Cassano: „Nem illettem a Juventus rendezettségéhez”

cassano_antonio_parma_mez_karrier_vege.jpgAz egykori olasz csodagyerek, Antonio Cassano nemrégiben elmondta az okokat, hogy miért is nem kívánt a Juventushoz igazolni, továbbá azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy milyen klub szurkolótáborát gyarapítja.

A támadó a Canale 5 műsorában jelent meg, és kérdezz-felelekhez hasonló interjúban elmondta, miért az Inter elleni gólt tartja a legszebb találatának.

„A legszebb gólom az első gólom volt, amit az Inter ellen szereztem, és ez szándékos.” - mondta a számos nagy klubot megjárt, ám a tehetségéhez mérten talán visszafogott karriert befutó játékos.

„Ők a kedvenc csapatom, és a gól engem jóképűvé, gazdaggá és híressé tett.

Hogy a szép nők vonzódnak a futballistákhoz? Lehet az ember csúnya, a pénz igencsak nagyot dob az ember jóképűségi indexén.

A feleségemet kicsit zavarja, hogy visszavonultam, és így egész nap otthon vagyok. Nem könnyű engem elviselni, és egész nap futballt nézek.

Az AS Roma együttesénél nem maradtam, mert a világ legjobb csapata hívott engem, a Real Madrid.

Mérhetetlenül imádom Lionel Messit. Szerintem kifejezhetetlenül nagy klasszis, a valaha volt legjobb játékos, Maradonát is túlszárnyalta. Véleményem szerint Lionel jobb futballista.

Hogy miért hagytam abba a futballt? Nem hagytam fel a futballal. Csupán olyan csapathoz szeretnék igazolni, amelynél jól érzem magam.

Egykor elég volt az, ha olyan csapathoz kerülhettem, amely üres szerződést tett elém, és ez volt a világ legszebb csapata, az Inter.

Hogy melyik csapatot kedvelem a legkevésbé? A Juventust, mivel egyszerűen túl sokszor nyernek. Három alkalommal utasítottam vissza a Juventust, mert náluk minden a helyén van, én pedig nem vagyok ilyen, viszont ezzel semmi gond nincs, én boldog vagyok interistaként.

Ha azokról az edzőkről kérdezel, hogy kikkel vesztem össze, akkor mindenkit felsorolhatok, kivéve az első edzőmet, a Bari mesterét, Fascettit.

Azért veszekedtem sokat, mert nekik jogosan döntéseket kell hozniuk, azonban nekem is ugyanez a dolgom. Ugyan most itt ülök csendben és jól nevelten, elég nehéz engem a pályán kezelni.

Hogy melyik játékos révén javultam? Szerencsém volt játszani Zidane-nal és Ronaldóval, azonban leginkább Tottival együtt szerettem futballozni, ez nem is kérdés.

A pályafutásom során többször színészkedtem. Talán olyan alkalmakkor, amikor egyszerűen már nem tudtam áttörni a középpályát, és ezen esetekben köszönetet mondtam a bírónak, amiért kisegített ezekben a helyzetekben, viszont tizenegyesért soha nem homorítottam.

Hogy melyik csapat ellen volt a legnagyobb élvezet gólt szerezni? A Juventus ellen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2713038466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2017.10.20. 12:38:16

Nagyon örülök, hogy nem volt Juventus játékos. Számomra a leg unszimpatikusabb olasz játékosok között szerepel. Utálom, de nagyon. És most már az is kiderült, hogy zsák a foltját. Csak egy interista lehet ekkora barom, mint ő volt egész pályafutása alatt.
Nagy játékos lehetett volna, de a balhéi miatt ő is csak Balotelli szintre jutott. Egy igazi bunkó.

