Egy újabb év telt el. 2008. emlékezetes év lesz, eredményes a Juventus számára, mivel a Serie B-ből való visszatérés után sikerült kiharcolni a bajnokság harmadik helyét, és sikerült bejutni a Bajnokok Ligájába.
Az év végén érdemes visszatekinteni a tavalyi szezonra, az eredményekre, és a különböző statisztikákra. Nézzük először, melyik játékos lépett pályára legtöbbször.
A győztes itt egyértelműen Alessandro Del Piero, aki 44 alkalommal kapott lehetőséget. Ebből is látszik, hogy a csapatkapitány remek évet zárt, melynek végén a Serie A gólkirálya is lett.
Ha viszont a pályán töltött időt nézzük, már nem Del Piero, hanem Cristian Molinaro a győztes a maga 3604 percével. Ez minden bizonnyal értékes információ a védő számára, aki elégedettségét fejezte ki.
"Örülök neki. Ez olyasmi, ami elégedettséggel tölt el. Azt jelenti, hogy folyamatos játéklehetőséget kaptam, és elnyertem Ranieri, a csapattársak, és a klub bizalmát."
Molinaro számára biztosan emlékezetes marad a 2008-as év. Rengeteg mérkőzés a Juventus színeiben, debütálás a Bajnokok Ligájában, rengeteg dícsérő szó, szerződésének meghosszabbítása, és egy fontos mérföldkő, melyet nagyjából egy hete ért el: a 100. Serie A-s mérkőzése.
"2008. emlékezetes év marad, a fejlődésem egyértelmű megerősítése. Ez azonban csak egy újabb lépés az előttem álló úton. Elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem. Nagyon várom, hogy kezdődjön a 2009-es év, mely biztosan rengeteg élményt hoz majd nekünk, és talán megszerzem életem első igazán nagy győzelmét is..."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.