett hat gól igen keserű emlékét. Legrottaglie készen áll a kihívásra, és erre ösztönzi csapattársait is.
"Az idény nagy részében mi kaptuk a legkevesebb gólt, de ez a hat gól tönkretette az eddigi munkánkat. Éppen ezért most megpróbálunk újra a tényleges szintünkre eljutni, és a hátralévő hét meccsen egy gólt sem kapni."
A sebezhetetlen védelemre nagy szüksége lenne a Juventusnak, ha szeretné a maradék célokat elérni. A bajnokságot a végéig folytatni kell, hiszen matematikailag még nem dőlt el a Scudetto sorsa. Ráadásul az Olasz Kupa is hátra van még.
"Ha végül másodikak lennénk a bajnokságban, és megnyernénk az Olasz Kupát, összességében nagyszerűen zárnánk az idényt, és senki nem állítaná az ellenkezőjét. Szerintem mindenki örülne ennek. Most már csak rajtunk múlik minden."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.