Vincenzo Iaquinta a 'Tuttosportnak' adott nyilatkozatában megemlítette azt is, hogy boldogabb lenne, ha többször kapna lehetőséget.
Iaquinta tavaly nyáron érkezett az Udinese csapatától, ám eddig csak nyolc alkalommal léphetett pályára kezdőként. A 28 éves csatár ennek ellenére igazi szupercsere, nyolc találatából ötöt csereként szerzett, ráadásul sokszor igen értékes gólokat. Legutóbb a Napoli ellen volt eredményes, a 88. percben lőtte a találkozó egyetlen - a Juventus győztes - találatát.
"Elégedett vagyok magammal. Azzal, hogy beállok, aztán gólt lövök. Tudom, hogy én is ugyanolyan értékes tagja vagyok a csapatnak, mint a többiek. Fontosnak érzem magam, bár legtöbbször csak csereként állhatok be. Tudtam, hogy a Juventusnál minden más lesz, mint Udinébe volt. Ott állandó kezdő voltam, csak amiatt kellett aggódnom, hogy elég elszánt legyek. Itt több nagy bajnok a csapattársam, akik jelenleg is a klub történelmét írják, és én egyszerűen nem túrhatom ki őket."
Iaquinta arról is beszélt, hogy a kevés játéklehetőség miatt fél attól, hogy kimarad az olasz EB-keretből.
"Minden játékos meghatározó akar lenni. Amikor aláírtam a szerződést, egyértelművé tették, hogy sok időt fogok a kispadon tölteni, de hogy őszinte legyek, azt nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz a helyzet. Úgy érzem magam, mint ahogyan Del Piero érezhette magát, amikor Capello volt a Juventus trénere. Biztos vagyok benne, hogy így nehéz lesz bekerülnöm az Európa Bajnokság keretébe."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.