Bruno: "Juventus-szurkoló vagyok"
Bruno: "Juventus-szurkoló vagyok"

Az U21-es belga válogatott fiatal sztárja, Massimo Bruno olaszországi karrierről álmodik. Mivel a 19 éves csatár 5 gólt szerzett 6 mérkőzésen az Anderlecht színeiben, Belgiumban az egyik legnagyobb reménységnek tartják számon. Bár Bruno Belgiumban született, édesapja…

Szerkesztők a mercatoról 2. rész
Szerkesztők a mercatoról 2. rész

Következzen hát szerkesztői verdikt második fele. A szerkesztőség összesített értékelése alapján 6/10 pontot ad a Juventus FC blog Marottának. A részletekért kattintsatok a "tovább" feliratra! Keshudioo:Évek óta két poszt van a kezdőben, amin a szurkolók régóta…

Válogatott körkép
Válogatott körkép

A Juventus által delegált kontingens sikeres pénteket tudhat a háta mögött, hiszen többen is kiváló játékkal vagy fontosnak bizonyuló találattal járultak hozzá nemzeti válogatottjuk sikeréhez. Kwadwo Asamoah kulcsszereplőnek bizonyult a Kumasiban megrendezett, 2:1-es…

Szerkesztők a mercatoról 1. rész
Szerkesztők a mercatoról 1. rész

Az idei mercato is felemásra sikeredett, ki-ki vérmérséklete szerint látja kifejezetten jónak, vagy hiányosnak a nyári ténykedést. Gondoltuk, megosztjuk veletek a saját véleményünket, bár a szerkesztőségben azért viszonylag egyetértés van arról, hogy jobban is meg lehetett volna…

Wenger és Villas-Boas a Juve Bajnokok Ligája esélyeiről
Wenger és Villas-Boas a Juve Bajnokok Ligája esélyeiről

Az Arsenalt hosszú évek óta irányító Arsène Wenger, valamint a Tottenham Hotspur csapatát vezénylő André Villas-Boas egyaránt úgy véli, hogy a Juventus az idei Bajnokok Ligája kiírás egyik nagy esélyese lehet. "A Juventusra nem szabad meglepetésként tekinteni." -…

Tardelli: "Hiányzik még egy középpályás és egy védő"
Tardelli: "Hiányzik még egy középpályás és egy védő"

A Juventus egykori játékosa, Marco Tardelli úgy véli, hogy ugyan remek mercatót zárt,  mégis tátongó lyukak maradtak a torinói klub keretében, s  egy további középpályást, valamint egy védőt kellett volna igazolni a nyári átigazolási piacon. "Úgy gondolom, hogy az…

A Juventus Bajnokok Ligája kerete
A Juventus Bajnokok Ligája kerete

A Juventus kihirdette 24 fős keretét, amellyel nekivág a Bajnokok Ligája csoportkörének. A múlt hét csütörtöki sorsolás nyomán a torinói csapat a versenysorozat B csoportjába került, ahonnan a Real Madrid, a Galatasaray és az FC København testén keresztül vezet az út…

Kialakult a Juventus őszi bajnoki menetrendje
Kialakult a Juventus őszi bajnoki menetrendje

Kialakult a bajnoki címvédésre készülő Juventus bajnoki menetrendje a pontos dátumokkal és kezdési időpontokkal, s bizonyossá vált, hogy a zebramezes alakulat a soron következő tizenöt találkozójából kilenc is este kerül megrendezésre. A Verona és a Genoa elleni hazai,…

A Juventus ifjú támadót igazolt a Barcelonától
A Juventus ifjú támadót igazolt a Barcelonától

A zsinórban harmadik bajnoki címének elhódítására törő első csapat megerősítése mellett, a torinói sztárcsapat szakmai stábja a háttérben tovább építi a távolabbi jövő Juventusát, s ennek következő lépéseként, az Öreg Hölgy leigazolta az FC Barcelona ifjúsági…

A Juventus közel került Kempf megszerzéséhez
A Juventus közel került Kempf megszerzéséhez

Az olasz sajtó értesülései szerint a bajnoki címvédő Juventus közel áll ahhoz, hogy leigazolja az Eintracht Frankfurt ifjú játékosát, Marc-Oliver Kempfet. A mindössze 18 esztendős védőjátékost a Juventus technikai stábja az európai labdarúgás egyik jövőbeli csillagának…

Conte: "Gyengültünk Matri és Giaccherini távozásával"
Conte: "Gyengültünk Matri és Giaccherini távozásával"

A Juventus mestere, Antonio Conte bevallotta, hogy ha rajta múlik, nem vált volna meg Alessandro Matritól és Emanuele Giaccherinitől. A középpályás mintegy 7.5 millió euró ellenében távozott a Sunderland csapatához, míg a támadó 11 millió euróért igazolt az AC Milanhoz. "Matri…

BL sorsolás: Real Madrid, Juventus, Galatasaray, FC København
BL sorsolás: Real Madrid, Juventus, Galatasaray, FC København

Monacóban ma este megtartották a Bajnokok Ligája 2013-2014-es szezonjának csoportbeosztását, s a Real Sociedad továbbjutásának köszönhetően a Juventus a második kalapba kerülve várta Fortuna szeszélyes döntését. Az Öreg Hölgy végül a kiírás B csoportjába került, ahol egy…

Pepe viszonozni akarja a szurkolók szeretetét
Pepe viszonozni akarja a szurkolók szeretetét

Az elmúlt szezon során mindvégig hiányzó Simone Pepe bízik abban, hogy hamarosan a pályán is hozzájárulhat majd a Juventus sikereihez. "Az elmúlt év nem volt könnyű." - nyilatkozta a Juventus játékosa. "Azonban a kislányom születése óriási örömöt jelentett, s ez segített…

Nani a Juventushoz igazolhat, Boakye Spanyolországba költözik
Nani a Juventushoz igazolhat, Boakye Spanyolországba költözik

A nyári átigazolási időszak utolsó hetében járunk, s a csapatoknak már csak néhány napja maradt arra, hogy megszabaduljanak a feleslegessé vált játékosoktól, valamint, hogy új szerzemények vásárlásával vértezzék fel keretüket az éppen megkezdődött bajnoki szezonra. Olasz…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1080) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10650) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4612) mercato (4422) nyilatkozat (7999) Olasz Kupa (340) összefoglaló (480) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása