A tréner dícsérte a játékosok teljesítményét, amit az angol-német túra során mutattak. Molinaro pedig a következőket mondta:
"Ezt a gólt a családomnak ajánlom."
Ez a hét munkával telt Anglia és Németország között. Három mérkőzés a Newcastle, a Hamburg és a Sunderland ellen. Ranieri azt látta, amit látnia kellett, és a Juventus most visszatérhet Torinóba. Íme Ranieri és Molinaro nyilatkozata a Sunderland elleni mérkőzés után.
Ranieri: "Mindenki szeret győzni, de a felkészülés ezen szakaszában nem igazán számítanak az eredmények. Elégedett vagyok a srácok munkájával, a mérkőzéseken kívül is nagyon sokat edzettünk. Egészen augusztus 26-ig, az idény kezdetéig folytatjuk a kemény munkát.
Molinaro: "Nem vagyok gólszerző játékos, egyszerűen azt teszem, amit Ranieri kér tőlem. Láttam, hogy felém száll a labda, megragadtam a lehetőséget, szerencsém is volt, és végül gól lett belőle. A családomnak ajánlom a gólt, és mindenkinek a szülővárosomból. Milyen Del Piero mellett játszani? Néhány hónappal ezelőttig csak tévén láttam igazi sztárokat, de egyszerű velük játszani. A tréner azt kéri tőlem, hogy mindent adjak bele, ami azt jelenti, hogy a széleken fussak fel a támadásokkal, és én minden tőlem telhetőt megteszek. Mérkőzésről mérkőzésre javul a játékunk, egyértelmű, hogy jobbak vagyunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.