Chiellini: "A Juve olyan, mint egy dízelmotor"

chiellini_giorgio_bl_sajtotajekoztato.jpgGiorgio Chiellini úgy érzi, csapata jelenleg olyan, mint egy dízelmotor, a csapat trénere, Max Allegri pedig a szerelő. A játékos azt is elismerte, a gárda még keresi a megfelelő egyensúlyt.

Alex Sandro korai öngóljának köszönhetően a tegnapi mérkőzésen a portugál csapat hamar előnyhöz jutott, ám előbb Miralem Pjanić egyenlített, majd a találkozó vége felé Mario Mandžukić megszerezte a győztes gólt is.

"Kemény meccs és fontos győzelem volt." - nyilatkozta a védő a Mediaset Premium mikrofonjai előtt.

"Lisszabonban ki fogjuk vívni a csoportból való továbbjutást. Ugyanakkor még mindig egy olyan csapat vagyunk, akinek fejlődnie kell, s számítottam rá, hogy ez elég nehéz lesz. Ez a mérkőzés elég kiélezett volt, de jól reagáltunk a szituációkra. olyan csapat vagyunk, amelynek van bátorsága és karaktere."

A Bianconeri eddig nem remekel az idényben, hiszen a bajnokság utóbbi két fordulójában csupán egy pontot sikerült szereznie.

"Olyanok vagyunk, mint egy dízelmotor, melynek idő kell, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa. Van egy jó szerelőnk is, aki megpróbálja megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Jelenleg a motor még kattog egy kicsit, de meg fogjuk találni az egységet, mivel jelen pillanatban még hiányzik az egyensúly."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr413039418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2017.10.20. 22:20:53

Bakker ha kattog a motor én nem vagyok nyugodt. Allegri valóban olyan mint egy autószerelô, egyiket sem értem, hogy mirôl beszél.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása