Motta: „Megérdemelten jutott tovább a PSV”
Motta: „Megérdemelten jutott tovább a PSV”

Thiago Motta az Eindhoven elleni 3-1 után állt a Sky Sport Italia mikrofonja elé, s véleménye szerint nem cserélt rosszul, még ha a cserék kikényszerített cserék is voltak. „A második félidőben küszködtünk, egy számunkra fontos pillanatban egyenlítettünk, de nem voltunk képesek megtartani ezt az…

Motta: „A szezon eddigi legfontosabb meccse következik”
Motta: „A szezon eddigi legfontosabb meccse következik”

Thiago Motta a PSV elleni visszavágó előtt a mérkőzés fontosságáról beszélt a szokásos sajtótájékoztatón. „A mai napig a szezonunkban a holnapi nap a legfontosabb. Teljes meccset kell játszanunk, láttuk, hogy ők a legmagasabb szintet képviselik csapatként, így mindent a maximumra kell emelnünk a…

Ardoino: „A szurkolóknak szokniuk kell a jelenlétünk”
Ardoino: „A szurkolóknak szokniuk kell a jelenlétünk”

A Corriere Torino megszólaltatta Paolo Ardoinót, aki a Tether vezérigazgatója, annak a cégnek, amely nemrégiben megvásárolta a Juventus részvényeinek megközelítőleg 5%-át, miközben a cég profilja inkább a kriptovaluta és a biotechnológiai szektorhoz kötődik, korántsem a sporthoz. „A részvények…

Thuram: „Önbizalmat adnak ezek a győzelmek”
Thuram: „Önbizalmat adnak ezek a győzelmek”

A Juventus győztes meccse után a DAZN mikrofonja elé Khéphren Thuram és Federico Gatti állt, először a francia középpályás beszélt a mérkőzésről. „Igen, örülünk, hogy ma este újabb győzelmet arattunk, fontos volt, mert egy olyan nagyszerű csapat ellen játszottunk, mint az Inter, ez önbizalmat ad…

Motta: „Megérdemelten nyertünk” - FRISSÍTVE
Motta: „Megérdemelten nyertünk” - FRISSÍTVE

Vasárnap este a Juventus az Intert fogadta a forduló legrangosabb találkozóján, s bár a mérkőzés első félidejében nem az Öreg Hölgy irányított, végül a Juventusnak sikerült otthon tartania a három pontot. Az alábbiakban Thiago Motta értékelése olvasható, amit a DAZN számára adott. „A második…

Veiga: „A győzelemért lépünk pályára vasárnap”
Veiga: „A győzelemért lépünk pályára vasárnap”

Renato Veiga a Sky Sport Italia számára nyilatkozott az első meccseket követően, s célkitűzéseiről is beszélt, amik természetesen a győzelemben merülnek ki. „Mindenki ismeri a Juventust a történelme miatt, a nagyszerű játékosok miatt, akik itt játszottak, s megfordultak itt portugálok is. Sok…

Lippi: „Motta helyett mást választottam volna”
Lippi: „Motta helyett mást választottam volna”

Marcello Lippi, a Juventus és az olasz válogatott korábbi edzője a DAZN számára nyilatkozott nemrégiben, és beszélt néhány, a pályafutásával és a bianconero csapattal kapcsolatos kérdésről. „Nem írtam történelmet, de úgy érzem, hogy a történelem része vagyok mindazokkal együtt, akik segítettek…

Mbangula: „Ma nem lehetek elégedett”
Mbangula: „Ma nem lehetek elégedett”

A Juventus a szezon során először tudott egybefűzni három győzelmet, a győztes BL-meccs után a Sky Sport számára a játékosok részéről a két gólszerző nyilatkozott. „Igen, a mai győzelem fontos volt, mind a csapat számára, mind a folytonosság fenntartása érdekében. Gólt szereztem, és ennek…

Motta: „Több játékost tudtunk bejuttatni a tizenhatosba”
Motta: „Több játékost tudtunk bejuttatni a tizenhatosba”

A Juventus a szeptemberi találkozóhoz hasonlóan tegnap este is legyőzte a PSV csapatát Torinóban, ezúttal 2-1-re, az Öreg Hölgy mestere szerint azonban sok minden változott az őszi mérkőzés óta. „Sok minden változott, többek között a meccs fontossága, és nem egyetlen meccsről van szó, hiszen a…

Motta: "Az a célunk, hogy bejussunk a legjobb tizenhat közé"
Motta: "Az a célunk, hogy bejussunk a legjobb tizenhat közé"

A Bajnokok Ligája kieséses szakaszának rájátszásában a Juventus a PSV csapatát fogadja kedd este, mielőtt jövő hét szerdán a két csapat Hollandiában is összemérheti erejét. A torinói mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Manuel Locatelli és Thiago Motta álltak a sajtó rendelkezésére. "Holnap a saját…

Gatti: „Ha mindenért büntetnek, felhagyhatunk lassan a futballal”
Gatti: „Ha mindenért büntetnek, felhagyhatunk lassan a futballal”

A Juventus győzelmét követően Cesc Fabregas kifakadt a mérkőzést követő nyilatkozatában, hibás bírói döntésekről beszélt, amelyek egyértelmű helyzetekben születtek, és a VAR rendszer feladata lett volna ezeknek a döntéseknek a kiszűrése, legyen szó kezezésről vagy veszélyes megmozdulásokról.…

Motta: „Jól kell olvasnunk a meccs pillanatait”
Motta: „Jól kell olvasnunk a meccs pillanatait”

A Juventus a Como ellen nyerni tudott, Randal Kolo Muani ismét gólt szerzett, de a győzelemhez Michele Di Gregorio nagyszerű védései is kellettek. „Jó érzéseim vannak. Itt a Como ellen nem könnyű játszani, a múltban sem könnyítették meg senkinek a dolgát. Nagyon jó focit játszanak, mindenféle…

Motta: „Fabregas és a Como mindenki ellen nyerni akar”
Motta: „Fabregas és a Como mindenki ellen nyerni akar”

A Como elleni meccs előtti sajtótájékoztatón Thiago Motta természetesen nehéz bajnokiról beszélt, és méltatta Cesc Fabregast. „Bonyolult mérkőzésre számítunk, mint mindig, a csapatban maximális a koncentráció és az eltökéltség, hogy nagyszerű meccset hozzunk. A Como egy olyan csapat, amely az…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3580) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (988) elemzés (40) előzetes (904) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1708) játékosokról (10355) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2515) meccsek (4411) mercato (4313) nyilatkozat (7758) Olasz Kupa (338) összefoglaló (447) pletyka (4322) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (308) video (238) Címkefelhő
süti beállítások módosítása