Jack Bauer 24 2017.10.20. 12:48:47

Egyik oldalról tisztelet neki, mert nem kamu nyilatkozatokat tol. Egyszerű, mint egy 100-as szeg. Persze az, hogy milyen a viselkedése, meg a jelleme, az már más kérdés. Én is örülök, hogy soha nem öltötte magára a Juve mezét!

cd1 2017.10.20. 12:48:51

Igazatok van, de nem tudok haragudni erre a csavora. :) egy kulonc (idiota) zseni

jeneiPALI 2017.10.20. 12:50:44

Nagyon utáltalak már aktiv korodba is hálla istennek nek jöttél a Juvéba jobb is öszinte vagy azért ezt tisztelem! tudom nem olvassa el de akkoris igy fogalmaztam meg!

jeneiPALI 2017.10.20. 12:51:46

@jeneiPALI: *nem jöttél ajuvéba javitva*

Rikoo 2017.10.20. 13:31:08

Tehát Marotta szerint az ő személyisége is megfelelő a Juventus számára.:D

2017.10.20. 13:52:51

@Rikoo: Ugyanez jutott eszembe. Szóval amikor Marotta azt mondja, hogy utánanéznek a kiszemelt játékos személyiségének, akkor tulajdonképpen mit is csinálnak? Ha vérdíj van a fején vagy ha az aznap esti híradóban meglátta a rendőrségi fantomképét akkor inkább kihagyjuk, de amúgy minden belefér? :D

Rikoo 2017.10.20. 14:56:37

@Nattorio: Cassano esetében még ezek sincsenek kizárva.:D

gomorra21 2017.10.20. 15:46:30

@Rikoo: @Nattorio: Cassano jóval régebb óta név, mint hogy Marotta a Juve sportigazgatója.
Az is lehet, hogy a megkeresések a kétezres évek elején voltak.

Rikoo 2017.10.20. 16:01:00

@gomorra21: Cassano saját maga nyilatkozta 2015-ben, hogy a a januári átigazolási időszakban a Juventus szerette volna leigazolni Giovinco pótlására.

venember83 2017.10.20. 16:03:36

@gomorra21: Beppe lassan 7,5 éve a Juve guruja, és ahányszor Tonio klubot váltott az elmúlt években, kizárt, hogy ne kereste volna meg a Juve. Plusz a rendezettségre vonatkozó nyilatkozatszakasz minden bizonnyal nem a 2006 - 2010 közötti idôszakra értendô. Szóval bôven sanszos, hogy Beppe vagy Fabio beszélt vele legalább egyszer.

venember83 2017.10.20. 16:33:07

Üde színfolt amúgy a srác. Még ha nyilván nem sok működő agytekervénnyel bír.

i.imgur.com/lxvUdGE.jpg

2017.10.20. 17:02:02

2015-s cikk:
juventuz.blog.hu/2015/05/19/cassano_januarban_rabolintottam_a_juventus_ajanlatara

"„Le akart igazolni a Juventus januárban, amikor Sebastian Giovinco távozott a csapattól.” - mondta a számos klubot megjárt, ám befutni sehol nem képes Antonio Cassano a Tiki-Taka munkatársának."

"„Négy alkalommal utasítottam vissza a Juventust. Először, amikor az AS Romához igazoltam, Luciano Moggi azóta is várja a válaszom. Aztán akkor, amikor a csapat a másodosztályba került, majd amikor feljutottak a Serie A-ba."

Úgy néz ki Marotta csak egyszer akarta leigazolni, de akkor átment a személyiség teszten :)

Rivendell 2017.10.20. 17:22:38

Pedig az eb menetelésben nagy része volt Pirlo és Balo mellett neki is

CsJuve 2017.10.20. 17:42:28

"Hogy melyik csapatot kedvelem a legkevésbé? A Juventust, mivel egyszerűen túl sokszor nyernek."
Más normális játékos pont ezért igazol nagy klubokhoz, hogy nyerjen. Na, most ő ezért nem jött ide. Velem van a baj, hogy nem értem ezt a felfogást?

Kukszi 2017.10.20. 19:19:36

@CsJuve:
Megszokta hogy veszít! :D ennyi

bianconeri83 2017.10.21. 11:46:07

@CsJuve: ha másik csapatban játszik és nem a Juvéval szimpatizál, akkor naná hogy zavarja a jó szereplés :)

alexGicamo 2017.10.25. 15:41:06

Bevallottan az ősellenségünk drukkere. Miért is jött volna hozzánk ? Persze az indoklásban nem ezzel magyarázta, hogy miért nem öltötte magára soha a zebramezt...de ez a lényeg . Nem sírok utána !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása