Az olasz sajtóértesülések szerint Giuseppe Marotta és Fabio Paratici hosszabbít a Juventusszal, s a hivatalos bejelentés jövő hétre várható. A hírek arról szólnak, hogy a Juventus a klub több kulcsfiguráját is szeretné hosszabb távon magához kötni, s a szerződéshosszabbítási széria Marotta általános igazgatóval és Paratici sportigazgatóval kezdődik majd.
A csapatra kedd este Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzés vár az AS Monaco ellen, s a Calciomercato, a Tuttosport és a La Gazzetta dello Sport egybehangzó vélekedése szerint a hivatalos bejelentés jövő szerdára, vagyis még a franciaországi visszavágó előtt várható.
A Juventus semmi esetre sem szeretné elveszíteni a két szakembert, akiknek kulcsszerepük volt a zsinórban negyedik bajnoki győzelme felé feltartóztathatatlanul robogó, idén az európai kupaszíntéren is látványosan visszatérő csapat felépítésében, főként annak tudatában, hogy a pletykák szerint a Tottenham Hotspur, az AC Milan és a Paris Saint-Germain is munkát kínálna Fabio Paraticinek.
A párost eleinte sok kritika érte, ami nem meglepő a hetedik helyezéssel záruló első szezon után, azonban lépésről lépésre haladva, Andrea Pirlo, Arturo Vidal, Paul Pogba vagy éppen Carlos Tévez elcsábításával fordult a kocka, s a Juventus által mutatott modell követendő példává vált a hazai riválisok számára, miközben a zebramezes klub visszatérni látszik az őt megillető helyre az európai labdarúgásban is.
Mindeközben a Juventus az ifjúsági csapatokat felügyelő sportigazgatók, Stefano Bragin és Federico Cherubini, valamint Gianluca Pessotto munkáját is új szerződéssel kívánja díjazni.
A Sky Sport Italia állítása szerint Marotta és Paratici további három esztendőre kötelezték el magukat a Juventusnál, s már csak a hivatalos bejelentés várat magára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trieszt120506 2015.04.10. 16:49:10
ambrobert 2015.04.10. 17:04:39
babo0410 2015.04.10. 17:05:48
Tony. 2015.04.10. 17:15:27
m.martin91 2015.04.10. 17:20:26
Barolo 2015.04.10. 17:45:21
Sischo 2015.04.10. 17:49:46
ambrobert 2015.04.10. 17:52:45
konrad66 2015.04.10. 18:11:28
(Hogy lettél az mikor ,hogy vehettél részt ezen)
Tony. 2015.04.10. 18:19:51
ambrobert 2015.04.10. 18:59:51
tjunior 2015.04.10. 20:19:47
tjunior 2015.04.10. 20:28:00
DegerFaCan 2015.04.10. 20:39:46
DegerFaCan 2015.04.10. 20:47:09
Fingotok nincs arról hogy mi az a hatásfok, hogy ez a két ürge mennyi pénzből mennyit mire költött el mesterien. elképesztő számokról beszélünk amiket mondjuk megspórolt a ti f.szságaitokon.
Football manager, ajánlom szedjétek le és játsszátok ott le...
(ja és nem ér visszatölteni... :D )
elnézést ha valakit megbántottam, de k.rvára megérdemli :)
nagyon régóta olvasom és mint a keselyűk csaptok le rá. komolyan verjétek el az asszonyt, vagy az uratokat ha ennyi a feszkó, ne ezen az emberen csattanjon már mindig az ostor.
Amit én 2006 óta átéltem a Juvéval kapcsolatban, én tudok örülni egy bajnokságnak is, nem azon vesződök hogy pár milliót jaj elbukott egy üzleten... kicsinyesek...
faciesarticulariscarpea 2015.04.10. 21:05:15
MdewC 2015.04.10. 21:05:44
;)
1 a lényeg, a Juve mindig győzzön!
KINGovHELL 2015.04.11. 02:53:42
Hoods. 2015.04.11. 11:54:38
ToTTy-Juve 2015.04.11. 13:31:51
akikkel nyereséges:
E.Giaccherini
és akik ingyen távoztak vagy kitöltötték a szerződésüket:
A.Ekdal, Sissoko, Grygera, Amauri, Íaquinta, J.Martinez, L.Toni, C.Molinaro, S.Giovinco
Sajnos az oldal információi is hiányosak, ezért helyenként lehet benne eltérés, így összegeket szándékosan nem írtam, ráadásul ott fontban írnak ki minden összeget. Továbbá nem vettem a listába azokat, akik nálunk nevelkedtek, majd ingyen vagy némi apróért távoztak, illetve azokat sem, akik kölcsönben vannak, de ingyen.
A végére emlékeimre hagyatkozva végeztem egy gyors fejszámolást: Ekdal 6,5 + sissoko 7.5 + grygera 5,5 + amamuri 16 + diego 22 + Martinez 15 + Gio 15 ... nekem is kijön a 100 milla.
ToTTy-Juve 2015.04.11. 13:34:57
tjunior 2015.04.11. 14:31:57
Mondok egy konkrét példát.
Matri, meg vettük 18 millióért, túlárazottan vette Marotta, azon lehet vitatkozni mennyivel, de tény hogy nem ért 18 milliót, viszont azt se lehet mondani, hogy haszontalan igazolás lett volna. Na most akkor Matrit hogy számoljuk ebbe be? 18 millióval? Vagy mondjuk kb. 5 millióval amennyivel többért vette? Elég jól eladta akkor azt az összeget vonjuk le?
Másik, jó pár játékost nem ő hozott a csapathoz, akkor őket hova kellene számolni? pl. Iaquinta ingyen elengedése Marotta vagy Paratici hibája? Tudjuk mi volt Jakival, inkább felült a lelátóra de nem mondott le a zsíros fizetéséről, ha nem ők kötötték vele a szerződést akkor?
Eleve ezen a veszteséges eladáson problémázni egy Juventusnál nem nagyon értelmezhető szerintem. Nem Udinese vagyunk, szinte mindig bukunk egy játékoson (az jobb lenne ha a kulcsjátékosainkat jó korban állandóan eladnánk? akkor aztán lenne nyereséges transzfer bőven)
Még egy pár meglátás
Ekdalt valami komolytalan pénzért vettük Svédországból ( ez nem Marotta érdeme), össze-vissza adtuk-vettük többször is jó olasz szokás szerint, nem tudom egyáltalán negatívan jöttünk ki a buliból követhetetlen az egész, de ha volt egy minimális veszteség is, annyit megért, hogy tegyünk vele egy próbát.
Candreva sosem volt a miénk, csak kölcsönbe volt a csapatnál.
Az általad felsorolt játékosok közül, Diegot,Melot, Poulsent, Ekdalt, Sissokot, Amaurit, Grygerát, Iaquintát és Molinárót nem ők hozták a csapathoz, így nem kellene beleszámolni semmibe a vételárukat, max az eladásukat.
Így a végére akiket egyértelműen a Marotta-Paratici duó nyakába lehet varrni szerintem.
Martinez, Motta, Elia, Giovinco, Isla, és Ogbonna . 5 év alatt teszem hozzá