Pochettino: "A döntő után majd lesz időnk beszélni"

pochettino_maurico_tottenham_bl.jpgA Tottenham Hotspur menedzsere egy, a Bajnokok Ligája döntője előtti sajtótájékoztatón különleges kérdést kapott egy olasz riportertől - tudósít a Football Italia.

Mauricio Pochettino éppen a csapata előtt álló, Liverpool elleni BL-döntő fontosságáról beszélt, amikor a talján sajtómunkatárs a jövőjéről kérdezte.

"Egy kicsit kínos ma a személyes dolgokról beszélni, mert nem én vagyok a fontos.

Nem én vagyok a fontos, vagy az, hogy mi történik velem a jövőben... Most nagyobb dolgokkal kell foglalkoznunk.

Ez a Bajnokok Ligája döntője, és nincs miért aggódnom. Nem vagyok fontosabb, mint a BL, és a lehetősége, hogy megnyerjük a trófeát.

A szóbeszéd az természetesen szóbeszéd, az ott van, és érthető, hogy megkérdez róla, de úgy gondolom, ma a középpontban 200 százalékig a finálé szerepel.

Természetesen a döntő után majd lesz időnk beszélni, de ma a Tottenham iránti elkötelezettségem 200 százalékos." - hangsúlyozta Pochettino.

Igaz, hogy a friss hírek/pletykák szerint Maurizio Sarri tűnik a legesélyesebb jelöltnek arra, hogy a nyáron leüljön a Juventus kispadjára, azonban az argentin mester továbbra is az olasz szakember erős "kihívójának" tekinthető.

Erre utal az is, hogy a torinóiak sportigazgatója, Fabio Paratici még vasárnap a DAZN számára azt nyilatkozta, hogy "a nagy tornák végéig" nem várható mozgás annak érdekében, hogy megtalálják az új vezetőedzőt. Ez pedig utalhat a BL és az Európa-liga fináléjára egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr514865688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.05.28. 12:47:11

Ha az El dontö után nem jelentik be Sarrit akkor szerintem Pochettino lessz föleg ha elbukják a finálét én öt várom nagyon is!!Forza Juve.

b.tom 2019.05.28. 12:53:40

azért ha a pool úgy rendesen elpics@zza a spurst, érdekes lenne a kinevezése... a bajnokságba nem tud beleszólni, de a blben ugyan úgy elbukik mint max. nálam ez visszalépés.

Barolo4 2019.05.28. 13:07:39

@b.tom: Esélyesebb a Pool, de egy meccsen kb. ,minden megtörténhet, én azért nem írnám le őket sem (még, úgy sem, hogy szombaton a Poolnak fogok szurkolni).
Forza Juventus!

Il Principino 2019.05.28. 13:20:15

Kb. annyira esélyes a Pool a döntő előtt,mint amennyire a City volt ellenük a továbbjutás tekintetében..Csak egy kicsivel is,de esélyesebb a Klopp csapata,de nagyon ismerik egymást a pl-ből,szóval bármi lehet..

del pipi 2019.05.28. 13:25:07

A helyzet az hogy nekem sem Sarri sem Pochettino sem Inzaghi nem visszalépés, bárki jön jó lesz. De Poch nálam a favorit.

MdewC 2019.05.28. 14:52:55

@b.tom: már bocsi de az sztem beszédesebb, hogy milyen mákkal jutott vajójában a döntőbe a Tott.

Hát ilyen mákokat még életemben nem láttam. :D

Az, hogy a döntőben mi fog történni, az már annyira részlet kérdés mint az állat.

b.tom 2019.05.28. 16:04:01

@MdewC: igen, tulajdonképp az ajax oket is végig lemosta a pályáról, teljesen jogosan jutottak volna be a döntőbe. Az angoloknak volt 1 jo/szerencsés negyedórájuk...

Shyr Kahn 2019.05.28. 16:43:00

@b.tom: Pochettino csapata legalabb motivalt minden meccsen es valahogy azert csak sikerult neki felepitenie ezt a remek gardat az elmult par ev soran. A jatekosai elnek-halnak erte. Ez azert egy olyan dolog, amivel nehez vitatkozni. Tovabba 2015-ben nekunk is volt egy jo nagy adag szerencsenk uton a dontoig. A szerencse kell a BL-hez, ahogy a jo oreg Maxi is mondta par ezersszer.
A harom jelolt kozul azert Poche a legkarakteresebb es jelenleg a legertekesebb edzo.
Ne felejtsd el, hogy bar Maxi nagyszeru edzo, de a kapcsolat vele elfaradt, igy a harom felmerult nev kozul (most felreteszem a Sarri-val szembeni merhetetlen ellenszenvem) mindannyian elorelepest jelenthetnek az elso evben.

b.tom 2019.05.28. 17:45:22

@Shyr Kahn: nekem alapvetően nincs vele bajom! Az eddig felmerült, reálisan hozható nevek közül őt választanám.
Csak azt mondom, ha kizárólag a szamokat nézzük, nem várható vele előrelépés. De most már ez van, bízom benne hogy o jön, és sikeres lesz!

2019.05.28. 23:33:08

pocc vagy klopp lesz az edzőnk Klopp szerződéséban van egy záradék a bl győzelem után van kivásárlási ára remélem sikerül

Bagg10 2019.05.29. 01:17:33

Agnelli Kloppot akarja.
BL döntő után indítanak egy rohamot érte...
Kloppo lesz a befutó szerintem!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása