Allegri: "A Juventusnak sikerült elindítania fiatal játékosokat"

allegri_massimiliano_standard_liege.jpgA Juventus a Standard Liège elleni felkészülési mérkőzéssel zárta az óévet, hogy január elején a Cremonese elleni bajnoki mérkőzéssel nyissa a szezon második felét.

A találkozót követő nyilatkozat során a zebramezesek mestere, Massimiliano Allegri természetesen megemlékezett a labdarúgás történetének talán legnagyobb alakjáról, Peléről, aki hosszú betegség után tegnap 82 esztendős korában hunyt el.

"Egyedülálló játékos, s ugyan csak filmfelvételeken láttam, de amellett, hogy labdarúgó volt, emberként is példaképként kell emlékezniük rá a fiataloknak. Később jött Maradona és Messi, de úgy gondolom, hogy ő volt a legjobb." - mondta Allegri a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Az első félidőben szenvedtünk egy kicsit, sok játékos számára ez volt az első barátságos mérkőzés. Lassú iramban játszottunk, nyomást gyakoroltak ránk, majd hibáztunk a góljuknál. A fiúk jó teljesítményt nyújtottak, összességében ez egy jó gyakorlás volt. A gól ébresztőként szolgált számunkra a Cremonese elleni mérkőzés előtt, az első félidőben a labda túl lassan mozgott.

Chiesa jól van, bevethető lehet a Cremonese ellen. Meglátjuk. Jól edzett a csapattal, ma külön dolgozott, de az állapota jó. Vlahović közel van a felépüléshez, de nyilvánvalóan nem a Cremonese ellen. Bonucci még minidig nem bevethető, De Sciglio felépülhet, de nem a Cremonese ellen. Lehetőségünk van arra, hogy tíz napon belül mindannyian visszatérjenek, de minden srác jó teljesítményt nyújt. 

Cremonában komoly mérkőzést kell játszanunk. A jobb oldalon Soulé is képes játszani Aké mellett, de McKennie is képes ott játszani, s ott van nekünk Barbieri is, így van pár megoldásunk. Jól dolgozunk, s a jót még jobbá kell tenni. Az eredmények nélkül minden más beszéd csupán. A Juventusnak vannak maximum céljai, különösképpen a szezon második felében.

Minimum 26 mérkőzésünk van, s a maximális 36-ot kell elérnünk, hogy bejussunk az Olasz Kupa és az Európa-liga döntőjébe.

Nem is emlékszem, milyen volt a hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. A 2022-es év nagyon jó volt, egészen az Inter elleni mérkőzésig a bajnokságban, majd veszítettünk az Olasz Kupa döntőjében. Ebben az évben jól állunk a bajnokságban, esélyünk van arra, hogy biztosítsuk helyünket a Bajnokok Ligájában, s ez a minimális célunk. Egyszerre csak egyetlen apró lépés.

A 2022-es év második felének pozitívuma volt, hogy Pogba és más nagy játékosok sérülése miatt, akikre vártunk, de nem tértek vissza, nagyon sok kiváló fiatal játékos segített bennünket és plusz értéket jelentettek. Hat vagy hét is van belőlük, néhányan nincsenek is itt, mint Rovella, Ranocchia vagy De Winter. Minden helyzetben meg kell találni a lehetőségeket, s a Juventusnak sikerült elindítania fiatal játékosokat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7618014662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása