A Juventus ajánlatot tehet Van der Vaartért

A 'Tuttosport' információi szerint a Juventus ajánlatot készül tenni a Hamburg középpályásáért, Rafael Van der Vaartért. A holland játékos európa egyik legkeresettebb játékosává vált, és többek között a Real Madrid, a Valencia és a Chelsea is bejelentkezett már érte. A 24 éves középpályás nagyszerűen kezdte a szezont, kilenc mérkőzés alatt hét gólt szerzett.

Rafael Van der Vaart

A Juventus sportigazgatója, Alessio Secco nagyon szeretné megszerezni Van der Vaartot, és hajlandó lenne 10 millió eurót is adni érte, bár a Hamburg 12 milliót szeretne kapni.

Az is nehezíti a dolgot, hogy a holland állítólag Spanyolországba szeretne igazolni, hiszen gyerekkora óta a Barcelona a kedvenc csapata. Legutoljára viszont egykori Ajax-os edzőjével, Ronald Koemannal találkozott, aki azóta a Valencia trénere lett, így az is felmerült, hogy Van der Vaart esetleg oda igazolhat.

"Fantasztikus játékos, akit nagyon szeretnék a Valenciához csábítani." - mondta Koeman a 'De Telegraaf'-nak a héten.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr294641281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_82815 2007.11.08. 19:45:43

Igen!Igen!Igennnnnnnnn!!!!!!!!! Kellllllll!!!!!!!!! Ha csak 12 misit kérnek érte akkor azt adjuk meg, én személy szerint még egy 20asért is alig engedném el, mert nagyszerű játékos. Egyébként itt valami gáz van, mert én eddig máshol azt olvastam, hogy a Real a kedvenc klubja.

Ismeretlen_22017 2007.11.08. 19:50:26

Sok klubot szeret....

Daccc 2007.11.08. 20:02:47

En benne latom Nedved utodjat! Szal mindenkeppen jojjon :D

Ismeretlen_82815 2007.11.08. 20:15:34

Szerintem is. Fiatal! Holland! És persze fenomenális ahogy játszik, szal kell!!!!!!!!!!!

mmartin91 2007.11.08. 21:21:06

Én nem szívesen látnám a Juvéban.Sztem abszolut nem felel meg Nedved utódjának.Ő irányító középpályás,Nedved meg egy bal oldalról befelé törő játékos.Attól h van der Vaart ballábas még nem hinném h jó lenne arra a posztra ahol Nedved jáccik.Egyébként én úgy tom h nyáron 22 milkáért nem adta a Hamburg a Valenciának szal ez a 10-12 millió amiről szó van ez tuti h kevés.Meg az is tuti h nem 12ért fogják eladni mivel majdnem ennek duplájáért nem adták el.És a langyos Bundesligában is sokat sérült,mi lenne itt Olaszországban?Materazzi ránéz,meghal.

nilsnoa 2007.11.08. 21:42:56

20-ért is simán hozni kéne!!!! 12 az semmi érte!!!! És meglenne oldva Nedved utódja uuuu most kéne szerződtetni!!!!

Ismeretlen_82815 2007.11.08. 22:26:06

mmartin91 nekünk nem Nedved utódja kell, mindenki azt mondja de nem. Nekünk Zidane utódja kell, mert Zizu óta nincs normális irányítónk, most sincs. Szóva legy irányító kell. Szélre ott van Camoranesi , jobb oldalon is majd eljátszik valaki.

