A tüdőgyulladásából lábadozó Maurizio Sarri távollétében a Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd válaszolt az újságírók kérdéseire a Parma elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.
"A Juventus ebben az évben is győzni akar. Sokat változtunk, de ez nem egy átmeneti év. Sarri kiváló munkát végez, s a válogatott szünet után visszatér majd. Nagyon elégedettek vagyunk, a csapat követi az utasításait." - kezdte ambiciózus kinyilatkoztatással a cseh legenda. "
"Nem fogok csak a támadósorunkra koncentrálni, inkább az egész csapattal foglalkoznék. Nagy a verseny, de mindenkinek profinak kell lennie.
Nem fogom kommentálni az átigazolási piac eseményeit. Ez Paratici feladata, ő pedig kiváló munkát végez. Nem csak, hogy leigazolta Demiralt és Danilót, de nagy eladásokat is nyélbe ütött, mint például Cancelo és Kean esetében.
A piac még nem zárult le, mi pedig meg fogjuk ragadni a felmerülő lehetőségeket. A mérlegünk úgy is megfelelő, ahogyan most áll. Ha szükségünk lesz arra, hogy tegyünk valamit, meg fogjuk tenni, máskülönben minden marad a jelenlegi állapotban. Nem fogok más csapatok játékosairól beszélni."
Az új szezonban ismerős arcok lesznek majd a rivális Internél is, hiszen Beppe Marotta után Antonio Conte is Milánóban vállalt munkát.
"Természetesen ez egy kis hatással volt ránk. Antonio történelmet írt a Juventusszal, mivel játékosként és edzőként is trófeákat nyert. Tudjuk, hogy milyen jó szakember, s ugyanez igaz Marottára is. Tudjuk, hogy erős ellenfeleink vannak, akik azonnal győzni akarnak.
Dybala soha sem jelenthet problémát számunkra. Kiváló játékos, mi pedig boldogok vagyunk, hogy itt van velünk. Az edző hamis kilencesként játszatja, ő pedig jó teljesítményt nyújt. Higuaín a világ legjobb két-három csatárának egyike. Boldogok vagyunk, hogy nálunk van, ráadásul kiváló felkészülési időszak áll mögötte.
Rabiot nem okozott meglepetést. Már hosszú ideje követtük, s úgy gondolom, hogy fontos játékos lesz. Hosszú hónapokig nem játszott, így időre lesz szüksége.
Természetesen az a célunk, hogy mindent megnyerjünk, de nincsenek preferenciáink a sorozatokat illetően. A Bajnokok Ligája egy cél, de nem egy rögeszme. Úgy hiszem, hogy Európa egyik legjobb keretével rendelkezünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Contelegend 2019.08.23. 19:06:20
m.martin91 2019.08.23. 19:17:01
Apuleius 2019.08.23. 19:20:40
Contelegend 2019.08.23. 19:34:45
Apuleius 2019.08.23. 19:42:05
Contelegend 2019.08.23. 19:51:43
Apuleius 2019.08.23. 20:02:19
venember83 2019.08.23. 20:12:37
pedronegroo 2019.08.23. 20:15:20
Apuleius 2019.08.23. 20:22:45
JuventusFanatikus 2019.08.23. 20:25:20
ZecH 2019.08.23. 20:26:46
Il Principino 2019.08.23. 20:33:42
Ez a kép róla elég megfáradt arcot mutat :D
JuventusFanatikus 2019.08.23. 21:10:41
Ádám.84 2019.08.23. 21:15:19
@Contelegend: "Nem hogy örülne ez a 2 jómadár , hogy szint viszek a blogba." Amikor szarozod a Juve játékosait, az a szín??
Contelegend 2019.08.23. 21:25:04
Contelegend 2019.08.23. 21:27:46
JuventusFanatikus 2019.08.23. 22:58:20
Nem kell attól tartani, hogy megszállják az idegenlégiósok a Blogot, mert először is nem érdekel annyi embert a Juve, másodszor kevés tud normálisan beszélni imádott csapatunkról. De igazából, akkor tessék az itt megforduló Barca, Real, meg divatdrukkereket is csesztetni, ha ezt az elvet követed, mert így lenne az igazságos. Sok kamujuventinó troll van, akik képtelenek beszélni normálisan a Juventusról, csak provokálni járnak, velük szemben pedig sokkal kisebb az ellenállás, pedig speciel az ilyen emberek sokkal jobban irritálnak, mint egy olyan, akivel emberi módon lehet beszélgetni.
Ádám.84 2019.08.23. 23:24:58
JuventusFanatikus 2019.08.23. 23:32:09
Contelegend 2019.08.24. 00:22:21
3 mindenki életében eljön az a pont amikor felnő , és nem ragaszkodik a kicsinyes hülyeségekhez. Én igyekszem kettőtökhöz úgy állni , hogy ne írjak sértőt, vagy inkább annak gondolt dolgot, és én sem ragaszkodom ahhoz , hogy asszisztáljak egymás csesztetéséhez.
Juveing 2019.08.24. 00:28:17
Pedig miért is ne, hisz jobb csapat lesz mögötte, mint akkor Nápolyban.
S akkor még igaza is lehet Nedvednek, s tényleg a legjobb 3 támadó egyike lesz a világon :-)
Viszont, ha komolyan vesszük Pavelt, akkor gyakorlatilag azt mondta, hogy a világ 3 legjobb csatára a Juvéban játszik, hiszen Ronaldo mégiscsak jobb Higanynál,meg ugye Dybala is, hisz nem ő lett elpasszolva Milánóba meg Londonba. Vagyis a földkerekség legjobbjai: 1.Ronaldo, 2.Dybala, 3.Higuain :-)
Úgyhogy idén nem lehet gond, mindent megnyerünk!!!!
Bianconero 2019.08.24. 00:35:30
Vagy szerintetek tényleg kuka mindkettő? Igazán komoly kérö talán csak a PSG van Dybaláért.
JuventusFanatikus 2019.08.24. 09:18:27
@Ádám.84: Azzal a két ponttal teljesen egyetértek, sok valós megállapítások.
pedronegroo 2019.08.24. 09:36:38
MdewC 2019.08.24. 10:13:27
Ha csak 1 kommentet találsz, ahol konkrétan szidtam, akkor megemelem a kalapom.
Legyél kedves ne nekem mond meg, hogy mit érezhetek az interrel szemben és mit nem.
Neked meg jó puncsolást kívánok.
MdewC 2019.08.24. 10:32:47
Ez egy trollkodás. Maximum.
JuventusFanatikus 2019.08.24. 10:39:38
"Tudjuk, hogy nem kedveled, jogodban áll" - tessék, ezt írtam feljebb.
Azt sem állítottam, hogy Te bármikor is szidtad volna, csak talán a mobilos javításnak köszönhetően kicsit értelmét vesztette, így akart kinézni a mondat:
"Mi mit csináljunk, szidjuk össze-vissza vadember módjára, csak azért mert A rivális együttesnek szurkol?"
"az interrel szemben és mit nem." - az intert utálom a világon a legjobban, de ha egy szurkolójára tekintek, először megpróbálok emberként bánni vele, az már más, hogy Ő miként viszonyul hozzám.
"nem fér bele a Juve szidása, se egy szurkoló társ basztatása"
ezt is leírtam már párszor, persze, hogy nem fér bele, de jelenleg szó sem volt erről, most nem szidott senkit. Mikor így tett, akkor én is kifejeztem nemtetszésemet, de természetesen az feledésbe múlik.
Ha sima troll lenne, akkor nem írna normális dolgokat is, egy interista egyszerűen, akiből néha előjön az Juventus utálata, ami természetesen itt elítélendő.
Annyit még hozzátennék, hogy attól, hogy valaki az ellentábor egyik szurkolója ellen van, még nem lesz nagyobb Juventino. Ezt csak így reggeli bölcsességnek írom.:)
Köszi! Legalább nem fogja nyomni a fejem a vaskalap és nem vet szét az irigység:) Részemről be is fejeztem.
MdewC 2019.08.24. 10:49:26
Ettől még minden áll amit írtam. ;)
Ha átmegy akkor ok, ha nem, akkor hajrá.
Peace.
JuventusFanatikus 2019.08.24. 10:53:40
Béke!:)
Contelegend 2019.08.24. 11:49:31
GGábr81 2019.08.24. 13:21:57
Mostantól viszont ha meglátom a Contelegendet már nem tovább tekerem, hanem nem olvasok hsz-t se, mert ennek így nincs értelme.
Rocky80 2019.08.24. 15:17:13
Hadd védjelek be én is egy kicsit:
Miért ne jöhetne ide egy rivális szurkoló véleményt formálni kulturált hangnemben?
Éppen úgy lehetnek neki is értelmes gondolatai, sőt, más szemüvegen keresztül látja szeretett csapatunkat, ezért mindenféleképpen segíthet reálisan megítélni esetlegesen azt, amit mi elfogultan látunk.
Summa summarum: szerintem helyed van itt.
Egyrészt szólásszabadság van, másrészt én mindig érdeklődve olvasom azt hogy más hogy lát minket és a csapatunkat.
Például amikor szóba került hogy ki férne be az interből hozzánk. Bevallom, Brozovic eszembe sem jutott; meg nem is nézek Inter meccseket, de mostantól elkezdem figyelni.
Ahogy az is minimum érdekes megközelítés, hogy Lukaku szar, mert az Inter igazolta le... (Egyébként én nagyra tartom Godint is.)
A cikkhez kapcsolódva:
Higu idén oda fog verni szerintem. A kaput még mindig nagyon érzi, ha jó helyre van "pakolva", akkor nagy érték. Dybala szintén.
Én variálnám a felállásokat hogy az összes klasszisunk jellemzőit ki tudjuk használni.
Egyébként meg tényleg Európa egyik legerősebb kerete vagyunk, és tényleg ezt kell nyilatkoznia egy vezetőnek a csapatáról. :-)
JuventusFanatikus 2019.08.24. 16:08:26
Contelegend 2019.08.24. 16:40:50
Bár nem mutatna jól a portfólióban Napoli, Juve, Milan után neki, én nem sírnám el magam, ha 50 m + Higuain = Icardi üzlet születne. Feltéve ha elfogadja , hogy nálunk Martinezzel hasonló arányban kapna lehetőséget.
Persze ez abban az esetben , ha Sanchez nem sikerül nekünk, máskülönben ne jöjjön.
Azért arra továbbra is kíváncsi vagyok, hogy ha marad Higuain és Dybala is, valamint megy Icardi, Sarri hogy fog rotalni? Costa nagyon olyan stílus , akit kedvel, Bernardeschi pedig olasz, ez jelentős előny jelenleg. Na meg Mandzukic sem távozott még. A következő pár nap izgalmas lesz.
Contelegend 2019.08.24. 16:55:42
Ha engem kérdezel , ugyanúgy utálom a Juve-t mint te az Inter-t valószínűleg, de tisztelettel állok a Juve felé . Elfordul , hogy csunyat írok rá , de nem többször , mint a saját forumainkon. Nekem ez nem okoz örömet.
Vamint vannak olyan Juve (volt) játékosok akiket állva tudok tapsolni.
Pl Del Piero, Nedved, Barzagli. Mind mind más okból kifolyólag , kezdve a kitartástól, a hűségen át , az egymás iránti tiszteletig amit Zanettiekkel tanúsítottak .
Szeretném ha ezt is elfogadnák mások, nem csak azt ha negatív véleménnyel vagyok egy Juve játékosról.
Remélem azért ezt a kommentet elolvastad, ha már a többit nem.
Ádám.84 2019.08.24. 17:33:18
@JuventusFanatikus: és rád sem, mivel még érdemben is válaszoltál a kommentemre.
Apuleius 2019.08.24. 21:28:32
Apuleius 2019.08.24. 21:34:59
Olvasd el, amit írtam, s választ kapsz a kérdésedre.
"De. Ez így pont egy óvoda."
Igen, mert óvodát játszotok.
MdewC 2019.08.24. 21:35:49
A Juveval bármit meg lehet tenni.
Grinta 2019.08.24. 21:57:50
Térj már vissza,legyél jó fej!!
Emlékszem mennyire hiányoltál annak idején,és most mindezt csupán Barátságból mondom
MdewC 2019.08.24. 22:56:45
De inkább no komment.
Inkább mellénk kellett volná állni... Betyárbecsület megvan? Ha már szurkoló társként csődöt mondtak sokan.