Arturo Vidal igyekezett elnémítani azokat a hangokat, amelyek szerint a Juventus megválhat tőle a nyár során, hogy az érte befolyó összegből hajtsa végre az elengedhetetlennek tűnő erősítéseket.
A pletykák szerint a Bayern München késznek mutatkozik arra, hogy komoly ajánlatot tegyen a chilei játékosért, aki két éve 11 millió euróért igazolt Torinóba.
A Corriere della Serának adott interjúban Vidal egyértelműen elkötelezte magát a Juventushoz.
"Ez a legerősebb csapat Olaszországban. Itt vagyok, s még maradni akarok egy ideig, hogy további trófeákat nyerjek ebben a mezben."
Érkezése óta Vidal a Juventus meghatározó, kihagyhatatlan alapemberévé vált, aki a klub feléledésének és sikereinek egyik legfőbb letéteményese.
"A mester sokat segített nekem. Mindig mindent elmagyarázott, s elmondta nekem, hogy milyen játékot vár tőlem."
"Pontosan ismerem a Juventus történelmét. Évekkel ezelőtt ez volt a legerősebb csapat, s tudtam, hogy újra azok lehetünk."
"Van néhány igazán komoly csapattársam, akik mellettem játszanak, ezért tudtunk nyerni. Hatalmas harmónia van köztünk a pályán, és azon kívül is."
"A Juventusnál minden adott ahhoz, hogy bárkivel versenyre keljünk. Egyértelműen minden adott ahhoz, hogy megnyerjük a Scudettót és a Bajnokok Ligáját."
A Juventus előtt a szezon egyik legnagyobb megmérettetése áll, hiszen a legfőbb üldözőnek számító Napoli csapatához látogatnak majd.
"Nyílt mérkőzés lesz, úgy vélem feszült, igazi csata várható az első pillanattól." - folytatta Vidal. "Ahogy mindig, most is úgy állunk majd ki ellenük, ahogy a Juvétól elvárható."
"A Napoli erős, kiváló futballt játszanak, és vannak veszélyes játékosaik, mindenekelőtt Edinson Cavani és Marek Hamšík, akik tudják, hogyan kell gólt szerezni."
"Hogy dönteni fog-e a bajnoki címről? Még tizenegy mérkőzés és 33 megszerezhető pont lesz hátra. Ez nagyon sok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.