Buffon aggódik
Buffon aggódik

Gigi Buffon tovább tüzelte a körülötte kialakult pletykákat, miután elmondta, hogy még a Serie B is jobb, mint hogy egy gyenge csapatban játsszon a Serie A-ban. "A legrosszabb pillanatok még csak most jönnek majd, mert nem vagyunk olyan jók, mint a többi elsőosztályú…

Deschamps kétségek között
Deschamps kétségek között

Didier Deschamps képviselője megerősítette, hogy ügyfele nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a Juventusnál. A Bianconeri három pontnyira áll a Serie A-s feljutástól, de a francia edző széke igen ingatagnak tűnik, mivel állítólag nincs jó viszonyban a…

Sissoko a Juventus új kiszemeltje
Sissoko a Juventus új kiszemeltje

Miután Thorsten Fringset nem sikerült megszerezni, a Juventus most a Liverpool játékosát, Mohamed Sissokót környékezte meg. A Bianconeri mindenképp szeretné a jövő szezonra középpályáját megerősíteni, és miután Frings meghosszabbította szerződését jelenlegi klubjával,…

Miccoli nem akar a Portóban játszani
Miccoli nem akar a Portóban játszani

Fabrizio Miccoli azt mondta a Juventus vezetőinek, hogy nem kíván a Porto együttesében játszani. A jelenleg a Benficánál szereplő játékos az idény végén visszatér Torinóba, és állítólag a Juventus a Portónak kívánja őt felajánlani, a klub védőjéért, Pepéért…

A Juventus megtartja Marchionnit
A Juventus megtartja Marchionnit

A Juventus vezetősége elmondta Marco Marchionninak, hogy nem áll szándékukban megválni tőle a nyári átigazolási szezonban. A Parma csapatától tavaly júniusban érkezett középpályás kevés lehetőséget kapott a bizonyításra, és ez találgatásokat indított el. Mindezekek…

Amelia örül az érdeklődésnek
Amelia örül az érdeklődésnek

A Livorno kapusa, Marco Amelia elmondta, hogy örül a Juventus és a Lazio érdeklődésének. A fiatal hálóőr lehet a nyári átigazolási piac egyik legkeresettebb játékosa, és korábban már elmondta, hogy szívesen igazolna egy nagyobb klubhoz. "Az újságokban olvastam a…

Malouda egyre közelebb?
Malouda egyre közelebb?

A Juventus célpontja, Florent Malouda megerősítette, hogy az idény végén távozni kíván a Lyon együttesétől. A 26 éves játékos 2011-ig a francia csapat játékosa, de újra megismételte, hogy valami újdonságra vágyik, miután negyedszer nyerte meg egymás után a francia bajnoki…

Rossi válthatja Deschamps-ot
Rossi válthatja Deschamps-ot

A legújabb olaszországi hírek szerint a jövő szezonban Delio Rossi válthatja Didier Deschamps-ot a Juventus kispadján. A Bianconeri a Bologna legyőzésével még közelebb került az áhított Serie A-s feljutáshoz, de annak ellenére, hogy nemrég még megerősítették pozíciójában,…

A Juventus Miccolit ajánlja Pepeért cserébe
A Juventus Miccolit ajánlja Pepeért cserébe

A Juventus megkísérli leigazolni a Porto védőjét, Pepét. A sikeres Bajnokok Ligája szereplés után a fiatal brazil több nagy európai klub figyelmét is felhívta magára. A Gazzetta dello Sport információi szerint a Juventus megpróbálja a jelenleg a Benficában kölcsönben…

Buffon a héten, vagy jövő héten hozza meg döntését
Buffon a héten, vagy jövő héten hozza meg döntését

Gigi Buffon elmondta, hogy ezen a héten, vagy jövő héten hozza meg a Bianconerivel kapcsolatos döntését. "Mielőtt bármit is kijelentenék, találkoznom kell a vezetőkkel. Úgy gondolom, egy, vagy két héten belül többet fogunk tudni" - mondta Buffon a Sky…

A Siena vezetője szerint Molinaro a Juventushoz igazol
A Siena vezetője szerint Molinaro a Juventushoz igazol

A Siena sportigazgatója szerint a Juventus előnyben van a Romával szemben, hogy leigazolja Cristian Molinarót. "A Roma már régóta gyűjt információt a középhátvédről, azonban nincs semmi megállapodásuk a Bianconerivel, akikkel közösen birtokoljuk Molinaro játékjogát. A…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása