Egy új korszak kezdete?
Egy új korszak kezdete?

Ahogy arra a Lyon elleni kiesés után számítani lehetett, Maurizio Sarrit menesztették a Juventus padjáról. Egy egészen kivételes szezonon vagyunk túl, nem könnyű értékelni a Mister munkáját, és egészében a szezont, de azért érdemes összefoglalni ezt a hosszúra sikeredett évadot, amelyben voltak…

Agnelli: „A közegészség fontosabb a sportnál”
Agnelli: „A közegészség fontosabb a sportnál”

A Juventus elnöke számos témakörben elmondta véleményét a legutóbbi bővebb interjújában, így megerősítette, hogy a vezetőség nyáron Maurizio Sarrit akarta megszerezni, és érdekesnek véli az elnök a csatát az Intert feltámasztani kívánó Antonio Contével. Egy másik fontos téma volt a bajnoki meccsek…

Cobolli Gigli: „Pjanić lágy, mint a mozzarella”
Cobolli Gigli: „Pjanić lágy, mint a mozzarella”

A Juventus egykori elnöke, a klubbal nem túl sok sikert elkönyvelő Giovanni Cobolli Gigli nemrégiben megszólalt a csapat aktuális hullámvölgye kapcsán, ismét Fabio Paratici tevékenységét kritizálta, miközben elismerően beszélt Andrea Agnelliről. „Mindig kritikus voltam Maurizio Sarri kapcsán, de…

Paratici: "Emre Can talán nem illett a játékunkba"
Paratici: "Emre Can talán nem illett a játékunkba"

A Juventus magabiztos 3:0-ás győzelemmel gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Fiorentina elleni hazai találkozón, s a kezdő sípszót megelőzően a klub sportigazgatója, Fabio Paratici kommentálta az átigazolási időszak utolsó napjának történéseit. "Versenyképes keretünk van, amelyet az edző úgy…

Paratici: "De Sciglio és Emre Can távozhatnak"
Paratici: "De Sciglio és Emre Can távozhatnak"

A Juventus a Napoli otthonában vendégszerepelt, s 2:1-es vereséggel, szerzett pont nélkül térhetett haza Torinóba. A mérkőzést megelőzően a klub sportigazgatója, Fabio Paratici beszélt a nápolyi együttes nehéz időszakáról, valamint az átigazolási pletykákról. A tegnapi vereséggel a Juventus komoly…

Nedvěd: "Nem panaszkodhatunk a sorsolásra"
Nedvěd: "Nem panaszkodhatunk a sorsolásra"

A Juventus ellenfele az Olympique Lyon lesz a Bajnokok Ligája legjobb 16 együttese között, s a zebramezesek aligha panaszkodhatnak a sorsolásra, hiszen a Real Madrid, a Borussia Dortmund, a Tottenham Hotspur és a Chelsea is ott volt a lehetséges ellenfelek között. "Nem panaszkodhatunk, tekintettel…

Paratici: "Kezdem megszokni, hogy Conte az Internél van"
Paratici: "Kezdem megszokni, hogy Conte az Internél van"

A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a Tuttosport-nak nyilatkozva beszélt több témáról, köztük arról is, hogy milyen érzés Antonio Contét az Internél látni, vagy arról, hogy milyen tényezők vezettek Maurizio Sarri kinevezéséhez. Először természetesen arról kérdezték, hatással bír-e a Juventus…

Cobolli Gigli: „Paratici nem tudja, mit csinál”
Cobolli Gigli: „Paratici nem tudja, mit csinál”

A Juventus egykori elnöke, Giovanni Cobolli Gigli nem fogta vissza magát, amikor egykori klubjáról beszélt egy Nápolyhoz közel fekvő rádióadó műsorában.  „Dokumentumokkal jól alátámasztható, hogy nem tanúsítok túl nagy tiszteletet Maurizio Sarrival szemben a múltbeli kijelentései miatt. Edzőként…

Nedvěd: "A Juventus ebben az évben is győzni akar"
Nedvěd: "A Juventus ebben az évben is győzni akar"

A tüdőgyulladásából lábadozó Maurizio Sarri távollétében a Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd válaszolt az újságírók kérdéseire a Parma elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával. "A Juventus ebben az évben is győzni akar. Sokat változtunk, de ez nem egy átmeneti év. Sarri kiváló…

Paratici: "Sarri volt az első számú jelölt"
Paratici: "Sarri volt az első számú jelölt"

Ma bemutatkozott a Juventus mestere, Maurizio Sarri, s a szakember mellett helyet foglaló sportigazgató, Fabio Paratici is válaszolt az újságírói kérdésekre.  "A tárgyalások egy hónapig sem tartottak a Chelsea-vel. A kezdetektől fogva világosak voltak az elképzeléseink, de tiszteletet kell…

Pochettino: "A döntő után majd lesz időnk beszélni"
Pochettino: "A döntő után majd lesz időnk beszélni"

A Tottenham Hotspur menedzsere egy, a Bajnokok Ligája döntője előtti sajtótájékoztatón különleges kérdést kapott egy olasz riportertől - tudósít a Football Italia. Mauricio Pochettino éppen a csapata előtt álló, Liverpool elleni BL-döntő fontosságáról beszélt, amikor a…

Paratici: "Soha sem léptünk kapcsolatba Guardiolával"
Paratici: "Soha sem léptünk kapcsolatba Guardiolával"

A Juventus számára ma este véget ért a szezon, s mivel Massimiliano Allegri elhagyja a csapat kispadját, új szakember kezdi majd meg a felkészülést a kerettel, amelyre jelentős átalakítások várnak. A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici kommentálta az új edzővel kapcsolatos pletykákat. "Nincs…

Agnelli: "Ez volt a legnehezebb döntésem a Juventusnál"
Agnelli: "Ez volt a legnehezebb döntésem a Juventusnál"

Pénteken hivatalossá vált, hogy lezárul egy korszak a Juventusnál, hiszen a klub bejelentette, hogy a következő szezonban már nem Massimiliano Allegri ül majd a zebramezes csapat kispadján. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli, valamint a leköszönő Allegri szombaton sajtótájékoztatón beszélt az…

Deschamps az új favorit?
Deschamps az új favorit?

A legfrissebb hírek szerint a francia labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps lehet a legesélyesebb jelölt a Juventus edzői posztjára, amennyiben Max Allegri távozna a torinói együttestől. A Tuttosport úgy tudja, a tréner is hajlana arra, hogy elvállalja a…

Nedvěd: "Allegri? Majd meglátjuk"
Nedvěd: "Allegri? Majd meglátjuk"

A szezon ugyan még nem ért véget, de a hátralevő néhány bajnoki forduló már nem bír semmiféle téttel a Juventus számára, így érthető, hogy a klub már a jövőt tervezi, s egyre több olyan pletyka lát napvilágot, amely a lehetséges érkezőkről és távozókról, vagy…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1911) bajnokság (3567) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (981) elemzés (40) előzetes (899) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1707) játékosokról (10338) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2510) meccsek (4389) mercato (4310) nyilatkozat (7736) Olasz Kupa (335) összefoglaló (444) pletyka (4318) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (235) Címkefelhő
süti beállítások módosítása