Wenger és Villas-Boas a Juve Bajnokok Ligája esélyeiről

Az Arsenalt hosszú évek óta irányító Arsène Wenger, valamint a Tottenham Hotspur csapatát vezénylő André Villas-Boas egyaránt úgy véli, hogy a Juventus az idei Bajnokok Ligája kiírás egyik nagy esélyese lehet.

Wenger Arsene.jpg"A Juventusra nem szabad meglepetésként tekinteni." - nyilatkozta Wenger a Tuttosportnak. "Egy tekintélyes csapat, amely játék, játékoskeret, a klub szervezettsége és a szakmai stáb tekintetében is kiváló alapokon nyugszik."

"Egy igazán szilárd csapatról van szó, amely az esélyesek csoportjába tartozik." - folytatta a francia szakember.

"Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy az olasz klubok hátrányban vannak Európa élmezőnyéhez képest. Nincsen szakadék, a Milant és a Napolit sem szabad könnyedén venni."

A Juventus, amely tavaly a sorozat legjobb nyolc csapata közé verekedte magát, most az B csoportba került, ahol a Real Madrid, a Galatasaray és az FC København ellen vív majd meg a továbbjutásért.

"A Juventusnál  minden adott ahhoz, hogy megismételjék azt, amit a Chelsea 2012-ben véghezvitt." - nyilatkozta Villas-Boas.

"Az olasz bajnok egy szilárd, erős és kemény csapat, s Carlos Tévez a habot jelenti a tortán." 

"Tévez talán azzá válhat, amit Didier Drogba jelentett a Chelsea számára. Minden adottsága megvan hozzá, hogy ez megtörténjen."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr155498158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2013.09.06. 15:58:57

Egy idézet jut erről eszembe a Ponyvaregény c. filmből, miszerint "Na ne kezdjük már rögtön egymás f@szát szopni." :) Előbb legyünk túl a Real elleni meccseken, jussunk tovább csoportból, és majd utána lehet agyondícsérni minket, meg esélyt latolgatni. Ez a keret még messze nem tökéletes. Mondjuk azért én is bizakodó vagyok. :)

danimester1 2013.09.06. 19:45:04

Ezek az ilyenkor szokásos tisztelet körök...A csoport küzdelmei során meg fogjuk látni ki milyen erőt képvisel,meddig juthat.Sok múlik a szerencsén,a sorsoláson meg persze a játékvezetésen is.Sérülések meg sajnos bármikor jöhetnek és jelenleg a nem túl jól sikerült mercatonk után nincs olyan játékos a padon aki képes lenne pluszt hozzátenni.(lehet ezzel csak én vagyok így...)

2013.09.06. 23:32:39

Mondjuk Wenger-t meg is értem,mert szerintem Özil ellenére az Arsenal-nál sokkal erősebb a keretünk...
A Tottenhamnél még sokra viheti Villas Boas,Bale-ért rengeteg pénzt kaptak,nehogy bepróbálkozzanak valamivel Pogba-nál vagy Vidal-nál...

MDaniel98 2013.09.07. 13:39:17

"A Juventusnál minden adott ahhoz, hogy megismételjék azt, amit a Chelsea 2012-ben véghezvitt."Szóval ÓRIÁSI mákkal valahogy kivédekezve mindent,BL-t nyerjünk?Vagy mire akart ezzel utalni?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása