Allegri: „Célunk a BL-hely és az EL-döntő”
Allegri: „Célunk a BL-hely és az EL-döntő”

A Juventus a Lecce elleni győzelemmel megtörte a négy fordulón át tartó győzelem nélküli sorozatot, s most igencsak fontos meccs következik az Atalanta ellen, hiszen a bergamói csapat is BL-helyért küzdhet így a szezon végén, és a több BL-ért versengő csapat is rangadót játszik (Milan Lazio,…

Csütörtöki pletykák
Csütörtöki pletykák

A szezon véget sem ért, de a pletykák természetesen folyamatosan keringenek a nyári érkezőkről és távozókról, és természetesen sok az ismerős név, a TuttoMercatoWeb szerint például a Juventus szeretné leigazolni a szerződése utolsó évébe lépő Sergej Milinković-Savićot, akiért 25 millió eurót plusz…

Allegri: „Megérdemelt győzelem volt egy nagyon jó Lecce ellen”
Allegri: „Megérdemelt győzelem volt egy nagyon jó Lecce ellen”

Massimiliano Allegri a Lecce legyőzése után örömmel nyilatkozhatott volna, ám Mattia De Sciglio súlyos térdsérülése beárnyékolta az örömöt. „Sajnos Mattia keresztszalagja sérült. Jó állapotban volt, jól játszott, lesz ideje felépülni és visszatérnie a pályára.” - értékelt a mester a DAZN…

Allegri: „Három fronton harcoltunk, jól halad a szezonunk”
Allegri: „Három fronton harcoltunk, jól halad a szezonunk”

Massimiliano Allegri a hétközi fordulót megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bár az április szolgált pár vereséggel, a három fronton való harc azt mutatja, hogy a csapat jó szezont fut. „Adrien Rabiot jól játszott Bolognában, holnap pedig talán pihenőt kap. Ángel Di María jól érzi magát,…

Adani: "Nincsenek boldog játékosok a Juventusnál"
Adani: "Nincsenek boldog játékosok a Juventusnál"

Zűrzavar uralkodik Torinóban, s a rendkívül gyenge eredmények sorozata mellett aligha meglepő, hogy sokasodnak  a pletykák arról, hogy a játékosok sem érzik jól magukat Massimiliano Allegri csapatában. A Juventus mesterének egyik leghangosabb bírálója, Daniele Adani a Rai Sport 90 Minuto című…

Játékosok a Bologna elleni döntetlenről
Játékosok a Bologna elleni döntetlenről

A Juventus megtörte ugyan a vereségi sorozatot, azonban a Bologna otthonában elért 1:1-es döntetlen azt mutatja, hogy kőkemény hónap áll a csapat előtt a szezon végéig. "Fontos lett volna számunkra a győzelem, van bennünk sajnálkozás, mert sok helyzetet kialakítottunk, de nem voltunk elég élesek.…

Allegri: „Hallgatnunk és dolgoznunk kell, mást nem tehetünk”
Allegri: „Hallgatnunk és dolgoznunk kell, mást nem tehetünk”

Az Inter elleni elbukott elődöntő után a Juventus a Bologna ellen térhet vissza a helyes útra, Massimiliano Allegri pedig a csapat által elszenvedett nehézségekről beszélt a bolognai meccs előtti sajtótájékoztatón. „Mindenki jól érzi magát, nem ettől függ, hogy ki játszik. Minden normális keretek…

Tudor lenne a megfelelő megoldás?
Tudor lenne a megfelelő megoldás?

A Tuttosport értesülései szerint Massimiliano Allegri és a Juventus közötti válás csak közös megegyezéssel vagy egyéb klubok megjelenése nyomán valósulhat meg, mivel a mester komoly költségeket tartalmazó szerződéssel rendelkezik, amely 2025 nyaráig érvényes. A pénzügyi vonatkozás nagyon komoly…

Fortunato: „Napról napra élni nem vereség”
Fortunato: „Napról napra élni nem vereség”

Pár nappal ezelőtt, április 25-én volt Andrea Fortunato halálának az évfordulója, s a klub minden évben megemlékezik a rendkívül fiatalon elveszített futballistáról. Az alábbiakban a játékos pár gondolata olvasható, illetve egy rá emlékező ikon búcsúja. „Szembejön egy újságíró, és azt kérdezi…

Allegri: „Jobban kellett volna teljesítenünk támadásban”
Allegri: „Jobban kellett volna teljesítenünk támadásban”

Az Inter hazai pályán legyőzte a Juventust, és 2-1-es összesítéssel bejutott az Olasz Kupa döntőjébe. „Az első félidőben, s leginkább az első 15 percben az volt az érzésem, hogy mi alszunk. Ezt követően jobb volt, de nem lőttünk eleget kapura, és az Inter egy fizikailag erős csapat.” - értékelt a…

Pletykák hétfő estére
Pletykák hétfő estére

Tegnap a La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy a Juventus kölcsönben visszahozná Olaszországba Koulibalyt, már megtörtént a kapcsolatfelvétel a játékossal, jövőre a Bremer-Koulibaly védőpárosban gondolkodnak a Juve vezetői. A kulcsszavak: olcsó kölcsönszerződés kivásárlási kötelezettség…

Allegri: „Jövőre a scudettóért fogunk harcolni”
Allegri: „Jövőre a scudettóért fogunk harcolni”

A Juventus hazai pályán is kikapott a Napolitól vasárnap este, ez volt sorozatban a harmadik bajnoki veresége a csapatnak, ami a 2010-11-es bajnokság óta nem történt meg. „Csalódást érzek, amiért így elveszítettünk egy meccset, jobban kellett volna teljesítenünk a gól előtt. Egyszerűen leálltunk,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1922) bajnokság (3667) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1049) elemzés (40) előzetes (921) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1736) játékosokról (10548) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2562) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4522) mercato (4404) nyilatkozat (7899) Olasz Kupa (338) összefoglaló (469) pletyka (4424) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (259) Címkefelhő
süti beállítások módosítása