Ismeretlen_82815 2007.11.08. 22:29:39

mmartin91 bocs, hogy idézek tőled, de te is középső támadóról beszéltél egy másik kommentedbe: ".A középpályán nagy változások kellenek majd főleg nyáron hiszen valszeg Nedved visszavonul.A jobboldalon maradhatna Camo,viszont középre kéne egy támadó meg egy védekező középpályás.A védekezőnek egyértelműen Sissoko kellene,támadónak meg sztem mehetne ez a Riquelme-Tiago csere és akkor lenne egy Riquelménk." Riquelménlé VdV sokkal fiatalabb és jobb.

passerby 2007.11.08. 23:03:26

Szerintem jó lenne, de nem jön, a Juve mostanában túl sóher lett. Nem ajánlatot kell tenni érte, hanem pénzt az asztalra.... Talán megveszi majd a madrid cserepadra, mint nyáron néhány 20 millás 'sztárt'. Amúgy Lampard-ot akarom, de nagyon.

mmartin91 2007.11.08. 23:05:47

Így van,beszéltem én egy védekező meg egy támadó középső középpályásról de ahogy te is mondtad juvebuub itt mindenki Nedved utódjáról beszél viszont Vaart nem lenne jó oda hiszen ő egy középső támadó középpályás vagyis irányító.Tény h kell egy irányító és egy balszélső hisz Nedved visszavonul de ez nem függ össze Vaart érkezésével mert más poszton jáccanak.Viszont még ígysem igazán örülnék a holland játékosnak,én is jó játékosnak tartom azzal nincs is probléma de ahogy írtam már az előbbiekben: a langyos Bundesligában is sokat sérült,mi lenne itt Olaszországban?Materazzi ránéz,meghal. Nyilván ha ott lenne a pályán akkor jó teljesítményt tudna nyújtani de attól félek h ha idehoznánk nagy pénzért és nem sokat jáccana mert az itt jáccó védők szétszednék és sorozatos sérülései lennének.Azt mondom nem ő a megfelelő ember nekünk hanem Diego.Sztem a brazil jobb játékos mint Vaart és hasonlít Nedvedre abban h mindig faragják mint állat és mégis talpon marad.Persze ő drágább lenne mint Vaart de hosszútávon megérné.Egyébként úgy hiszem mind2 Spanyolországban fog kikötni,Diego a Realban míg Vaart a Valenciában.

Shyr Kahn 2007.11.09. 10:02:20

Szerintem azt nem gondoltátok végig, hogy spanyolhon az álma. Könnyedén elhagyná a Juve-t egy spanyol ajánlatra. Kis túlzással egy spanyolbuziról van szó. Nagyon jó játékos, kár hogy nem olasz fan. Azt sem árt elfeledni, hogy irányítónak ott lesz Giovinco. Nem szeretném, ha őt kiszorítaná valaki. Nedved helyére kell igazolni és én oda inkább Matías Fernandez-t venném meg a Villarrealból. Fiatalabb mint VdV és szerintem óriási tehetség. Aki nem hiszi, járjon utána a youtube-on (kis segítség: http://www.youtube.com/watch?v=5xYoCSUHe38 - ebből a videóból a Villarreal-os passzokat is érdemes nézni, mert a labdáinak szeme van). Egyébként két éve (19 éves volt akkor) a legjobb Dél-amcsi játékosnak választották. Harcos, gyors, pontos, fiatal, bal széleken játszik. Mi kell még? Szívesen írnék a vezetőségnek egy levelet, hogy a képbe hozzam a nevét, csak sajna eddig nem volt rá időm.

juvem 2007.11.09. 11:19:03

hááát én legjobban diego-lampard-van der vaart- riquelme 4esől 2őt szeretnék de legjobb lampard és diego lenne csak akkor meg nem vettünk vkp-t:S

Lassus · http://juventuz.freeblog.hu 2007.11.09. 14:21:11

Shyr Kahn: a link nem kerül ki automatikusan a spamek miatt, nem kell sokszor elküldeni (köszi).

RICh 2007.11.09. 15:30:13

olvassatok 3 hirrel arréb és akkor márt inkább Diego mint ezért a mümájerért!

Daccc 2007.11.09. 15:39:04

mmartin91 nemis csodalkozok neked minden jatekosrol aza a velemenyed hogy nagyon serulokeny! Jo Andradeval kapcsolatban rahibaztal de semmi tobb

Shyr Kahn 2007.11.09. 15:40:31

Elnézést a sok form küldésért, de mivel nem jelent meg, gondoltam újra megpróbálom ... és újra... :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása