Marotta: „A keret bármilyen fejlesztése csak bónusznak tekinthető”
Marotta: „A keret bármilyen fejlesztése csak bónusznak tekinthető”

Az Udinese elleni mérkőzés előtt a Juventus vezetője, Beppe Marotta arról beszélt, hogy véleménye szerint ki is lehet az Öreg Hölgy legnagyobb ellenfele a bajnokságban, valamint bármilyen keretre vonatkozó kritikát korainak minősített „Mindenen lehet javítani, úgy az életben, mint a sport terén.” -…

Pjanić: "Kettőzött erővel dolgozunk"
Pjanić: "Kettőzött erővel dolgozunk"

A sérüléséből visszatért bosnyák középpályás a Juventus hivatalos oldalának beszélt a Sportingnak lőtt gyönyörű góljáról, a soron következő, Udinese elleni mérkőzésről, illetve a pályán betöltött szerepéről. "A válogatott szünet alatt az orvosi stábbal dolgoztam…

Allegri: „Eredményt akarok, nem szép játékot!”
Allegri: „Eredményt akarok, nem szép játékot!”

Massimiliano Allegri nem számíthat Blaise Matuidire, azonban az Udinese ellen kezdeni fog Daniele Rugani, a mester pedig elmondta, ezúttal azt szeretné, ha az eredmény kerülne előtérbe, nem pedig a szép játék. „Paulo Dybala az Argentínából való visszatéréskor nem volt jó formában, ezért pihent…

Chiellini: "A Juve olyan, mint egy dízelmotor"
Chiellini: "A Juve olyan, mint egy dízelmotor"

Giorgio Chiellini úgy érzi, csapata jelenleg olyan, mint egy dízelmotor, a csapat trénere, Max Allegri pedig a szerelő. A játékos azt is elismerte, a gárda még keresi a megfelelő egyensúlyt. Alex Sandro korai öngóljának köszönhetően a tegnapi mérkőzésen a portugál csapat hamar előnyhöz jutott, ám…

Cassano: „Nem illettem a Juventus rendezettségéhez”
Cassano: „Nem illettem a Juventus rendezettségéhez”

Az egykori olasz csodagyerek, Antonio Cassano nemrégiben elmondta az okokat, hogy miért is nem kívánt a Juventushoz igazolni, továbbá azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy milyen klub szurkolótáborát gyarapítja. A támadó a Canale 5 műsorában jelent meg, és kérdezz-felelekhez…

Pjanić: "Be akarjuk biztosítani a továbbjutást Lisszabonban"
Pjanić: "Be akarjuk biztosítani a továbbjutást Lisszabonban"

A Juventus látványosnak aligha nevezhető mérkőzésen aratott nehéz, ám annál fontosabb győzelmet a Sporting CP elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, ezzel pedig komoly lépést tett a továbbjutás felé az egyenes kieséses szakaszba. "A ma esti mérkőzés távolról sem…

Allegri: „Novemberben kezdődik igazán a szezon”
Allegri: „Novemberben kezdődik igazán a szezon”

Massimiliano Allegri a Sporting elleni 2-1-es győzelmet követően arról beszélt, hogy a Juventus nem mutatja elég éles csapat képét, ám a szezon novemberben veszi igazán kezdetét. A szerdai meccsnek Alex Sandro öngólja adta meg a kellemetlen alaphangot, azonban Miralem Pjanić…

Chiellini: "Nem csak a védelem felelős a bekapott gólokért"
Chiellini: "Nem csak a védelem felelős a bekapott gólokért"

Giorgio Chiellini elmondása szerint a Juve egész csapata felelős azért, hogy a gárda az utóbbi időben több gólt kap. Az utóbbi időben a Bianconeri híres volt sziklaszilárd védelméről, de ebben az idényben tizenegy mérkőzésen már tizenhárom bekapott gólnál tartanak. "Minden…

Llorente: „Sok barátot hagytam Olaszországban”
Llorente: „Sok barátot hagytam Olaszországban”

A Tottenham Hotspur csatára, Fernando Llorente nem tagadja, hogy továbbra is kellemes érzések kötik az olasz futballhoz és a Juventushoz, ám nem tervez visszatérést. Fernando Llorente a Juventushoz a szerződése lejártával csatlakozott az Athletic Bilbao együttesétől még 2013-ban,…

Jorge Jesus: "Jó eredményt akarunk elérni a Juventus ellen"
Jorge Jesus: "Jó eredményt akarunk elérni a Juventus ellen"

A keddi sajtótájékoztató alkalmával portugál részről a csapat mestere, Jorge Jesus és olasz védője, Cristiano Piccini beszélt a Juventus elleni mérkőzésről. "A Barcelona már két győzelmet aratott a D-csoportban, s jó helyzetben van, míg mi és a Juventus egyaránt három…

Allegri: „Jól kezdtük a szezont”
Allegri: „Jól kezdtük a szezont”

Massimiliano Allegri a Sporting elleni torinói meccs előtt arról beszélt, hogy a Juventusnál jó a hangulat a szombati vereség ellenére. „A hangulat jó a csapatnál.” - mondta a mester a BL-meccset megelőző sajtótájékoztatón. „Vissza kell nyerjük az egyensúlyt. Nem eshetünk…

Khedira: „Túl sok gólt kapunk”
Khedira: „Túl sok gólt kapunk”

Sami Khedira szerint az Öreg Hölgy ellen túl sokszor találnak be az ellenfelek, ám a középpályás szerint ez nem a játékfelállástól függ. „Természetesen a Lazio elleni meccset is újranéztük együtt, ahogyan minden mérkőzés esetében tesszük.” - nyilatkozta a német középpályás a Sky…

Toni: „Szó sincs krízisről Higuaín esetén”
Toni: „Szó sincs krízisről Higuaín esetén”

Az egykor a Juventust és az olasz válogatottat erősítő Luca Toni szerint Gonzalo Higuaín hamarosan ismét formába lendül, és májusig újabb 30 gólt fog szerezni. A tavalyi nyár sztárigazolása idén eddig három gólt szerzett a bajnokságban, és nem talált be a Lazio elleni találkozón sem, így nyilván…

De Vrij a jövőjét mérlegeli
De Vrij a jövőjét mérlegeli

A Liverpool és a Juventus célpontját jelentő Stefan de Vrij nemrégiben arról beszélt, hogy a következő szerződésének az aláírása előtt mindenképpen a karrierje tekintetében legjobb döntést fogja meghozni. A Laziónak sikerült a nyáron megtartania a holland futballistát, aki…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10721) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4679) mercato (4450) nyilatkozat (8049) Olasz Kupa (346) összefoglaló (492) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása