A Juventus védőjátékosának, Leonardo Bonuccinak nem szegte kedvét a csalódást keltő döntetlen a Sevilla ellen, s továbbra is a Bajnokok Ligája döntőjét tekinti az egyik legfontosabb célkitűzésének, azonban csalódottsággal szólt a szurkolók tegnap mutatott magatartásáról.
"Ezen a mérkőzésen a Juvéhoz méltóan játszottunk, mert hat vagy hét gólhelyzetet dolgoztunk ki, de nem voltuk képesek befejezni azokat, nem úgy, mint a Serie A-ban." - mondta a Sevilla elleni mérkőzésről Bonucci a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.
"Azt nem mondanám, hogy feldühített volna, de csalódást okozott a szurkolók viselkedése a kilencven perc során. A Juventusnak támogatásra van szüksége, s tegnap voltak olyanok, akik már húsz perc után elkezdtek elégedetlenkedni."
A Juventusnak nincs ideje pihenésre, hiszen hétvégén már az Inter elleni mérkőzés vár a zebramezes csapatra az olasz bajnokságban.
"Egy feltüzelt csapatra számítok, amely győzni akar. Elvégre ez a Derby d’Italia. Az Inter rengeteget változott, s be akarják bizonyítani, hogy készen állnak versenyre kelni a Juventusszal. Természetesen ők is egy olyan csapattal találják majd szembe magukat, amely még éhesebb a sikerre a Sevillla elleni döntetlen után a Bajnokok Ligájában. Mi akarunk lenni az egyetlen olyan csapat Olaszországban, amely zsinórban hat bajnoki címet nyert.
Leonardo Bonuccit nyáron a Pep Guardiola vezette Manchester City és a Antonio Conte irányítása alá kerülő Chelsea is szerette volna leigazolni, ő azonban maradt a Juventusnál.
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyáron nem találtam csábítónak az egyik angol ajánlatot, legfőképpen az edző személye miatt, aki szeretett volna leigazolni. Azonban a Juventus az otthonom, s boldog vagyok, hogy itt maradtam. Az volt az álmom, hogy ebben a mezben nyerjek, s most itt vagyok, készen arra, hogy fejlődjek játékosként, s megpróbáljam legendává tenni ezt a csapatot."
Ugyan Massimiliano Allegri megpróbálta levenni a Bajnokok Ligája-esély súlyát csapatáról, Bonucci úgy véli hogy a a zebramezeseknek ezúttal a végső győzelmet kell megcélozniuk.
"Kötelességünk bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, azonban úgy kell tennünk, mintha álomvilágban lennénk, hogy elhessegessük a nyomást a fejünkből. Tudjuk, hogy egyetlen mozzanat mindent megváltoztathat, s keményen kell dolgoznunk azért, hogy azok a mozzanatok nekünk kedvezzenek, nem úgy, mint tegnap."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Grinta 2016.09.15. 20:38:34
babo0410 2016.09.15. 20:55:40
ENNYI! ;)
niccolo 2016.09.15. 20:59:30
Ravanelli 2016.09.15. 21:00:15
Sőt,mi,akik ki se jutunk egy ilyen meccsre is nyugodtan motyoghatunk itt a blogon,más kérdés,hogy a kutyát se érdekli a véleményünk;)
A teljesítmény gyatra volt,a szurkoló ki tudja,honnan elutazott Torinóba,jegyet vett,erre készült hetek óta,hát hadd fütyöljön már.
Nem egészen ide tartozik,de jómagam elég komoly cd-gyűjtő vagyok.Erre áldozom a pénzemet,úgyhogy nyugodtan kijelenthetem,hogy xy új albuma gyengébbre sikeredett.
Nekem az ingyen letöltő herótozókkal van bajom,akik lopott cuccot fikáznak.
rob1 2016.09.15. 21:14:35
Grinta 2016.09.15. 21:19:36
Grinta 2016.09.15. 21:23:09
MdewC 2016.09.15. 21:37:39
Bonu ikon. Nem értem, hogy lehet ezt kérdőre vonni. Vagy szted hülyeséget mond?
Grinta 2016.09.15. 21:55:30
MdewC 2016.09.15. 22:01:30
Bonu mindenkinek egy ikon, nem kell elbújni nyilatkozata mögé és onnan okoskodni.
Egyébként nem csak te nézel fel rá, meg a csapatra. Világos a dolog?
Forza.
Grinta 2016.09.15. 22:13:46
MdewC 2016.09.15. 22:19:55
2016.09.15. 22:44:48
Mondjuk 20 perc után még nem is, de ha 45 perc után elégedetlenkedtek azt megértem.
6-7 gólhelyzet hááát az picit sok sztem.
Mitya10 2016.09.15. 23:15:41
Kukszi 2016.09.15. 23:55:10
Ez olyan mintha azt mondanád Olimpiai arany csak az elfogadható.
Kellenek a célok ez igy van rendjén de inkább haladjunk hétről-hétre, hónapról-hónapra.
Ne a 12. Pontról beszéljenek àllandóan, a 2. Pontnál állunk mèg csak.
Egyébként nagyon szeretem Bonut! Emlékszem mikor ide jött kétball lábas volt, mára talán az egyik legjobb belső védő lett.
Drughi Di Bianconeri 2016.09.16. 01:12:10
Nagyon frusztráló lehet füttyszó közepette játszani, de emlékeim szerint- lehet,hogy tévedek- az ellenfelet meg a bíró döntéseit fütyülték.
Ami engem inkább elkeserít az a több ezer üres szék - ez miért van ?
Komolyan egy 40 ezres stadiont sem tudunk megtölteni ? :(
Az előző évekből nem emlékszem ilyesmire...
Szerintem mindannyiunk egyik kedvence Bonucci, nagyon örülünk,hogy maradt,eddig is tudtuk,hogy igazi juventino-vezér, reményeim szerint 1 napon Ő lesz a CSK.
Az utolsó gondolatán van a hangsúly: Ők is megakarják nyerni a BL-t, mert már vágynak rá, 20 éve nem nyertünk,a mostani keretünk nagy része még gyerek volt,mikor az volt.
Talán a vezetőség,a volt legendáink, különféle legendás edzők-játékosok "BL-esélyes" szövege is elhitette velük ezt, de akkor innentől rajtuk és Allegrin,meg persze részben a helyszíni szurkolókon áll a dolog.
@Kukszi: Ebben is lehet igazság, a fiúk és maga Allegri is megijedt,begörcsölt a felelősség miatt.
Elvégre hiába érkeztek sztárok,de nekünk kimaradt az a lépcsőfok,hogy stabilan a TOP4ben legyünk a BL-ben,ehhez képest nagy ugrás,hogy most verbálisan,illetve az igazolásokkal,meg a "Buffon nyerjen BL-trófeát" - projekt miatt hirtelen elvárják,elvárjuk tőlük a győzelmet.
Zombijuve 2016.09.16. 04:54:05
2016.09.16. 10:23:12
steven.h 2016.09.16. 10:36:55
2016.09.16. 16:10:00
alexGicamo 2016.09.17. 20:02:54
Megértem mindkét felet, egyébként . A szurkolókat és Bonut is .
Lesz ez még gy se !
Majd összeállunk, összeszokunk, oszt patent lesz minden ! Nem kell parázni ! Ezt a meccset gyorsan felejtsük el, a következőt meg megnyerjük és kész !
A milánói gyülevész dögvőket megcsapjuk, mint vidéki kislányt a körhinta és viszlát ! ;)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!