A vezetőség jelentősen csökkentette a bérköltségeket

giuntoli_cristiano_juventus_alairas.jpgAz idei nyár a költségek és a keret szűkítéséről szólt, Cristiano Giuntoli és Giovanni Manna elsődlegesen játékosok értékesítésével foglalkozott, így 19 játékos hagyta el a Juventus keretét kölcsönben vagy végleg, így megközelítőleg 20%-kal csökkentek a Juventus bérekhez köthető kiadásai. Mindemellett pedig a felnőtt keret átlagéletkora is csökkent 27 év és 225 napról 25 évre és 277 napra.

Az egyik legjelentősebb nyári távozó Ángel Di María volt, akivel a klub nem hosszabbított, s a játékos helyére sem igazolt senkit, egyedül Timothy Weah érkezett, aki inkább Juan Cuadrado helyettesének tekinthető.

A Calcio e Finanza a Juventus játékosok aktuális béreiről is beszámolt, s ez azt mutatja, hogy a bruttóban évi kb. 120 millió euróba kerülő keretben a legjobban Paul Pogba keres, ám a legtöbbe Dušan Vlahović kerül, akinek az esetében nem érvényesíthető az adókedvezmény, amelyet a kormány a Serie A vonzóbbá tételére engedélyezett.

Paul Pogba évi 8 millió eurót keres, és mivel külföldről érkezett, bruttója csupán 10,48 millió euró, míg Dušan Vlahović 7 millió eurós bére bruttó 12,95 millió eurójába kerül a klubnak.

Az alábbiakban látható a lista, melynek a végén a legkisebb bérrel Fabio Miretti szerepel, ő csupán 300 000 eurót tesz zsebre évente.

Paul Pogba – 8 millió euró nettó (10,48 millió euró bruttó)

Adrien Rabiot – 7 millió euró nettó (9,17 millió euró bruttó)

Dušan Vlahović – 7 millió euró nettó (12,95 millió euró bruttó)

Wojciech Szczęsny – 6,5 millió euró nettó (12,03 millió euró bruttó)

Alex Sandro – 6 millió euró nettó (11.1 millió euró bruttó)

Gleison Bremer – 5 millió euró nettó (9,25 millió euró bruttó)

Federico Chiesa – 5 millió euró nettó (9.,25 millió euró bruttó)

Danilo – 4 millió euró nettó (5,24 millió euró bruttó)

Daniele Rugani – 3,5 millió euró nettó (6,48 millió euró bruttó)

Arkadiusz Milik – 3,5 millió euró nettó (4,59 millió euró bruttó)

Manuel Locatelli – 3 millió euró nettó (5,55 millió euró bruttó)

Weston McKennie – 2,5 millió euró nettó (3,28 millió euró bruttó)

Filip Kostić – 2,5 millió euró nettó (3,28 millió euró bruttó)

Moise Kean – 2,5 millió euró nettó (3,28 millió euró bruttó)

Timothy Weah – 2 millió euró nettó (2,62 millió euró bruttó)

Mattia Perin – 1,5 millió euró nettó (2,78 millió euró bruttó)

Mattia De Sciglio – 1,5 millió euró nettó (2,78 millió euró bruttó)

Andrea Cambiaso – 1 millió euró nettó (1,85 millió euró bruttó)

Federico Gatti – 1 millió euró nettó (1,85 millió euró bruttó)

Nicolò Fagioli – 1 millió euró nettó (1,85 millió euró bruttó)

Samuel Iling-Junior – 500 000 euró nettó (655 000 euró bruttó)

Carlo Pinsoglio – 300 000 euró nettó (555 000 euró bruttó)

Fabio Miretti – 300 000 euró nettó (555 000 euró bruttó)

ÖSSZESEN – 75,1 millió euró nettó (121,4 millió euró bruttó)

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10018207865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2023.09.05. 10:55:26

Sandro meg Rugó a zavaró nekem, egy gyors átfutás után.

venember83 2023.09.05. 12:39:16

@Rocky80: Sandro, Pogba és Mr. X a magas bér és a kevés hozzáadott érték miatt. De Sczcz is kimagaslóan keres, kimagasló teljesítmény nélkül.

steven.h 2023.09.05. 15:12:08

@Rocky80: @venember83: Engem inkább az zavar, hogy eleve hátrányos helyzetbe hozzák az olasz (vagy olasz honból érkező) játékosokat azzal , hogy ugyanolyan bér mellett sokkal nagyobb terhet jelentenek a klubnak, mint ha külföldről hoznak valakit.

Azt lehet tudni, hogy ez football specifikus törvény vagy minden más területre is kiterjed? Nyilván a hátterét értem, de a focinál szeirntem ez pont nem jól jön ki, bármennyire is üdvözítették annó azt.

SuperTrezi 2023.09.05. 15:35:30

DuplaSanyi és Rugany - Jézus Isten...

BigP86 2023.09.05. 16:59:58

Pogbát, Wojcit és Sandrot tessék csak szépen jövőre kitenni és máris van 20,5 millió!!! nettó EUR új játékosok bérére. Ebből kijön legalább 4-5 komolyabb játékos bére. Vicc bmeg, hogy ez a 3 játékos ennyit keres. Főleg Pogba és sandro..

alexGicamo 2023.09.05. 18:45:35

@steven.h: Én ezt a törvényt se értem .

ZED! 2023.09.06. 12:25:35

Baszki Rugó 3,5m mire????

venember83 2023.09.08. 08:04:48

Tuttosport: Wojciech Szczęsny szerződése 2024 nyarán lejár, és a pletykák szerint a játékos is beleegyezett a hosszabbításba annak ellenére, hogy a Juventus vezetősége mérsékelni kívánja a bérét, így az aktuális 6,5 millió eurós bére 5 millió euróra mérséklődne, és a klub 2026 nyaráig elkötelezné magát a lengyel kapus mellett. A hálóőr elutasította a Premier League-ből és a szaúdi bajnokságból érkező ajánlatokat, és a Juventusnál képzeli el a jövőjét, a bércsökkentés ellenére.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása