Paratici: "Emre Can talán nem illett a játékunkba"

paratici_fabio_portre_1.jpgA Juventus magabiztos 3:0-ás győzelemmel gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Fiorentina elleni hazai találkozón, s a kezdő sípszót megelőzően a klub sportigazgatója, Fabio Paratici kommentálta az átigazolási időszak utolsó napjának történéseit.

"Versenyképes keretünk van, amelyet az edző úgy alkalmaz, ahogyan azt az adott meccs esetében a legjobbnak találja. Tudjuk, hogy a labdarúgásban manapság több, mint tizenegy játékosra van szükség, minden a rotáción és a rendelkezésre álló opciókon áll." - mondta Paratici a DAZN munkatársának nyilatkozva.

A téli mercato legfontosabb távozója Emre Can volt, aki a szezon második felét a Borussia Dortmund együttesénél tölti majd, s a német klub nyáron 25 millió euro fejében véglegesítheti a középpályást keretében.

"Emre Can egy kiváló játékos, tavaly jó szezonja volt, azonban talán híján van azoknak a jellemzőknek, amelyek lehetővé tennék, hogy beilleszkedjen abba a típusú labdarúgásba, amit magunkévá teszünk ebben a szezonban.

Továbbra is nagyszerű játékos marad, amit az átigazolási díj is mutat, amit a Borussia Dortmund fizetett érte."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9515451490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.02.02. 19:13:56

"Továbbra is nagyszerű játékos marad, amit az átigazolási díj is mutat, amit a Borussia Dortmund fizetett érte."

Ijajjjj....

dobor norbert 2020.02.02. 19:42:40

Azt az egymillió eurót kell itt érteni? Tudtommal annyit kaptunk. Van humora ennek a manyusnak.

Rikoo 2020.02.02. 19:47:16

Igazad van, ez aztán az értékesítés!

venember83 2020.02.02. 20:02:44

0 euróért érkezett, közel 30 millióért távozik. Nagyon jó biznisz, bármelyik FFP-szakértő igazolja.

GodPiero 2020.02.02. 20:10:35

@venember83: Csupán az a néhány - tíz - millió aláírási pénz hibádzik.....

Apuleius 2020.02.02. 20:11:47

@venember83: Azért nekem rémlik valami 16 milliós aláírási pénz, ez némileg árnyalja a képletet.

Sunny21 2020.02.02. 20:16:05

Nekem nem azzal van bajom, hogy Emre Can nem illik bele a játékunkba, hanem hogy Matuidi igen ;)

dobor norbert 2020.02.02. 20:36:33

@venember83: Uraim!Ha jól tudom egyenlőre kölcsönbe ment. Ha megvették akkor dörzsöljük a kezünket!Reméljük,h nem sérül le!

JuventusFanatikus 2020.02.02. 20:38:30

@dobor norbert: Teljesen így van, mert a kötelező opció bizonyos teljesítmények elérése után aktiválódik.

venember83 2020.02.02. 20:46:56

@Apuleius: kizárt, hiszen INGYEN érkezett, azért is volt ekkora biznisz a leigazolása. Évekre hiánypótló alapembert szerzett vele a Juve. Vagy mégsem.

Grinta 2020.02.02. 21:40:44

Tudni kellett volna használni ebben a futballkultúrában is.Ez most már így alakult,el kell engedni a dolgot.Eriksen kapcsán merül fel Paratici munkássága leginkább mostanában.Reményeim szerint nem véletlenül engedték át a zinternek.Az se biztos hogy oda belepasszol,de ez majd kiderül.Van nyári tervük,ami nagyobb.

Il Principino 2020.02.02. 22:05:39

És még hány ilyen vam még a keretben Fabio :D
Azért jött Sarri is,mert neki nem kell senki,nem követelőzik,abból főz amit odatesztek a frigóba!
Meg hát az öregnek a Juve eddig a csúcs a karrierjében.
Nyomokban sarriballt tartalmazhat ez a kaja eddig Fabio :)
De mi sül ki belőle?

vizi8 2020.02.03. 06:19:58

Itt valami piszkos dolog van a háttérben. Valamelyik vezetővel veszhetett össze, ezért nem játszhatott.

ZecH 2020.02.03. 08:43:21

@vizi8: Osszeeskuves elmelet. Kedvencem.

Csak Csucsu 2020.02.03. 09:40:13

@venember83:
Az hogy ingyen érkezett az a vételi díj...de a szerződésben van aláírási pénz és az ügynököt is kikell...ami több millió külön külön...én is úgy emlékszem hogy apunak van igaza

vizi8 2020.02.03. 09:47:36

@ZecH: Csak hangosan gondolkodom, ha egy fényévekkel jobb játékos mint Matuidi csak padozik és nem is eladjuk csak gyorsan kölcsön, az nekem nem tiszta ügy.

Spud3674 2020.02.03. 10:34:52

@vizi8: A fényévekkel jobb játékos, mint Matuidi látványosan nem találta a helyét nálunk, senkinél nem tudott stabil kezdő lenni, idén ha pályára is lépett, teljesen motiválatlannak tűnt.

Másrészt a vevőnek meg kell felelni az FFP-nek, átigazolási díjak, illetve fizetések tekintetében is, ez nem a Football Manager játék...

Szerintem Can be fog válni Dortmundban, jót tesz majd neki az új impulzus és a képességeivel szerintem nincs baj alapvetően. Úgy gondolom, nyáron végleges eladás lesz ebből, semmi trükk nincs ebben.

venember83 2020.02.03. 11:49:37

@Csak Csucsu: na jó, elhúzok akkor Iróniából. Mi scusi.

Csak Csucsu 2020.02.03. 12:03:16

@venember83: jajj nem kell. Tévedni emberi dolog. Nem bántásból írtam :) téged meg pláne ;)

Csak Csucsu 2020.02.03. 12:05:14

@venember83: nem jött át nekem a szarkazmus. Bocsi de nem puuffogtam:))

venember83 2020.02.03. 12:16:52

@Csak Csucsu: szóra sem érdemes.

Kíváncsian várom, hogy mit fog elérni Emre Can Dortmundban. Kerestem az oldalon, hogy mik is a sportszakmai feltételek, amelyeknek teljesülniük kell, hogy valóban kivásárolja őt a Dortmund a szerződéséből, de persze ezek nem képezik a részét a hivatalos információknak.

Csak Csucsu 2020.02.03. 15:12:23

@venember83: szerintem stabil kezdő lesz s a bundásban egy ilyen mentalitású csapatban akár ki is jöhet neki a lépés persze ha nem sérül le mert az utóbbi pár hónapot kivéve elég sokszor volt rehabon. Nem tudom mire követelőzött úgy néz ki hiányzott belőle a spirito :)

hurbiny3k 2020.02.03. 15:34:50

@Csak Csucsu: Dortmundos munkatárs szerint 3 védős rendszerben fog játszani. Hummels Akanji Can.. Nem lennék meglepve, ha világklasszis teljesítményre lenne képes ott.

Rikoo 2020.02.03. 16:01:28

Az sem lenne rossz, ha nem vásárolná meg a Dormund. Nyáron magasabb összegért lehetne értékesíteni, mint télen.

Il Principino 2020.02.03. 16:05:57

@Rikoo: talán majd az Eb-n villant vmit legkésőbb,akkor el lehet adni.

Csak Csucsu 2020.02.03. 18:08:26

@hurbiny3k: Azért attól még messze van. Kéne neki egy teljes jó szezon vagy inkább 2. Nem itt-ott pár jó meccs aztán sértődés meg elmenetel mert padozni kell. A bayernt és a levert nem tudom miért hagyta ott de a poolnál sem hiányolták amikor lelépett onnan mikor beszéltem ismerőssel h kiez smire lehet számítani. Csak pár meccsét láttam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása